Fogadom, hogy nem fogadok meg semmit

A szebb jövő csak illúzió, amelybe rengetegen csimpaszkodnak bele – reménykedve. Majd holnap jobb lesz. Majd januárban megváltozom. Majd másodikán újragondolom. Majd harmadikán abbahagyom. Az ígéretek földje – pár éve így aposztrofáltam az új év kezdetét, és azt hiszem, ez a kifejezés most is találó.

Cigarettásdobozok, kekszesvödrök és csokoládésfiókok kerülnek a kukába a „leszokom, lefogyom” rigmusok ütemes ismételgetése mellett. Az elseje még félig kábán telik, tehát általában az új kezdet, a valami más január másodikán indul. Vagy harmadikán. Vagy a következő hét elején. Vagy minden hétfőn. Vagy minden hónap idusán…

A délibáb tehát belopódzik az életünkbe. Elménk vetítővásznán elkezd villogni a 2018-as felirat, és mi vad kombinálásba kezdünk, hogy miben változunk meg. Hiszen mikor, ha nem most? Mikor, ha nem a valami új küszöbén állva?

Csak csendben merem megkérdezni, hogy 2017. december 31. 23:59 és 2018. január 1. 0:01 perce között mi a különbség? Semmi!

Csak mi dönthetjük el, hogy mikor kezdünk új lappal az életünkben. Felesleges fogadalmak, hitegetések és szabadkozások helyett itt az ideje a halk szavú alázatban megérett tettnek.

Évértékelés helyett pedig bevezethetnénk életünkbe a napi összegzést. Este, amikor a hullámok némileg megnyugodtak körülöttünk, pőrén álljunk ki lelkiismeretünk porondjára és kíméletlen őszinteséggel helyezzük reflektorba az aznap történteket. Rágjuk meg és végül engedjük el. Engedjük el a hibákat, a tévedéseket, a lelki vasmacskákat. Így megérthetjük, hogy minden újabb pillanat esély a megbocsájtásra, a szeretetre és a fogadalmaktól mentes életre!