projektindító tanácskozás

2018.09.26. 15:48

Nagyszabású árvízvédelmi fejlesztés kezdődik

Vas megye három városát és a Rába egészét érinti az árvízvédelmi fejlesztés, amelynek tegnap Szentgotthárdon tartották a nyitórendezvényét. Tavaszszal kezdődik az építkezés, addig rendezik az érintett területeket. 2021-re lesz biztonságosabb a Rába vasi szakasza.

Vas Népe

Fotó: Szendi Péter

Kilenc éve volt az évszázad egyik legjelentősebb árvize a Rábán, a város teljes lakossága állt a hídon és figyelte a töltést – idézte fel köszöntőjében Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere. A nagyszabású árvízvédelmi fejlesztés most megvalósulhat, a város egyik legfrekventáltabb területe érintett – hangsúlyozta. Legyen esztétikus a töltés és maradjon meg a régi kaszagyár kéménye, ezt kérték a tervezőktől – és eszerint készültek a tervek. Harangozó Bertalan kormánymegbízott a megyei védelmi bizottság vezetőjeként is köszönetet mondott, hogy elkezdődhet a projekt, és emlékeztetett: idén 125 éve, hogy befejeződött a Sárvár feletti szakaszon a Rába szabályozása, akkor szűnt meg az árvízveszély Sárvár és Győr között, most újabb mérföldkőhöz ért az árvízvédelem. Tavasszal kezdődik az építkezés, és másfél évig tart.

Sárvár, Körmend, Szentgotthárd városok érintettek – sorolta Gaál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója. Felmérés, kockázatkezelési terv készült a Rába folyóról, most az áradással leginkább fenyegetett területeket teszik rendbe. Sárvárnál a védelmi központot korszerűsítik, Körmendnél növelik a folyó mederkapacitását, magasítják a jobb parti töltést, átépítik a szivattyútelepet – sorolta Gaál Róbert. A legnagyobb összegű fejlesztések Szentgotthárdnál lesznek, például vadonatúj támfalat építenek a Lapincs jobb parti töltésénél, rendbe teszik a Rába bal parti rézsűburkolatát. Épületbontással is jár a munka – emelte ki az igazgató. – A szentgotthárdiak ismerik a teremtő Rábát, a halak, a növények által. Az építő Rábát a vízerőművek és a turizmus által. És ismerik a folyó félelmetes arcát – fogalmazott a projektindítón V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. A mérnöki precizitás mellett ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni, és úgy látja, így tervezett a vízügyi igazgatóság. Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versére utalt köszöntőjében Ágh Péter országgyűlési képviselő: – Ezzel a munkával kompromisszumra lehet bírni a vizet – mondta. Az egész megyét érintő fejlesztéshez pohárköszöntőjében kívánt jó munkát Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.

A kivitelező cég ügyvezetője, Kovács Tamás ismertette: az engedélyeztetés zajlik, a téli hetekben irtják az invazív növényfajokat a töltésen, lőszermentesítést végeznek, ahol kell, fákat vágnak ki. Jövő tavasszal kezdődik az építkezés, ami körülbelül másfél évig tart majd.

Egy-egy ilyen beruházás csak évente néhány napon látványos: amikor megakadályozza az elöntéseket, vagyis nem hálás munka, itt mégis nagy támogatottságot tudhatnak magukénak – erről is beszélt Láng István, az Országos Vízügyi Igazgatóság főigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!