Bezárt már a fodrász és a műkörmös is

Egyes kisvállalkozók már most nehéz döntést hoztak meg saját elhatározásukból: bezártak, hogy ne érintkezzenek másokkal, pedig ez jelentős anyagi veszteséggel jár.

Merklin Tímea

Németh Gábor fodrász nehéz döntést hozott: bezárta a szalont, ahol hatan dolgoztak még rajta kívül Fotó: CSG

Fotó: © Cseh Gábor

– Komolyan veszem azt, hogy a járványt lassítani kell, és ezt csak az emberi érintkezések csökkentésével lehet – mondja Németh Gábor fodrász, aki hétfőtől bezárta a szalont, ahol hat ember dolgozott rajta kívül, bérelve a székeket, ők is vállalkozók. Hazamentek, türelmesen várnak a jobb körülményekre.

– Havonta kétezer-ötszáz ember jár hozzánk, óriási bevételkiesést jelent, hogy bezártunk, de nem a haj a legfontosabb, hanem az egészség. Közel vagyunk a határhoz, sok osztrák vendégünk van, nem tudjuk, ki honnan jött, kivel találkozott. Nem volt könnyű döntés, nem tudjuk, miből fizetjük ki a helyiség bérleti díját. Már beszéltünk a tulajdonossal, nagyon együttműködő, ő is azt mondta, hogy várjunk. Látszik, hogy nem egy hét lesz. A kezdő vállalkozóknak még nehezebb, mert nekik egy hét kiesés is óriási veszteség.

A fodrásztól azt is megtudtuk, hogy a családjával otthon tölti a napokat, a feleségével is a koronavírus a beszédtéma, félnek, de igyekeznek nem pánikba esni. A gyermekük elsős, megkapta az online tananyagot, az óvónő és tanító anyós segít neki, hogy belerázódjon az új tanítási formába. A felesége hazavitte a laptopját, online dolgozik. Németh Gábornak is van online vállalkozása, de jelenleg nem tudja működtetni, mert nincsenek alapanyagok. Körülbelül egy hónapot tudnak úgy átvészelni, hogy ne rendüljenek meg anyagilag. Felújítással, takarítással, kertrendezéssel fogják tölteni a keletkezett szabadidőt.

Németh Gábor fodrász nehéz döntést hozott: bezárta a szalont, ahol hatan dolgoztak még rajta kívül Fotó: CSG

– Hiába van csak egy ember jelen egy időpontban, az egy méter távolságot nem tudjuk tartani, és a kezüket is meg kell fognunk. Fertőtlenítésből jelesre vizsgáznánk. De nincs százszázalékos biztonság, hiába hordunk maszkot – tudtuk meg Fodorné Lőrincz Gabriella kéz- és lábápolótól, műkörömépítőtől, aki szintén bezárt, nehezen hozta meg a döntést.

– Óriási problémát kell megoldanunk közösen a családunk, a gyerekeink, a nagyszüleink érdekében. Ez úgy megy csak, hogy bezárunk, és ezzel csökkentjük a kontaktust az emberekkel. Nekünk, vállalkozóknak azért nehezebb a döntés, mivel az otthoni kiadásaink mellett megmaradnak a vállalkozás költségei is, viszont bevételünk nem lesz. Nagy súlya van a bizonytalanságnak is, hogy nem tudjuk, hogy meddig tart a járvány. De úgy gondolom, inkább zárjunk be, és legyünk túl rajta előbb, mint hogy sokkal tovább elhúzódjon!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!