Vép

2016.08.12. 14:17

Vépen segítenének Dominak – Bálra készülnek, hogy gyűjthessenek

Vép – Konkrét összeget nem tűztek ki célul, egyszerűen segíteni szeretnének a séi kisfiúnak, Orsós Dominiknek, ezért rendeznek bált az egyik vépi vendéglátóhelyen. A tombolabevétel is Domié lesz és még a borravaló is neki gyűlik!

Bakos Ágnes

– Nálunk zenélt Domi apukája, ezért gondoltuk, hogy segítünk – mondta Horváth Tímea. Az egyik vépi vendéglátóhelyen dolgozik, párja, Virágh András az üzletvezető – és egyiküknek sem volt kérdés, hogy segíteni szeretnének, ha és ahogy tudnak.  Orsós Dominik és családja küzdelmeiről sokat írtunk és sok olvasónk segített már.

Fotó: Szendi Péter

A kisfiú születésekor elszenvedett oxigénhiány miatt fejlődik lassabban és nehezebben. De egy hős Dominik! A legutóbbi, komoly beavatkozások után is nagyon bátran viselkedett és ő maga is résztvevője a róla, neki szóló rendezvényeknek, báloknak. Vépre is várják, augusztus 27-én az egész családot. Most nem Domi apukája fog zenélni: a szervező, Horváth Tímea elmondta, hogy várják zenekarok, énekesek jelentkezését.

Fotó: Szendi Péter

A tombola is gyűlik: annak is Domi lesz a kedvezményezettje, sőt, a kocsmában dolgozó lányok felajánlották a borravalójukat a kisfiúnak! Amióta Orsós Feri náluk zenélt, azóta egy pénzgyűjtő dobozuk van a vépieknek, a Domi gyógyulásához szánt összegeket addig, és a rendezvény napján is gyűjtik majd. – Segíts, hogy segíthessünk – idézte a kezdeményezésük címét Tímea.

Fotó: Horváth Tímea

A programnak már egy facebook oldalt is készítettek és nagyon elszántak a lányok! Nem kérnek sokat: csak azt, hogy sok (lehetőleg minél több) jó szándékú ember együtt mulasson, és együtt segítse Dominik gyógyulását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!