2018.04.24. 12:00
Minden gyerek elindul világgá, és van, aki oda is ér
Sokszor mentem világgá gyerekként, de legtöbbször csak a Menyusékig jutottam, ott aztán apám kézen fogott, és amíg hazafelé bandukoltunk, közösen megettük, ami az elemózsiámból megmaradt.
Orfű, 2009. augusztus 13. Egy kisfiú vitorlázáshoz készülődik 2009. augusztus 12-én a Pécsi tavon az Orfűi Vitorlás Egyesület gyermektáborában, ahol a résztvevők a legkisebb, Optimist típusú hajókkal sajátíthatják el a sport alapjait.
Forrás: MTI Fotó:
Fotó: Kálmándy Ferenc
Ez rendszerint egy konyhából elcsent alma volt. Apám ilyenkor soha nem szidott le, de azt azért elmondta, hogy nagy szomorúságot okoznék nekik, ha csak úgy lelépnék, úgyhogy többet ne csináljak ilyet. Azért párszor még csináltam, de bevallom, nem nagy lelkesedéssel. Az sem zavart, hogy a banánomon nincsen matrica, és sokszor a kedvenc játéknyulamnak sem maradt hely a táskámban, ami már eleve komolytalanná tette az egész expedíciót. Felkészületlen voltam, na! Gyerekként a világgá menés amúgy is leginkább dacból, bosszúból, hirtelen elhatározásból fakad, persze ettől még lehet jól csinálni.
Drew-nak, a 12 éves ausztrál srácnak igazán jól sikerült. Miután hiába könyörgött azért, hogy Balin nyaraljanak, úgy döntött, egyedül valósítja meg álmát. Elcsórta anyja hitelkártyáját és interneten foglalt magának repjegyet, szállást, miegymást. Magához vette útlevelét és úgy tett, mint aki iskolába megy, ehelyett persze ravaszul a reptérre sietett. A szállóban azt mondta, nem kell aggódni, jön a nővére is, erre megkapta a szoba kulcsait és indulhatott a felhőtlen nyaralás.
Ahhoz, hogy megértsük, mindez hogyan sikerülhetett Drew-nak, látnunk kell a különbségeket. Ha például én annak idején óriási hisztit csapok, hogy miért nem nyaralunk Zamárdiban, jól megjártam volna. A legnagyobb pénz, amit ismertem, a denimes dobozomban lapuló, lila színű ötszázas volt, szüleim pénztárcájáról csak hallottam, látni soha nem láttam. Tegyük fel, hogy mégis megszerzem a pénzt, és sikerül lezötykölődnöm egy Ikarussal Zamárdiba. A SZOT-üdülőben a portás Józsi azonnal hazazavar, amint meglátja, hogy nem szerepel apám neve a kockás füzetben.
Drew azonban mindent a neten intézett, repülőjegyét is egy önkiszolgáló pultnál vette fel, az iratai rendben voltak, és miután már 12 éves nagyfiú, a repülőn nem kérdeztek tőle semmit. Indonéziában óriásgyíkok rohangálnak a szobák falán, csak nem fognak fennakadni azon, hogy egy ausztrál srácnak késik a nővére. Ki van fizetve a szoba, az a lényeg. Drew-t persze mindeközben eszeveszetten keresték, végül négy nap után sikerült a nyomára bukkanni. Gondolom nem dicsérték meg. Még egy kéthetes szobafogságot is kinézek neki, én annak idején legalábbis ennyit kaptam.
