Roppant mozgalmas pályafutást tudhat maga mögött Palotai Zoltán

– Amikor 63 éve Nemeskoltán napvilágra jöttem, az akkor 28 éves édesapám a helyi focicsapat játékosa és egyik vezetője, a fiatalság irányítója volt, vagyis izgalmas gyerekkorom volt, gyorsan belecsöppentem a dolgok sűrűjébe – utalt a kezdetekre Palotai Zoltán.

Alapok

– Kölyökkoromban már tudtam, mit jelent a társasági élet, dolgozni a közösségért. A sportos géneket talán apámtól örököltem, aki megyei válogatottként játszhatott a legendás Puskás Ferenc ellen. Illetve anyai nagyapámtól, aki dunántúli gerelyhajító bajnok volt. A középiskolából van például egy megyei rúdugró ifi harmadik helyezésem is – ezen ma is nagyokat derülnek a barátaim. Nemeskoltán apámék 1976-ban újjáalakították a községi sportkört. Éjjel-nappal a pályán voltunk, örök barátságok szövődtek. Sokan ebben a közegben ismerkedtek meg házastársukkal – ahogy én is. Mivel apám kultúrházvezető is volt, irányításával a művelődési házban kaptunk rá a pingpongra.

Nem is ment rosszul. A helyi bajnoki címek mellett nagy élmény volt, amikor a Gencsapátiban rendezett nívós Február 23. Kupákon unokatestvéremmel, Gróf Istvánnal több értékes helyezést szereztünk. A koltai focicsapattal szépen lépkedtünk felfelé, 1990-ben feljutottunk a megyei I. osztályba – a legkisebb lélekszámú, 350 fős település csapataként szerepelhettünk a magyar foci negyedik vonalában. Azt a sikert már 15 éve rendszeresen megünnepeljük.

Futballozott Nemcsák Károly, Bánki Dodó és Martinek János csapata ellen is

Ekkoriban már kispályán is fociztam, a városi bajnokságban szereplő Vízügy csapatában – ott dolgoztam földmérőként. Aztán a munkahelyem a Vízmű lett, ott is volt kispályás csapatunk. Érdekesség, hogy vezetői nyomásra nagypályán Egyházasrádócra kellett igazolnom – amit később nem bántam meg, remek csapatba kerültem. Abban az időben azért jobb volt a színvonal, mint most. A Vízműtől többször jártunk focizni Ausztriába. Egy osztrák csapatnál, Leobenben szorgalmazták, hogy Komáromi Lajossal igazoljunk ki hozzájuk, de a sporthivatal akkori vezetője nem respektálta a kérésünket. Rá néhány évre aztán már boldog-boldogtalan mehetett Ausztriába.

Kispálya

– Volt egy combizom-szakadásom, elmúltam 30, egyre jobban a kispálya felé fordultam – folytatta Palotai Zoltán. – A Favorit nevű csapatba igazoltam. Szép eredmények után 1993 körül „beintegrálódtunk” a KLSE-be, melynek szakosztályvezetője lettem –

ekkor kezdődött a szervezési tevékenységem. A KLSE gárdájával feljutottunk a városi I/A-ba, ahol újoncként rögtön bronzérmesek lettünk. Közben párhuzamosan építettem a +35-ös öregfiúk csapatunkat, ahol aztán hamarosan a Falco-hegemóniát megtörve begyűjtöttük a bajnoki címet. Közben 1994-ben szolgáltatási és szervezési vezetőként kezdtem el dolgozni egy vállalkozásnál. Ott megvalósítottam régi álmomat, megszerveztem az öregfiúk dunántúli nagypályás labdarúgó-bajnokságát. A csúcsidőszakban, 2001-ben két csoportban zajlott a küzdelem. Négy megyéből gyűlt össze a minőségi mezőny: Ikrény, Ajkai Bányász, Tanakajd, Nárai, Sorkifalud-Nemeskolta, Szentgotthárd, Monostorapáti, Zalatej-ZTE, Zalaapáti, Zalacsány, Corvinus, Vasszécseny, Ölbő, Vasber ÖFC, Torony – a teljesség igénye nélkül. Aztán jött a „nagy buli”: 1999ben – a délszláv háború kellős közepén! – sikerült kiépíteni egy a chicagói kapcsolatot, és vízumot szerezni 30 embernek. Elutaztunk Amerikába, Chicagóban tíz nap alatt két – győztes – öregfiúk nagypályás meccset játszottunk. Rá egy évre mi láttuk vendégül amerikai magyar barátainkat, 2001ben pedig ismét utaztunk. Közben 2000 végén 36 évesen meghalt unokatestvérem, munkatársam és sporttársam, Tóth Tibor. Az emlékének öt éven keresztül teremfocitornával adóztam – ezen sajnálatos esemény kapcsán ismerkedtem meg a tornaszervezés rejtelmeivel. A színészválogatottat 2007-ben hívtam meg egy VIP-tornára. Azóta már háromszor járt Szombathelyen a Nemcsák Károly vezette alakulat – akivel az első pillanattól működött a barátság. A színészek többször is hívtak maguk közé futballozni, így 9-szeres színészválogatott vagyok… A Ferencvárossal 2010-ben léptem kapcsolatba, a Bánki Dodó által irányított FTC-öregfiúkkal azóta is többször összecsaptunk. De vendégünk volt a Martinek János vezette magyar olimpikonok csapata is. Az öregfiúk kis

pályás focicsapatunk közben tovább „dübörgött”. A városi bajnokságban szinte mindig dobogóra állhattunk, sőt jártuk a Dunántúlt. Sorra értük el a jobbnál jobb helyezéseket Pápán, Hévízen, Keszthelyen, Tapolcán, Vasváron, Zalakaroson és a magam által rendezett erőpróbákon is. Közben átnyergeltünk a +45-ös, szenior korosztályba. Itt is begyűjtöttünk már két bajnoki címet. E csapat szakosztályvezetése is az én dolgom.

Tenisz

– Van egy Palatinus Egyesület elnevezésű civil szervezetünk, amelynek szintén én vagyok az elnöke – árulta el Palotai Zoltán. – Gasztrokultúra és tömegsport az irányvonal. Kirándulásokat szervezek, valamint foci-, tenisz-, minigolf-versenyeket. Egyik fő rendezvényünk a teniszbajnokság, amelynek saját, söptei teniszpályám ad otthont. Már 15 éve zajlik a sorozat, van egy 14–18 fős stabil magunk. Orvos-világbajnok, racketlon-világbajnok, több volt OB-s játékos ragad ütőt. Klubtagjaink teniszeznek a városi versenyeken is. Számomra a csúcs 2012-ben volt, amikor Sákovics Péterrel a Népligetben, az országos Asbóth József szeniorbajnokság 16-os tábláról induló páros versenyén a +50-es korosztályban, több volt Davis Kupa-játékost megelőzve szereztünk ezüstérmet.

Család

– Mindenki látja, hogy mit csinálok, ezért néha csak feldobnak egy ötletet, úgyis tudják, majd megoldom – ami számomra nem is probléma. Akik sose áldoznak az idejükből a barátaikra, a csapatukra, azok soha nem fogják átélni egy jól szervezett kirándulást, nyaralást, tornát követő boldog élményt, hogy örömet szereztem egy szívemhez közel álló közösségnek – összegezte életszemléletét Palotai Zoltán. – Ami viszont mindehhez elengedhetetlen: a családi háttér. Feleségemmel jövőre lesz 40 éve, hogy összeházasodtunk, tudja, hogy a sport az életem – a mai napig támogat. TG