Ingatlankörkép

2021.12.16. 11:30

Drága, drágább, legdrágább – Ezeken a Vas megyei településeken a legmagasabbak a négyzetméterárak

Az utcák közül a szombathelyi Írottkő és Juhász Gyula, a települések közül Sé a legdrágább. A megyei árakra a járvány alig volt hatással, megállíthatatlan az emelkedés. A Központi Statisztikai Hivatal adatsorait néztük át.

Budai Dávid

Fotó: MW-archív

Az országos lakáspiacon százszoros különbségek vannak a legalacsonyabb és a legmagasabb árak között az utcaszintű hivatalos adatok szerint. A legdrágább, átlagosan kétmillió forintos négyzetméterár a budapesti Rózsadombon található Vérhalom utca nevéhez fűződik, a legalacsonyabb, huszonegyezer forintos ár pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rudabánya Árpád utcájához és a Bács-Kiskunban lévő Borotához tartozik. 

Többek között ez is kiderül az ingatlan.com a KSH részletes adatain alapuló összeállításából; ezúttal azonban az ingatlanhirdetési portál elemzésének fókuszában Vas megye áll. Budapesten 644 ezer forint volt tavaly az eladott lakóingatlanok átlagos négyzetméterára, ami az egy évvel korábbi 627 ezer forintot 2,8 százalékkal haladja meg. A többi megyében 110–388 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez pedig 4,2–37,2 százalékkal múlja felül a 2019-re jellemző szintet. 

 

A lakásdrágulást jól mutatja, hogy a hivatalos adatok alapján Vas megyében tavaly átlagosan 302 ezer forintos négyzetméteráron lehetett ingatlant vásárolni, pedig 2019-ben még csak 283 ezer forint volt az egy négyzetméterre jutó átlag, ez pedig éves szinten 6,7 százalékos növekedésnek felel meg. A fővároson kívüli megyék piaca jobban vészelte át a koronavírus-járvány negatív hatásait, és erősebb alapokról vág neki az újabb élénkülésnek. Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője elmondta, az utóbbi időszakban kétsebességessé vált a használt lakások országos piaca. 

 

2019 második felében, majd a koronavírus-járvány hatására 2020 elején megtorpant a korábban tempósan bővülő budapesti lakáspiac, és nehezen indult újra idén. Ezzel szemben a fővároson kívüli piac nagy részén, így Vas megyében is élénk maradt a lakáspiac, és folytatódott a korábban elindult drágulás. A járvány előtti időszakban, 2015 és 2019 között az országos használtlakás-piacon belül a megyeszékhelyeken mérsékelten nőtt, a kisebb városokban és községekben ütemesen emelkedett a forgalom, miközben a fővárosban évről évre csökkent. 

 

Legdrágább utcák Vas megyében

 

A hivatalos utcaszintű adatok szerint az elmúlt évben Vas megyében két szombathelyi közterület volt a legdrágább: az Írottkő utcát 526 ezer, a Juhász Gyula utcát pedig 517 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemezte. A harmadik helyen a sárvári Rákóczi Ferenc utca szerepel 476 ezer forinttal. 

 

A top 10-ben szerepel még a szombathelyi Kálvária, Kenyérvíz, Tömjénhegy, Országh László, Jurisich Miklós utca, továbbá a kőszegi Kastélykert lakópark és a büki Golf út 429–475 ezer forinttal. 

 

A legolcsóbb kategóriában nemcsak utcák szerepelnek, hanem akár teljes települések is: a megyében tavaly 102 és 158 ezer forint között voltak a legalacsonyabb négyzetméterárak, amelyek a büki Zrínyi utcához, Jákhoz és Vasvárhoz tartoztak. 

 

Az elemzés arra is kitér, hogy a megyében idén mely településeken kínálták a legdrágábban és legolcsóbban a sor-, iker- és családi házakat, valamint a lakásokat. A listát Sé vezeti 462 ezer forintos értékkel, majd Orfalu és Szalafő következik, ahol 450 ezer és 445 ezer forintos négyzetméterárak vannak. A tízes megyei rangsorban helyet kapott még Szombathely, Torony, Gencsapáti, