halványvörös színben

2018.07.30. 07:00

Hegyhátsálon kerestük a Holdat – A facsoport fölött mintha derengene valami

A holdfogyatkozásról a felhők miatt lemaradtak az érdeklődők, de az égbolt csodáiról nagyon sok mindent megtudhattak azok, akik ellátogattak pénteken a csillagvizsgálóba.

Budai Dávid

Hegyhátsálon gyűltek össze mindazok, akik tökéletes körülmények között szerették volna élvezni a teljes holdfogyatkozást. Munkába álltak a távcsövek is Fotó: Szendi Péter

Legalább félszázan várták az évszázad holdfogyatkozását pénteken este a hegyhátsáli csillagvizsgáló előtt, de csalódniuk kellett. Ahogyan az ország nagy részén, itt is felhők borították az eget, éppen ott, ahol a különleges jelenség látszódhatott volna. Azaz dehogy kellett csalódniuk, bár magáról a holdfogyatkozásról valóban lemaradtak, az éjszakai csillagos égről annyi csodát megtudhattak, akik eljöttek a csillagvizsgálóba, hogy aligha volt olyan, aki nem egy csodás éjszaka élményével távozott. Már este nyolckor sorok álltak az udvaron felállított távcsöveknél.

Bár az ég keleten már az észlelés kezdetekor felhős volt, még mindenki abban bízott, hogy elvonulnak a felhők és kitisztul az ég, de ez sajnos nem következett be. A felhőket mintha az égre ragasztották volna, nem mozdultak egy tapodtat se.

Hegyhátsálon gyűltek össze mindazok, akik tökéletes körülmények között szerették volna élvezni a teljes
holdfogyatkozást. Munkába álltak a távcsövek is Fotó: Szendi Péter

Mindennek tetejébe még a nyugaton lenyugvó nap vörös fénye is látszódott a horizonton, ami szintén nem használt az láthatóságnak. A csillagvizsgáló udvarán felállított három távcső ennek ellenére egy percre sem pihent. A csillagászok egy felhő alól kibukkanó bolygó, a Vénusz és a szabad szemmel is jól kivehető Jupiter felé fordították őket. Utóbbinak négy holdja is kiválóan látszott. Ahogyan telt az idő, egyre inkább kigyúltak az éjszaka fényei, megjelent a Szaturnusz a gyűrűivel, és kezdtek kirajzolódni a nyári éjszaka csillagképei is.

Az idő múlásával azonban a remény is egyre fogyott, hogy megláthatjuk végre a fogyó Holdat.

 

– A fölött a távoli facsoport felett kellene látnunk a Holdat, alatta pedig egy arasznyival ott kell lennie a Marsnak is – mutatott kelet felé Keszthelyi Sándor, aki bár foglalkozását tekintve építész, amatőr csillagászként nagyon jó ismerője az esti égboltnak.

Megtudtuk: holdfogyatkozáskor a Föld ékelődik be a Nap és Hold közé, így tulajdonképpen a Föld árnyékkúpja vetül a Holdra, ez okozza a jelenséget. Egy holdlakó pénteken csodálatos napfogyatkozást láthatott, amit a légkör hiánya miatt minden bizonnyal zavartalanul élvezhetett is, mi viszont itt a Földön, Vas megyében a felhők miatt semmit nem láthattunk, igaz, mint egy telefonbeszélgetésből kiderült, Győrben sem lehetett látni az évszázad holdfogyatkozását. A 21. században többet ilyen hosszú holdfogyatkozás már akkor sem lesz.

Ha már holdfogyatkozás, persze előkerült a – valljuk be – sokkal látványosabb jelenség, a napfogyatkozás kérdése is. Ekkor a Hold az, amely kitakarja előlünk a Napot. Utóbbi négyszázszor nagyobb, mint a Hold, négyszázszor messzebb is van tőlünk. Éppen ezért, ha minden úgy jön össze, a Hold „korongja” teljesen el tudja takarni a Nap „korongját”, ez a teljes napfogyatkozás.

Olyan pedig, hogy minden összejön, nagyon ritkán adatik meg az életben. Legutóbb 1999-ben történt meg, előtte 1842-ben; és a Vas Népe olvasói közül kevesen lesznek, akik megérik a következő teljes napfogyatkozást, mivel az 2081-ben várható a számítások szerint.

Mindeközben az ég folyamatosan változott. Sűrűn kellett a távcsövek állásán igazítani, hiszen a bolygók és csillagok égi útjukat egy pillanatra sem szakították meg és el-eltűntek a távcső látóteréből. Ahogyan Keszthelyi Sándor megjósolta, idővel egyre több csillag gyúlt ki az égen, már látni lehetett a Tejutat, a Göncölszekeret és a hatalmas W betűt, a Cassiopeiát. Megtudtuk, ha villogó fényességet látunk az égen, az repülő, ha pedig gyorsan mozgó fényes pontot, az műhold. Éppen fölöttünk pedig a Nagy Nyári Háromszög csillagalakzat rajzolódott ki olyan élesen, hogy szinte ránk szakadt. Mivel holdfogyatkozáskor olyan, mintha lekapcsolnák a villanyt, milliónyi csillagnak kellett volna látszódnia, de a lebukó Nap fénye egyrészt még mindig bederítette kissé az eget, másrészt a felhőket továbbra sem akarta elfújni a szél, így az égen csak a legfényesebb csillagok látszódtak, a Hold sem mutatta magát továbbra sem.

A Győrből érkező Németh György családjával Őriszentpéteren nyaralt, amikor megtudta, hogy a hegyhátsáli csillagdában pénteken közös égnézegetés lesz, családjával elhatározták, hogy ők is idejönnek.

Györgyöt 25 évvel ezelőtt fertőzték meg a csillagok, akkor pillantott bele először egy csillagászati távcsőbe, azóta kémleli – ahogyan ő fogalmazott: koptatja – az eget, hiszen minden érdekli, ami háromszáz méternél magasabban van.

Ma már csillagászati táborokba hívják rendszeresen, bemutatókat tartani. Miközben Hegyhátsálon beszélgetünk, egyszer csak felkiált: megvan a Hold! És valóban: a facsoport fölött halvány vörös színben mintha derengene valami, alatta egy arasznyival pedig ott az az apró pont: a Mars.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!