Rendezvény

2021.12.12. 11:10

A betlehemesek őrzik a hagyományokat, tizennyolcadik alkalommal találkoztak Gencsapátiban - fotók

A tizennyolcadik betlehemes találkozón, nyolc hagyományőrző csoport mutatta be, hogyan betlehemeznek náluk.

Fotó: Unger Tamás

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a betlehemes találkozót Gencsapátiban, amit ezúttal nem a templomban, hanem a templom előtti téren tartottak meg. A csípős hideg ellenére legalább félszázan követték élőben az eseményeket, merthogy ezt akár otthonról is megtehették, tekintve, hogy a találkozót a folklor.hu-n élőben közvetítették. A hideg ellen jó ellenszernek bizonyult a jó szívvel kínált forró tea és sütemény, na meg persze az, hogy a kis Jézus születésének történetét nyolc csoport is felelevenítette egymás után, akik közül többen a vasárnap tartott büki Regöstalálkozón is részt vettek.

 

A járványhelyzet miatt a felvidéki és erdélyi betlehemesek személyesen nem tudtak eljönni, de lélekben, velünk vannak – mondta Meskó Krisztián, az est műsorvezetője, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek a pénteken elhunyt Dvorákné Kővári Anikóra, a kőszegi Hajnalcsillag Néptáncegyüttes örökös művészeti vezetőjére. Az emlékezés megható pillanatai után, Bodorkós Ferenc polgármester köszöntötte a találkozón résztvevő hagyományőrzőket, és felidézte, hogy az első betlehemi jászolt, 1223-ban Assisi Szent Ferenc állította fel az itáliai Greccio városában. A nagykorúvá lett találkozót aztán dr. Kondora Bálint, a Vas megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki kislányával együtt érkezett a betlehemezők seregszemléjére. Az alelnök üdvözölte az új helyszínt, amelynek hátterében a templom, előterében egy betlehem és az adventi koszorú állt. Utalt arra is, hogy a rendezvény bizony vastagon van szedve a programnaptárban, hiszen minden évben nagy érdeklődés övezi.

 

Így volt ez idén is, a fesztivált, a harminckét éve működő népi énekes műhely, a Vasi Népdalstúdió Csicsergő és Boróka együtteseinek előadása nyitotta, akik adventi és karácsonyi énekükkel alapozták meg az ünnepváró hangulatot. Ezt csak fokozta Gombos Tibor Bálint plébános, aki emlékeztetett, hogy advent harmadik vasárnapjának előestéjén gyűltünk össze, márpedig a harmadik vasárnap az öröm és az örvendezés napja, ahhoz azonban, hogy ezt embertársainkkal is megoszthassuk, bennünk kell az igazi örömnek megjelennie. Abban, hogy az öröm megjelenjen, a fellépők is sokat segítettek.

 

A Balaton délnyugati csücskénél szinte egyedülálló módon, a bábtáncoltató betlehemezés dívik, a közel százéves hagyományt egy hatvanéves betlehemmel ápolja a Holládi bábtáncoltató betlehemes csoport. Azonban nemcsak a bábtáncoltatásban térnek el a többi betlehemestől, más a kalapjuk is, a beléjük tűzött termékenységet szimbolizáló kukoricacímer mellett, a szellemvilágot idéző színes szalagokkal is díszítettek, jól mutatva, a pogány és keresztény szokások keveredését. Ők – tudtuk meg Üst Gyulától és Takács Lászlótól, a hatfős csoport két pásztorától – most is éppúgy betlehemeznek, mint száz évvel ezelőtt, semmit sem változott, nemhogy a koreográfia, de még a szöveg sem. Ez utóbbiban csak akkor térnek el az eredetitől, ha háznál vannak, olyankor megengedett egy-egy személyeskedő utalás. Igaz, a háznál való betlehemezésre már csak nagyon ritkán kerül sor. A 71 éve alapított 130 fős Galga menti Bagi Muharay Népi Együttes viszont nagyon is éli a hagyományokat. Vezetőjük, Rónai Lajos azt mesélte, már most a héten felkerekednek, hogy sorra járják a házakat, mert bár van még idő karácsonyig, a betlehemezés nem egy sietős műfaj, hiszen vendégül látják őket mindenütt, lassan lehet csak haladni. Gencsapátiba az együttes negyvenfős hagyományőrző csoportja jött el, akik a karácsonyt megelőző nyolcnapos szentséget igyekeztek megjeleníteni. A betlehemes találkozót mintegy pihenésképpen, a karácsonyi rajz- és jelképpályázat díjkiosztója szakította meg, az estet pedig a három éve alakult, de annál többször bizonyított, gencsi „ Félnótások” műsora zárta, akik egy újévköszöntő vidám dallal búcsúztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!