hétvége

2019.06.30. 11:30

Ifjú Pajor István lakása olyan, mint egy múzeum – A műgyűjtő egyébként sportlövész

Egy múzeumban találjuk magunkat, meglátogatva a 29 éves ifjabb Pajor Istvánt: a régi olajfestmények, órák, fegyverek komoly gyűjteményét úgy helyezte el a lakásában, mintha a helyiségek kiállítóterek volnának.

Merklin Tímea

Ifjabb Pajor István feje fölött Olgyay Ferenc 1901-es Kalászszedők című olajfestménye, mely szerepelt az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításon

Home office

Kézzel varrt, méretre szabott öltönyben fogad minket egy szobában, ahol Chesterfield bőr ülőgarnitúrában elhelyezkedve nézhetünk körül. Szemben egy irattartó bécsi trezor a 20. század elejéről, a mahagóni íróasztalon francia ernyős ­Bouilotte lámpa, papírnehezékként 1880 körüli bronzoroszlán és 19. századi bronzagár. A fűtőtestet diszkréten paraván takarja. A bőr irodaszék fölött a falon Olgyay Ferenc 1901-es Kalászszedők című olajfestménye, mely szerepelt az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításon, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze azonosította be. Ez a szoba a „home office”, a műkincsgyűjtők megadják a módját a találkozásoknak, ezekben a körökben így szokás.

Ifjabb Pajor István feje fölött Olgyay Ferenc 1901-es Kalászszedők című olajfestménye, mely szerepelt az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításon

Műköszörűs műhely

A fiatalember egyébként autókereskedő és nem mellesleg dinamikus sportlövész, 2005 óta a Magyar Sportlövők Egyesületének tagja. A nagyapjáról mesél, akit szintén Pajor Istvánnak hívtak, mint őt és az édesapját. 1911-ben született Szombathelyen, 1941-ben ment a háborúba, a keleti fronton harcolt, onnan engedték haza 1943-ban az esküvőre, amikor feleségül akarta venni a nagymamát. 1945-ben amerikai fogságba került, jól bántak vele, hazakerült. Ő kezdte gyűjteni a családban a műtárgyakat, festményeket, bútorokat, órákat a 18. század második feléből, a lánya lakik közöttük egy belvárosi lakásban. Ő nyitotta a műköszörűs műhelyt a Petőfi Sándor utca 26. szám alatt, amelyet pedig a fia, Pajor István, beszélgetőpartnerünk édesapja vitt tovább.

– Amikor a nagynénémhez jártam gyerekkoromban, az ő lakásának enteriőrjeiben kaptam ihletet a gyűjtéshez. Az évek során csillapodott bennem a láz, már csak évente egy-két dolgot veszek, nem mennyiségi felhalmozásra törekszem, minőséget gyűjtök – mondja ifj. Pajor István. – Az egyenruhákat azért kezdtem gyűjteni, hogy emléket állítsak a nagyapámnak, amiért frontszolgálatot teljesített. Tizenöt komplett katonai egyenruhám van az 1920–1944 közötti időszakból. Bízom benne, a nagyapám lát odafentről, hogy szánok erre időt, és tudom, őt és a baráti körét ez érdekelné. 1998-ban halt meg, amikor 8 éves voltam. Nagy szívfájdalom, hogy már nem beszélgethetek vele. Világlátott ember volt, sokat utazott Moszkvától Párizsig, végiglátogatta a műtárgykiállításokat. A tárgyi tapasztalatokon kívül sok szakirodalmat olvasok, múzeumokat látogatok, ez segít a műtárgyak fellelésében, bár tudom, hogy sok mindent nem állítanak ki. De amit látni lehet, az mind inspirálóan hat rám. A nagyapámtól tanultam azt is, hogy mi illik, mi nem az öltözködésben, viselkedésben. Édesapámtól az üzleti kommunikációt tanultam, és az ő révén sokakat megismertem. Ő egy közéleti személyiség, a műhelye valóságos szellemi központ Szombathelyen, a történelmi múltat, a helytörténetet kedvelők, a gyűjtők bejárnak hozzá beszélgetni…

Emelet

Az emeletre megyünk, ahol az egyenruhák mellett fegyverek és órák láthatók a vitrinekben.

A gyűjtő a régi órákért is rajong, mindennap más svájci karórát vesz
föl Fotók: Horváth Balázs

Legalább száz 1850 és 1950 közötti szúró-vágó fegyver, kardok, szuronyok, dísztőrök, még a szoba falvédőjén is akadt hely kettőnek. A történelmi lőfegyverek a 19. század elejétől mutatják a fejlődést, természetesen hatástalanítottak és rendelkeznek a megfelelő dokumentumokkal. Egy külön dobozban márkás svájci karórák, ifj. Pajor István ezeket hordja váltogatva napi szinten. Még véletlenül sem elemes egyik sem, mert, ahogy mondja, „egy férfi csak automata vagy felhúzós órát hord”.

A gyűjtési szenvedélyt nagyapjától örökölte, a családban ő kezdte el
a műtárgyak vásárlását

– Azért nem hordok kvarc­órát, mert az elemes óra mutatja, a fogaskerekek rendszere alapján működő óra pedig méri az időt – hivatkozik a szakirodalomra a fiatalember, aki minden tekintetben ragaszkodni látszik a hagyományokhoz. Varratott cipőt mutat cédrusfa kaptafán, a régi szekrényben az ajtóbelsőn kihúzott zsinóron pedig az igényes nyakkendőkultúra egyedi ízlésvilága bontakozik ki.

Nappali

A nappaliban Carl Kaufmann Antwerpen, templomtér című, 1910-es évekből való, részletgazdag festményét láthatjuk, annyira vonzó, hogy szinte odaképzelhetjük magunkat a belga tengeri kikötő hajnali félhomályába. A polcon a hársfa tokos óra lap­aranyozott, mókusfarokecsettel vitték fel rá a lapocskákat, Johann Casper Hartmann készítette Bécsben. Elvileg működik, de csak évente egyszer szokta felhúzni, ahogy a többit is, kíméletből, hiszen ezek 150-180 éves szerkezetek. A biedermeier falióra egy felhúzással egy hónapig elmegy, a többi egy-két napig jár, mígnem újra fel kell húzni. Mind 10.10-re, pontosabban 10.08-ra – hogy ne takarja a mutató a számot – van állítva, mint a képeskönyvekben, mert így mutatnak legjobban. Mikor van az az évi egy alkalom, amikor minden óra egyszerre jár? – kérdezzük az 1860-as szalon-ülőgarnitúrában süppedezve, a 20. század eleji csipkés-fodros, pácolt tömörfa állványos lámpa alól pillogva.

– Karácsonykor – mosolyog ifj. Pajor István. Amikor együtt ketyeg az empire óra, a klasszicista fatokos óra és a többi, az ünnepi zene a gyűjtő füleinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!