Vép

2015.12.12. 20:03

Kötött macska, csuhébaba, forralt bor - A vépi bolhapiacon jártunk

Vép - Kevés érdeklődő volt a negyedik vépi bolhapiacon, a szombati munkanap és a hideg sokakat elriasztott Forralt borral a kezünkben ismerkedtünk a csuhébabákkal.

Budai Dávid

Kilátogattunk a negyedik vépi bolhapiacra, ahol ezúttal nem sok érdeklődő volt. Amikor fél háromkor megérkeztünk, egy árus már össze is pakolt, pedig a piac akkor még csak fél órája nyitotta meg a kapuit. A vépi Művelődési Ház és Könyvtár vezetője, Iszakné Koszorús Judit szerint két oka van annak, hogy kevesen jöttek el. Az egyik, hogy szombat ezúttal munkanap volt, másrészt valószínűleg a hideg is sokakat elriasztott. Azokat biztos, akik azt hitték, hogy kint lesz megtartva a vásár.

Pedig bánhatja, aki nem látogatott el a szombati bolhapiacra, mivel a nyugdíjasklub tagjai forralt borral és forró teával kedveskedtek az árusoknak és a vevőknek egyaránt. Mint kiderült, az első bolhapiacon sok árus volt kevés vevővel, a másodikon már igazi bolhapiaci hangulat volt sok érdeklődővel, azonban a novemberiben is, akárcsak most, már kevés volt az érdeklődő. A művelődési ház vezetője elmondta: a szombati bolhára heten jelentkeztek, ottjártunkkor a hétből még csak három stand üzemelt, ám ezért a három asztalért is érdemes volt ellátogatni a művelődési házba. Kiricsi Józsefné 15 éve foglalkozik csuhébabák készítésével. Mint elmesélte, eleinte nem ment könnyen a babagyártás, mivel senkitől nem tudott tanulni, ám a sok gyakorlás meghozta az eredményét. Ma már mindössze egy óra alatt elkészít egyet

.

Ezen kicsit meglepődtem, de Vali néni megnyugtatott, ha megmutatná, holnap talán már én is gyártanám a kukoricabábukat. Pozsgai József Szombathelyről érkezett, ő unokái korcsolyáját és távirányítós autóit vitte a piacra. Mi végül egy apró, fonálból kötött macskával a zsebünkben távoztunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!