Múltidéző

2021.12.29. 11:30

35 éve valósult meg egy régi álom Szombathelyen

1986 év végén elfoglalhatták új helyünket a szülész orvosok, hiszen ekkor vették adták át a Markusovszky Kórház szülészeti osztályának új, komplex tömbjét.

VN

Fotó: VN-archív

A szombathelyi bábaképezde igazgatója már 1904-ben. szorgalmazta az intézmény – tehát a szülészet – bővítését, de a város és a megye vezetői csak a hatvanas évek elején fogalmaztak meg konkrét elképzeléseiket. 

 

A következő, évtizedben ezeket többször módosították, a legegyszerűbb, s talán legolcsóbb megoldásnak tűnt toldalék építése a kórházhoz vagy a régi szülészethez kapcsolódva. A gyors megoldást elvetették, a toldaléképület hosszabb távon nem lett volna megoldás. 

 

Közben a 11-es Huszár úton kialakították a terhespatológiát, a szülészet funkcionális legeiben javították a körülményeket egyebek között a központi fűtés beszerelésével.

 

A megyei kórház rekonstrukciós tervének része lett az új szülészet felépítése, az eredeti elképzeléshez képest a határidőt többször módosították, mígnem 1986. december 19-én végre megszülethetett az új szülészet ,, első gyermeke”.

 

Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a hétköznapi ember a komplex tömböt szülészetként emlegette, hiszen ennek elkészültét áhította oly régen és annyira a megye lakossága. Kevesebben tudtak arról, hogy legalábbi ennyire fontos volt a gyermekosztály, a központi röntgen és a laboratórium elhelyezése, így a komplex tömb valójában a kórház négy nagyobb egységének az új helye lett. 

 

Végre egy épületben volt a teljes szülészeti ellátás. A régi épületben 96 ágyuk volt, ebből 60 gyermekágy, 36 ágy pedig a nőgyógyászati esetek számára. Ezen kívül 34 ágyuk volt a terhespatológián. Az új szülészeten összesen 120 ágyuk lett, ebből negyvenet foglalt el a terhespatológia, míg a gyermekágyak száma 80-ra nőtt. Négy kisebb ápolási egységet tudtak kialakítani, az egyik a terhespatológia, a három másik pedig a kétszer 25-ös és az egyszer 30-as ágyszámú gyermekágyas egység. Ha már az összehasonlításnál tartunk: a régi épületben három olyan kórtermük volt, amelyben 13 ágyat helyeztek el, s volt olyan idő, hogy pótágyakon is feküdtek kismamák. A komplex tömbben a legnagyobb szobák hat ágyasak voltak, s minden részlegen volt 2-3 ágyas szoba is, az elhelyezés természetesen a nők, illetve az anyák állapotától függött.

 

Az új szülészeten a szülőszobai traktuson belül lett egy önálló műtő, itt végezték a szüléseknél a műtéti beavatkozást. A műtő közvetlenül kapcsolódott a szülőszobához, így az anyukákat meg tudták kímélni a fáradságos szállítástól. Az intenzív ellátásra szoruló újszülötteknek kialakított részleg is kapcsolódott az osztályhoz, így tulajdonképpen az intenzív centrumban levő újszülött sem volt elválasztva az anyától, aki bármikor felkereshette. 

 

Az új szülészeten az anyák bármikor együtt lehettek gyermekeikkel. Két-két gyermekágyas szoba között volt az újszülöttszoba, az anyukák – anélkül, hogy felkelnének – a falon elhelyezett „ablakokon” keresztül egy kiságyban átvehették gyermeküket. 

 

Fejlődött az osztály műszerezettsége is. Már három kardiotokográfiás készüléket használtak a magzat méhen belüli állapotának vizsgálatára, s új berendezést kaptak az újszülöttek élesztéséhez. Növelte a biztonságot a központi gázszolgáltatás, a központi műszer- és fehérneműsterilizálás. 

 

A földszinten munkaidőben szülészeti ambulancia volt, ezen kívül éjjel-nappali betegfelvétel. Mindkét egységnek lett önálló vizsgáló helyisége. A nők, illetve az anyukák orvosi vizsgálat, tisztálkodás, átöltözés után mentek fel az osztályra. 

 

Az újszülötteket és az anyukákat a kórtermekben lehetett látogatni, a hozzátartozók érkezéskor köpenyt kaptak. 

 

1986 decemberében így vélekedtek az apás szülésről:  „Nincs messze az idő, amikor a szülés első szakaszában az édesapák együtt lehetnek az anyukákkal, az új szülészeten ennek sem lesz akadá1ya.” 

 

Ez a lehetőség is csakhamar megszületett. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!