Ne hadonássz annyit összevissza

Persze főleg annak érdek nélkül, aki nem termeszti, hanem csak nézi. Bár ezt se lehet pontosan tudni a Ság lába alatt, a háttérben a hegy opálos sziluettjével, amelynek kialakításába az ember többrendbélileg beleszólt. Repcevirágzáskor mintha a feje tetejére állna a világ, mintha lentről sütne a nap. Sok apró nap, sok apró csillag. Vagy lepke (Móricz után pillangó), repülni is tud a tavaszi szélben. Vagy a tenger.

Az összeolvadás és a kiválás hintajátékában minden repcevirág egyforma – és mindegyik más. Vagy nem is egyszerűen hinta, hanem körhinta: örök visszatérés. És ezen a körhintán mindig ott hadonászik Jermolaj Alekszejevics Lopahin, Anton Pavlovics Csehov Meggyeskertjének különös és tragikus hőse. A szerző kétségbeesett levélben próbálta elmagyarázni, hogy Lopahin nem akárki, nem egyszerű kereskedő, amikor a Moszkvai Művész Színház a Meggyeskert ősbemutatójára készült.

Azt Csehov nem mondta, hogyan is mondhatta volna, hogy Lopahin voltaképpen az ő, Anton Pavlovics alteregója. Senki nem hitt volna neki. Pedig Csehov nagyapja még jobbágy volt, csak kiváltotta magát a jobbágysorból. Aztán jött a katasztrófa (ahogy az öreg Firsz mondja), vagyis a jobbágyfelszabadítás. Lopahin apja jobbágy volt még azon a birtokon, amelyet elárvereznek a Csehov-darabban: a meggyeskertet Lopahin veszi meg – ha már a régi tulajdonosokon a maga módján nem tud segíteni. Lopahin két világ határán küszködik, mintha állna valami zúgó folyó, szakadék fölött. Az egyik lába itt, a másik ott. De hol van ő maga?

Trofimov azt tanácsolja a búcsúzónál, hogy ne hadonásszon annyit, fölösleges. De hát a neve– Lopahin – is hadonászást jelent: „A tavasszal ezer hektárt bevetettem mákkal, és kerek negyvenezer rubelt kerestem rajta. Te, amikor az a sok mák mind virágjában állt, micsoda gyönyörűség volt csak nézni is!” Van hát miből Trofimovnak kölcsönadnia, ha kell. Lopahin nyár végén veszi meg a meggyeskertet, a kommunikációval küzdő, szélnek eresztett szereplők arról beszélnek, hogy milyen különösen szép az ősz. Csak hűvös egy kicsit. Bár a birtokon a hőmérő eltörött. Ahogy akkoriban törött el minden egész.

Mégsem a meggyeskert, hanem Lopahin mákvirágtengere sejlik át a végtelennek tűnő tavaszi repceföldek ragyogásán. Gyönyörűség csak nézni is.