Ilyenek voltak a vasi sztárok az iskolapadban

A varázslótanonc

Nagy Jonathanról feltételezhetnénk, hogy már gyerekkorában elsütött pár bűvésztrükköt, például hogy eltüntette magát az iskolából, vagy trükkel úszta meg a tanítást. Ennek a feltételezésnek csak a fele igaz, ugyanis Jonathan egyáltalán nem tiltakozott a suli ellen.

– A Nyitra Utcai Általános Iskolába jártam, nekünk ez adott volt, mert közel laktunk az intézményhez. Így szinte csak át kellett gyalogolnom, amit nagyon élveztem, mert nem kellett soha korán kelnem – emlékezett vissza az alsós éveire. Hozzátette: jó élményként őrzi azt, amikor az óvodából az iskolába került, izgatottan várta, mi lesz vele az új helyen.

– Hála istennek nagyon jól kijöttem az új gyerekekkel, akikkel egy osztályba kerültem elsőben, és pozitív volt az is, hogy nem volt mindenki ismeretlen, sok ovistársam tartott velem – emelte ki. Jonathan elárulta, hogy már az általános iskolában is bűvészkedett, és ebben partnerek voltak a tanárai is.

– Egy-két kis alaptrükkel kápráztattam el a többieket, akkor még csak 10 forintost próbáltam eltüntetni. Nyilván nem ment annyira jól, de szerencsére a többieknek az is tetszett. A tanáraim is támogattak, órák közben, ha valamit gyakoroltam, akkor nem úgy szóltak rám. Nekik is tetszett, hogy mekkora lelkesedéssel csinálom ezt a dolgot – tudtuk meg.

Kiderült az is, hogy a rajz és az irodalom volt a kedvence, előbbi pedig az egyik választott érettségi tantárgya is a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban.

Korinna rendszeresen járt szakkörökre

Kocsis Korinna jó érzéssel gondol vissza az iskolakezdésre. Mint mondja, minden évben nagyon várta, hogy újra az iskolapadba ülhessen. Szerette a tanárait és az osztálytársait, remek és összetartó közösségük volt. Augusztusban már izgalommal átitatott örömmel töltötte el, hogy hamarosan kezdődik a tanév.

– Rendszeresen jártam délutáni szakkörökre, ezeket imádtam – mondta kérdésünkre a szépségkirálynő. Hozzátette, tanulni kevésbé szeretett, hiszen sosem volt az a típus, aki képes órákon át egy helyben ülni.

Cserebogár-reptetés és időjárásadatok

– Az azóta megszűnt szentkirályi iskolába jártam, jó kis iskola volt, minden évfolyamon egy osztály – emlékezett Pétervári Tibor. Körülbelül húszfős osztályok voltak a szentkirályi iskolában, mindig szívesen készült a tanévkezdésekre.

– Mindig szerettem menni. A könyvosztást, a könyvbekötést már alig vártam, hogy forgassam, mit tanulunk majd év közben. Persze szoktunk azért csínyeket elkövetni. Például amikor befagyott a Gyöngyös, rámentünk, volt, hogy rendőr hozott le minket – mesélte. Aztán az óraközi szünetekben ment a foci, és a tanári asztal pingpongasztal lett, vagy hógolyó áldozata lett egy-egy ablak.

Kenyérgalacsint fújtak, és a csúzli is többször előkerült. Volt „félelmetes” általános iskolai élménye is Pétervári Tibornak: – A fizikára öszszevontak minket a Népfront, a mai Reguly iskolával, onnan járt ki a fizikatanár, tőle mindenki rettegett, néma csönd volt, amikor bejött – mondta. Mesélt bogárreptetésről is, ugyanis akkoriban, a hetvenes évek végén rengeteg volt a cserebogár, sokat leráztak a fákról. – A hátsó lábára cérnát kötöttünk, aztán nevet adtunk nekik, gyufásskatulyából reptettük őket, volt, hogy a tanárnő hajába gabalyodott – mesélt még a csínytevések közül.

Hatodik osztályos lehetett, amikor az első időjárás-észlelést feljegyezte. Most is megvan: 1980. október 5. Attól a naptól minden napra vannak mérései. Nem szorosan az iskolából, a tanórákról való az időjárás iránti érdeklődése. – Volt ilyen műsor a tévében, az öt perc meteorológia. Minden pénteken ment, mágnessel föltett térképen mutatták az előrejelzést – idézte fel Pétervári Tibor, aki azóta már maga is jól érti, olvassa az időjárás jeleit és következtetéseit.

Grafittetkó és gipszes udvarlás

A tanári pálya felnőttként is izgalmas szeptembereket jelent, de a tanár is volt kisdiák, és vannak szép vagy megszépült iskolai emlékei: w. Horváth Tibor médiadizájner, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium tanára idézett fel iskolai emlékeket, olyat is, amely azóta szó szerint vele van.

– Az iskolakezdés nagy várakozással kezdődött, sőt a felvértezés az iskolához, a könyvek bekötése, füzetek, tollak beszerzése külön élvezet volt minden évben, egyfajta rituális rákészülés – mondta a tanévnyitásról. Aztán voltak izgalmas élmények tanév közben is, például általános iskola másodikban:

– Padtársam egy hölgy volt, aki begipszelt kézzel szünetekben folyton ütött. Valószínűleg a szerelem jele volt – mesélte. És említett egy fiú osztálytársat is, aki élete egyetlen „tetoválását” készítette el. – Eléggé kedvesen kekeckedő gyerek voltam, inkább verbálisan; egyszer annyira kiakadt, hogy a ceruzáját beledöfte a tenyerembe. A bőröm alatt még ott a grafit – az általános iskola ilyen mély nyomot hagyott w. Horváth Tiborban.

– A szombathelyi művészeti középiskolába járva már a kellemetlen szeptemberi szabadságmegvonás érzése is eltűnt a gyerekéveimből, s most, hogy itt tanítok a mozgókép- és animációkészítő szakon, látom az évnyitón vastapssal köszöntő gyerekek arcán, hogy ők is hasonló tettvággyal indulnak neki az évnek. Sőt első nap már videóklipet akarnak forgatni, a zenész diákok pedig estig gyakorolnak. Megtelt megint élettel, jó energiákkal az iskola, Persze a művészeti iskola különleges oktatási intézmény, ahova örömmel jár egymást inspirálva tanár és diák egyaránt – mondta az utóbbi évek iskolakezdéseiről w. Horváth Tibor.

Vakvagány a suliban

Nem a móka vége – így gondolta munkatársunk Horváth Nikoletta, a Vakvagány blog írója a becsengetésekre. – Az általános iskolás szeptembereket úgy vártam, mint a messiást – kezdte. – Szerettem a társaságot, a tanórákat, és szerettem rosszalkodni is – mondta. Niki a nyarait a nagyszüleivel és otthon töltötte, úgy fogalmazott, régen nem volt divat ez a program hátán program őrület. – Úgy hiszem, jobb is volt ez így, mert megtanultam játszani, fejlesztettem a kreativitásomat, és minden a megszokottól eltérő pillanat ezerszeresen értékelődött fel. A tanév kezdetére nem úgy gondoltam, mint a nyári mókák végére, hanem mint azok folytatására, tehát az izgalom, az izgatottság és a kíváncsiság az év egészében velem jártak – mesélte Niki.