2018.09.02. 07:00
A virtuális észosztók és a magyar nyelv
Mondanál egy pontos házszámot? – kérdezi a lány a telefonban. A nyelvemen van: nem, csak pontatlant tudok mondani. Hiszen bár már legalább két órája kopog a szemem az éhségtől, egyáltalán nem szeretném, hogy a futár időben ideérjen az étellel, cikázzon csak az utcában fel-alá, lötyögjön ki a lencseleves, hűljön ki a rakott krumpli, én meg majd korgó gyomorral állok az ablakban, és nézem, ahogy a szerencsétlen flótás a pontatlan házszámokkal küzd.
Fotó: Pixabay
Helyileg hol tetszik lakni? – érdeklődik a mosógépszerelő, és csak azért nem kérdezek vissza, hogy lehet-e nem helyileg lakni valahol, mert örülök, hogy egy: találtam mosógépszerelőt, kettő: felvette a telefont, három: nem szeretek kézzel mosni. A mosógépszerelőkkel amúgy is óvatosan beszélek azóta, hogy egyszer a szaki telefonon feltett roppant egyszerű és világos kérdésére – hány éves? – rávágtam, hogy negyvenkettő, amire csak annyit mondott: csoda, hogy még megy. Ő ugyanis a mosógépre gondolt, én meg magamra…
De kanyarodjunk vissza a gyöngyszemekhez, mondjuk azokhoz a választékos beszédre vagy írásra törekvő „igehirdetőkhöz”, akik minden napra tartogatnak valami (szerintük) jópofa és szellemes, amúgy szinte mindig valahonnan, valakitől lopott bölcseletet, amit reggel pontosan hét órakor kiposztolnak a Facebookra, jelezve, hogy megkezdik az aznapi virtuális észosztást. Néhány komment, és amikor már nem másolnak, elszabadul a pokol: mindegy, hogy j vagy ly, -ba vagy -ban, a bulimiából bulémia, a megjönből meg jön lesz, az ötévesből öt éves, és persze az egyelőre is egyenlőre, hiszen honnan tudná, hogy mi a helyes. Nem tudja, így aztán magabiztosan osztja az észt. Egyelőre még „pontosjével”…
