KŐSZEG

2018.02.07. 20:49

Kórházban van jelenleg is a kiégett lakás bérlője

Szerda délben már nyugalom honolt a társasházban, amelynek lakóit tűz verte fel álmukból.

Kovács Ágnes

A kőszegi társasház harmadik emeleti lakása égett ki, az épület statikailag nem sérült Fotók: Szendi Péter

Négyemeletes társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tűz Kőszegen, az Űrhajósok utcában a szerda hajnali órákban. A szombathelyi hivatásos és a kőszegi önkormányzati tűzoltók vonultak a tűzeset helyszínére. Az oltás idejére huszonhat lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát. Két főt egy helyi oktatási intézményben szállásoltak el, huszonhárman rokonoknál töltötték az éjszakát. A tűzoltók az oltást követően átszellőztették a társasházat. A tűzben egy ember megsérült, őt a mentők kórházba szállították. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági eljárás keretében vizsgálja a tűz keletkezésének körülményeit.

Az önkormányzat munkatársai gondoskodnak az állagmegóvásról

Egyed László alezredes, szóvivő kiegészítésképpen elmondta, hogy a helyszínelést a rendőrséggel közösen végezték, és amíg a vizsgálat tart, csak vélelmezések és feltevések vannak. A kórházba szállított férfi annak az önkormányzati lakásnak a bérlője, amelyik kiégett. Az idős embert jelenleg is ápolják, enyhe fokú füstmérgezést szenvedett. Statikailag nem sérült az épület, a teljesen kiégett lakás feletti lakásokban a hő, illetve a korom okozott károkat, az egy emelettel lejjebb lévő lakásokban pedig elsősorban a távhőrendszer sérülése miatt kiömlő, elfolyó víz. A társasházban soha korábban nem volt tűzeset, és ellentétben a közelmúltban Szombathelyen, a Barátság utcában bekövetkezett tűznél, előjelei sem voltak annak, hogy esetleg valamelyik lakóval gond lehet.

A kőszegi társasház harmadik emeleti lakása égett ki, az épület statikailag nem sérült Fotók: Szendi Péter

Szerda délben, ottjártunkkor, az önkormányzat munkatársai dolgoztak a kiégett lakásban, lefóliázták a nyílászárókat, hogy a további károkat megakadályozzák. Miután az épület nem sérült meg, és a többi lakás lakható állapotban van, a lakók többsége már délelőtt visszaköltözött. A kiégett lakás alatti lakásban lányával együtt élő édesanya, illetve a mellettük lakó idős hölgy elmondták, hogy éjjel három órakor először pattogó hangokra ébredtek, majd az ablakon kinézve, látva a vörös fényeket, értesítették a tűzoltóságot. A felettük lakó férfiról csak jókat tudtak mondani, bár jelezték, hogy a tűzeset előtti napon elesett, a fejét erősen beütötte, fekve találtak rá. Más lakók szerint az idős férfi néha zavarosan viselkedett és fenyegetve érezte magát. A lakóközösség nagyon összetartó, most is segítik egymást, a takarításban, rendrakásban például. Arról, hogy a férfi a kórházi kezelés után hol fog lakni, hazatérhet-e – ha igen, mikor – az otthonába, egyelőre nincsenek információk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!