értékes nyeremények

2018.06.07. 07:00

Ők a legszebb Vas megyei ballagók – Köszönet a bátorságért és a voksokért

Olvasóink harminchárom végzős vasi középiskolás közül választhatták ki a ballagók szépét. A legtöbb szavazatot Horváth Barbara Fanni és Horváth Kondrád kapta.

VN

 

Horváth Konrád

A ballagás és az írásbeli érettségi izgalmai után harminchárom végzős vasi középiskolás gondolta úgy, hogy jelentkezik felhívásunkra, elküldi ballagási fotóját vagy tablóképét, és elindul a Ballagók szépe versenyünkön. A 9 fiú és 24 lány fotóját lapunkban közöltük, olvasóink pedig a képek alatti szavazószelvény beküldésével gyarapíthatták a voksokat. És gyarapították is: a meghirdetett határidőig összesen 2 ezer 771 szavazószelvény érkezett szerkesztőségünkbe – ez a szám is jelzi versenyünk népszerűségét.

Horváth Barbara Fanni

Olvasóink a lányok közül Horváth Barbara Fannit, a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskola és Kollégium végzős diákját találták a legszebbnek. A fiúk közül Horváth Kondrád, a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium érettségiző diákja kapta a legtöbb szavazatot. Mindketten egy-egy-okostelefonnak, illetve egy-egy digitális Vas Népe-előfizetésnek örülhetnek majd. Úgy tűnik, a Kemenesalján különösen szép fiatalok „teremnek”, hiszen a második helyezett is a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium végzősei közül került ki: Baranyai Mercédesz a digitális Vas Népe-előfizetés mellett – a Szülőföld Kiadó jóvoltából – egy 10 ezer forint értékű könyvcsomagnak örülhet.

Baranyai Mercédesz

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára egy fiú állhatna fel: Kecskés Gábor, az Agrárminisztériumhoz tartozó vépi DASZK Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakiskola végzőse is egy digitális Vas Népe-előfizetést nyert, mellé pedig egy ötezer forint értékű könyvcsomagot.

Kecskés Gábor

A negyedik helyen végzett Kutasi Anna Alexandra, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium érettségiző diákja. Ötödik lett Hende Zsófia, a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközépiskola és Kollégium ballagója. A szavazatok összeszámolása után a hatodik helyen végzett Bernáth Evelin, a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium végzős diákja. hetedik lett Dobrovics Dániel, az SZMSZC Gépipari Szakgimnázium most elballagott tanulója. A nyolcadik helyen végzett Czetter Zsófia, a Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzőse, Tóth Viktória Tímea, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium érettségizője pedig a kilencedik helyen végzett. A tizedik helyezésnek is a celli gimnáziumból elballagott diák, Láng Réka Judit örülhet. Az ő jutalmuk is egy-egy digitális Vas Népe-előfizetés.

A fiatalok most még bizonyára a szóbeli érettségire készülnek, de hamarosan átvehetik nyereményeiket szerkesztőségünkben. Addig is: köszönjük, hogy vállalkoztak a megmérettetésre, olvasóinknak pedig köszönjük, hogy szavazataikkal is bátorították a szép ballagókat.

Kérjük a nyerteseket, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot az [email protected] e-mail címen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!