Nehéz helyzetben is egyensúlyban

2019.09.04. 17:30

A munkahelyen is fontos a lelki ellenálló képesség

A rugalmas ellenállási képesség (reziliencia) valamely rendszernek – egyénnek vagy szervezetnek – az a válaszadó képessége, hogy erőteljes, akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen alkalmazkodik. Kreatív válasz a bennünket ért nehéz helyzetekre, amikor minden rendelkezésre álló erőforrásunkat képesek vagyunk mozgósítani.

Tóth Kata

A reziliens ember hisz saját magában, cselekvési képességében, és egészséges az önbizalma

Fotó: Shutterstock

„A reziliens személyiség képes az adott helyzetet átlag fölött felismerni, újraértelmezni.„

A fogalmat használják a fizikában: ott az egyes fémek sokkhatással szembeni ellenálló képességét fejezi ki, ami egy tárgy épségét a végsőkig fenntartja, megóvja a töréstől. A pszichológiában arra utal, hogy az ember vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát, testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után meg tud birkózni a krízishelyzetekkel.

– Mint a keljfeljancsi! játék figurája, úgy viselkedik az, aki a megfelelő megküzdőképességgel rendelkezik úgy a magánéletben, mint a munkahelyén. A nagy pocakos bábu alapja egy gömb. Ha meglökjük a keljfeljancsit, akkor ide-oda dülöngél, nem borul fel, rövid idő múlva visszatér az eredeti helyzetébe, egyenesen fog állni. Az, hogy mennyire vagyunk lelkileg ellenállók, az egyik legfontosabb képességünk munkavállalóként – mondja Wawrzsák Zsolt szupervizor, hozzáfűzve, hogy a reziliencia tanulható, támogatással fejleszthető is.

Dr. Nemes Éva szenior szupervizor, egyetemi oktató meghatározása alapján számos eleme van e képességünknek. „A reziliens személyiség képes az adott helyzetet átlag fölött felismerni, újraértelmezni. Jellemző rá, hogy a kudarcnak, „bukásnak” jelentést, értelmet tud adni, és ezt a tudást használja is a továbblépéshez; tanul, fejlődik a hibái segítségével. Észreveszi a váratlan lehetőségeket, és képes arra, hogy felfedezzen egy teljesen új, a helyzetből legkevésbé sem következő megoldási módot, kiutat. A kihívások, nehézségek nem ijesztik meg annyira, hogy lebénuljon, inkább motiválják, és hisz a saját megküzdési képességében. Optimista, mindig tud hinni abban, hogy a dolgai jobbra fordulhatnak, és bizalommal tekint a jövőbe. Ugyanakkor realista is, mert mindeközben nem szakad el a valódi lehetőségeitől. Egészséges önbizalommal rendelkezik, és hisz abban, hogy a céljaiért önmaga is képes tenni valamit.”

”Reziliensnek lenni nem azt jelenti, hogy nincsenek impulzusaink, inkább azt, hogy képesek vagyunk megakadályozni, hogy a zsigeri gondolkodásunk irányítson bennünket.„

Wawrzsák Zsolt a munkahelyi problémákat, az elbocsátást hozza vonatkozó példaként: – Ha valaki elveszíti a munkahelyét, az érzelmi reakciót él meg. Dühös, frusztrált, haragos, meglepett lehet, elhatalmasodhat rajta a szégyen, a szorongás vagy éppen a bosszúvágy. Fontos ez a periódus is: a sajnálaté, de jó esetben ebbe nem ragad bele az egyén. Gondolkodni kezd, képes újraértelmezni, elemezni a helyzetet, belegondol a másik valóságába (például, hogy mi motiválta a főnökét, amikor felmondott neki), számba veszi a saját képességeit, azt, amiben nagyon erős, utánajár, hogy miben szükséges fejlődnie, és megkeresi a kivezető utat.

A szakember szerint közvetlenül a váratlan nehézség megtörténte után nagyon fontos, hogy meg tudjunk állni egy pillanatra, és időt adjunk magunknak, hogy az impulzív cselekvés helyett először átgondoljuk, mi is történik valójában. Ehhez az kell, hogy a valós tényeket elkülönítsük a saját feltételezéseinktől és értelmezéseinktől.

