Így lett hős a kétéves vasi fiúból

A kisfiam egy hős. Nem, nem csak a szokásos „minden anya a legjobbnak látja a gyerekét” dolog beszél belőlem. A gyermeknapos hétvégén végig dolgoztam, éppen ezért örültem nagyon, amikor LL nagypapája megkérdezte, elvihetik-e őt a tűzoltóságra, illetve kicsi városunk gyermeknapi rendezvényeire. Naná!- jött a válasz tőlem. Tudtam, hogy nagy élmény lesz majd neki, de arra nem számítottam, hogy ekkora.

Késő délután érkeztek haza. LL már rohant is be hozzám: Anya, eloltottam a tizet (mert ő így mondja, hogy tűz), volt tíz! Jó, persze, hát a tűzoltóknál voltál, biztos játszottál a tömlővel- gondoltam. A nagypapája egyből megerősítette, hogy bizony az én fiam tényleg egy hős. Égett a pokporn!- tette hozzá a bátor lánglovag. Mint kiderült, azért nem lett baj az egyik vasi gyermeknapi rendezvényen, mert az én apró, de annál okosabb fiam egyből észrevette a pattogatottkukorica-készítő gépben keletkezett aprócska lángokat, s szólt is, hogy el kell oltani. Úgy érzem, értelmet nyert, hogy vagy százszor hallgattuk már: éles hang szól, baj van ám! Tűzoltó Sam készen áll. Le sem tudom írni, mit éreztem akkor. Valami hihetetlen büszkeséggel töltött el a tudat, LL bizony hőssé vált.

Amikor aznap késő este végeztem a munkával, s elkezdtem kipakolni a mosogatót, volt időm gondolkodni. Más hős gyerekek is eszembe jutottak. Hősök, akiknek csak néhány nap, óra, hét, esetleg pár év adatott. Rémlett a pillanat, amikor decemberben láttam a Vas Népe aukcióján Andriskát, akire azóta már angyalok vigyáznak. Szinte érezni lehetett a tiszteletet és hatalmas szeretetet közte és anyukája között.

Rögtön utána a barátnőm kisfiára gondoltam. Már pocaklakó korában hatalmas szeretettel várta mindenki. Csodálatos harcos volt, hiszen nem sokkal elhagyva a terhesség normál hosszának félidejét, sürgősségi császárral megszületett, s küzdött, míg lehetett. Már akkor hős volt, mint minden koraszülött gyermek. Aprócska testéből életmentő csövek lógtak, mégis hiszem, hogy boldog volt, mert anyukája, apukája mindent megtettek érte. Bár csak néhány hónapig volt a Földön, emléke mindig velünk lesz. Egy igazi hős volt, a legerősebb apró teremtmény, akit ismertem.

Hős számomra nem csak a szemfüles vagy a beteg kisgyermek lehet. Ott vannak még a hétköznapi hősök is. A gyerekek között? Igen! Megannyi borzalmas gyermeksorsot láttam már, pedig harminc sem vagyok. Ott volt a kislány, aki egy évig nem tudott iskolába járni felelőtlen szülei miatt. Volt egy másik, aki bántalmazó családból szeretőbe, majd megint bántalmazóba került. Ő végül negyedik születésnapja előtt 11 nappal került nevelőszülőkhöz, akik szerették. Ezt követően egymásra találtak örökbefogadó szüleivel, akikkel végtelenül boldog lehet most Olaszországban. Nem csak túlélte a szörnyű kínokat, de egy igazán okos, tündéri, csodás gyermek vált belőle.

Ezzel együtt hősök az anyukák is. Persze, tudom, most divat hangoztatni, hogy milyen rossz anyák vagyunk mind... Viszont biztosan sokan emlékeznek arra a videóra, ami néhány éve terjedt a világhálón. Munkalehetőséget kínáltak videóhívásban néhány álláskeresőnek. Napi 24 órás ügyelettel járt a dolog. Nincs szabadság, főzni és mosni kell, gazdasági felelősnek lenni, minden tudományhoz érteni egy kicsit – igen, akár az orvosláshoz is. Mindenki elképedve kérdezte: ilyen van? Ez legális? Ezt elvállalja bárki is? Aztán felfedték a „trükköt” : az anyák munkája ez. Leesett a tantusz, sokan sírvafakadtak. Bizony, az anyukák is igazi hősök.

Májusban ezért több hőst is ünnepeltünk hát – nem csak a hősök napján- megérdemelten. A gyermekeinket és anyukáinkat.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe

Küldd el nekünk hős gyerkőcöd képét vagy történetét a [email protected] te is! Várjuk nagyon.

Az előző anyunaplókat IDE kattintva érheted el.