Mi szól rólunk, és mi az, ami a másikról?

Vajon a szituáció igazságtartalma vagy az igazságtalansága miatt? Ha az utóbbi, akkor vajon rólunk szól ez az egész? Nem, persze hogy nem. Az életben megannyi helyzetben vérig sértődünk vagy felhúzzuk magunkat, mint annak idején Esztergályos Cecília a Família Kft.-ben. Mert engedjük, hogy a negatív érzések átmenjenek rajtunk, nyomot hagyva maguk mögött. De miért is? Ha megpróbáljuk megfigyelőként szemlélni életünk kritikus helyzeteit, akkor megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy embertársaink olykor értelmezhetetlen viselkedése, reakciói nem nekünk és nem rólunk szólnak, hanem önnön fájdalmukról, nehézségükről, saját magukról. A csapások érnek minket, de nem feltétlenül kell, hogy érintsenek. Ez a legnehezebb: kívül maradni, két lépést hátrálva akkor, amikor valaki épp vadul a torkunknak ugrik. Ha belemegyünk a virtuális ökölvívásba, akkor csak erősítjük a másik kezelhetetlen dühét. De ha odébb állunk, leszűrve a tanulságokat, és szeretettel kérjük számára a nyugalmat, a békét, akkor mindent megtettünk, ami tőlünk telhet, sőt annál még sokkal többet.

Ha egy találkozás, beszélgetés, közös kávézás vagy ebéd, vagyis együttlét után ismeretlen érzések szökkennek szárba a lelkünkben, amelyek nem éltető termőföldből származnak, akkor jó, ha tudatosítjuk magunkban: ezek nem a mi érzésmagjaink, így aztán nem kell felnevelnünk őket.