Vép

2016.01.26. 09:07

Mácsik a világ közepén - Csak addig nyújtózkodnak Vépen, amíg a takarójuk

Vép - Változás a Világközepe Fesztiválon. Korábban lesz idén a díjátadó. Bölcsőde és új főtér a tervek között.

Budai Dávid

Az elmúlt évben nem volt kiemelt beruházása a városnak, mivel ezek 2014-ben lefutottak - tudtuk meg Kovács Péter polgármestertől, akit a tavalyi év történéseiről és az idei évről kérdeztünk. Megtudtuk, tavaly kisebb fejlesztéseket, felújításokat végeztek. Ahogyan a polgármester fogalmazott, hangulatjavító átalakítások történtek a sportpályánál, és a temető is rendezettebb lett. A város híres a takarékos gazdálkodásáról. „Csak addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér" - mondta Kovács Péter arra a kérdésre, hogy a település gazdálkodása továbbra is stabilnak tekinthető-e. Ennek meg is lett az eredménye.

Kovács Péter elmondta: már hosszú évek óta intenzív a kulturális élet a településen - idén egyebek mellett táncházzal erősítenének. Fotó: Szendi Péter

Tavaly novemberben megkapták a hitel nélkül gazdálkodók 112 millió forintját, amit mindenképpen a tavalyi év nagy eredményének lehet tekinteni. Mint ahogy azt is, hogy több mint 40 szervező közül Vép önkormányzata és művelődési háza is elismerést vehetett át a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap záró konferenciáján 2016. január 6-án, Budapesten. Megtudtuk, a nagy sikerre való tekintettel idén is benevez a város a környezetbarát közlekedést népszerűsítő rendezvénysorozatba. Továbbá hogy a művelődési ház tavaly a szakkörökön kívül 64 nagyrendezvényt bonyolított le, igaz, ez csak nekünk tűnt nagy számnak. A polgármester hangsúlyozta: már hosszú évek óta ilyen intenzív a kulturális élet a városban.

Az idén több fontos változás is lesz a település életében. Az egyik, hogy a helyi ifjúság megnyerésére tánc-ház, és játékos vetélkedők bevezetését tervezik. A másik, hogy a Vép Városért díjakat idén először nem a városnapon, hanem március 15-én, a művelődési házban rendezett ünnepségen adják át. Idén még két nagy tervét szeretné a város megvalósítani, vagy legalább elindítani. Mivel tavaly is jó pár gyermeket Vépen tett le a gólya, szeretnének egy bölcsődét, és végre egy olyan szép főteret, amelyre büszkék lehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!