Vép

2017.08.20. 19:14

Lelki hungarikumokat adott népének Szent István – A vépiek a templomban ünnepeltek

Ma épp az a dolgunk, ami annak idején Szent Istvánnak: egységesíteni az országot, megőrizni függetlenségünket, így kiállni a hazánkért, hangzott el a nemzeti ünnepen.

Tóth Kata

A szentmisét és megemlékezést idén a templomban tartották a városban Szent István király napján, a keresztény magyar állam alapításának ünnepén.

Szent István óta kódolt a szívünkben sok érték – a jóság, az erkölcsi tartás, az erő, a szegények és az egymás iránti nyitottság, a vendégszeretet és az, hogy a bajban képesek vagyunk egymáson segíteni – ezeket nevezte lelki hungarikumoknak Németh Tamás plébános. A szentmisén mindenkinek megköszönte az áldozatos segítséget, amit a másfél héttel korábbi vihar okozta károk elhárításáért tett. Szentjeinknek pedig hálát adott a magvetésért, amely a mi életünkben tudott termést hozni. Külön kiemelte Szent István jó példáját, aki úgy épített országot, úgy kötötte össze különböző gondolkodású embereknek az életét, hogy tudta, a Kárpát-medencében meg kell fognunk egymás kezét.  Az elvetett mag újabb magvetést kíván: erős, szerető szívvel, másokat segítve, jó példát mutatva kell élnünk, fogalmazott a plébános.

Fotó: Unger Tamás

– Van úgy, hogy a kisebb rosszat kell megtenni a nagyobb rossz elkerüléséért és azért, hogy hosszú távon a jó megszülethessen – utalt Kovács Péter polgármester Szent István áldozatára, aki két tűz közé került: vagy meghagyja a Koppányék gyakorolta ősvallást, vagy elfogadja a római katolikus egyház ellentmondást nem tűrő álláspontját. Ünnepi beszédében a polgármester kiemelte: István a kisebb rosszat választotta, hogy Magyarország ne folyamatos támadásoknak kitett ország legyen, hanem egységes, integrálható, erős állam, amelyet Róma támogat. Tovább méltatva az államalapítót, beszélt széleslátókörűségéről: királyunk tudta, hogy nem elég Magyarország határain belül megteremteni az egységes közeget, hanem a Kárpát-medence területében kell gondolkodnia más népekkel együttműködve.

- Szent István intelmei több mint ezer éve velünk vannak és utat mutatnak, gondolatai és céljai ma ugyanúgy érvényesek - jelentette ki Kovács Péter. Emlékeztetett, ma is az a dolgunk, ami annak idején Szent Istvánnak: egységesíteni kell az országot, közös nevezőre kell hozni a magyarokat, megőrizni függetlenségünket és így kiállni értékeinkért. Az összetartozást kell erősítenünk szűkebb pátriánkban, a kisebb közösségekben is, és aktívan kell tenni a fejlődésért, erre is felhívta a figyelmet.

Végül kitért rá: szent királyunk élete, uralkodása és tettei az ország vezetői és minden magyar előtt példaként állhatnak.

Fotó: Tóth Kata

A nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyér megszentelésével ért véget a szentmise. A frissen sült kenyérből mindenkinek jutott egy-egy falat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!