A reziliens ember hisz saját magában, cselekvési képességében, és egészséges az önbizalma
Fotó: Shutterstock

– Aki valóban reziliens, az jóban van a saját érzelmeivel, képes felismerni és kifejezni őket. Reziliensnek lenni nem azt jelenti, hogy nincsenek impulzusaink, inkább azt, hogy képesek vagyunk megakadályozni, hogy a zsigeri gondolkodásunk irányítson bennünket. Ehhez persze szükségünk van lecsillapodásra és érzelmi távolságtartásra. Az „Állj meg és gondolkodj! „Számolj ­tízig!” üzenet az ilyen embernek belsővé válik, ez teszi képessé arra, hogy dönteni tudjon a legmegfelelőbb lépésről, reakcióról egy adott szituációban. Az optimizmus pedig tényleg az egyik kulcsösszetevő, a másik a képesség a helyzetek különböző nézőpontokból való vizsgálatára, a perspektívaváltásra. Ha kialakítjuk magunkban a képességet, amivel le tudjuk csillapítani a szorongást, ingerlékenységet, akkor sokkal hamarabb túljutunk az adódó kudarcokon, válságokon. Az érzelmi tudatosságunk révén képesek vagyunk nyugodtak maradni nehéz helyzetekben, nyomás alatt is.

Munkahelyi vonatkozásban: érdemes visszanéznünk az eddigi pályánkra, karrierutunkra, arra, hogyan kezeltük a munkahelyi problémákat, a váratlan nehézségeket, és mindjárt kirajzolódik, hogy mennyire vagyunk lelkileg ellenállók, mondja a szupervizor. Amikor például egy állásinterjún arra kérdez rá egy cégvezető vagy HR-munkatárs, hogy miként kezeltük azt, ha negatív visszajelzést kaptunk, ha egy feladattal kudarcot vallottunk, ha a korábbihoz képest új helyzetbe, munkakörnyezetbe kerültünk, vagy hogyan éltük meg, amikor egy korábban ismeretlen feladatot kellett megoldanunk, akkor a válaszok azt hivatottak kideríteni, hogy mennyire vagyunk reziliensek.

” Boldogulásunkhoz, az életünk pozitív aspektusai­nak erősítéséhez mindenesetre hasznos, ha tanulunk, és fejlesztjük lelki ellenálló képességünket.„

Mindenképpen adjunk hiteles és önazonos választ. Ha a múltban nem megfelelően reagáltunk egy kellemetlen szituá­cióban, inkább foglaljuk össze, hogy mit tanultunk belőle, és mit csinálnánk ma másképp – javasolják a HR-szakemberek.

Wawrzsák Zsolt tapasztalata szerint nemcsak az egyén, de a csapat is jó, ha reziliens. – Az ilyen csapat tagjai segítenek egymásnak abban, hogy sikeresek legyenek, elismerik egymást, kíváncsiak a másik véleményére. Konstruktív visszajelzéseket szeretnének adni és kapni. Jókedvük van munka közben. Segítik azokat a munkatársakat, akiknek átmeneti nehézségeik vannak. Folyamatosan közösen keresnek megoldásokat és pozitív lehetőségeket. Ha úgy adódik, készek megváltoztatni a saját véleményüket. Nem kerülik a konfliktusokat, hanem felhasználják a vita során felmerült vélemények sokszínűségét azért, hogy mélyrehatóbban vitassák meg az adott témát. Nem utolsósorban pedig lelkesek, hogy együtt tanulhatnak.

A szakember állítja: nincs tökéletesen reziliens ember, inkább jellemző az, hogy valaki egy-egy részképességben tűnik ki. Boldogulásunkhoz, az életünk pozitív aspektusai­nak erősítéséhez mindenesetre hasznos, ha tanulunk, és fejlesztjük lelki ellenálló képességünket – a szupervíziós kísérés alkalmas erre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!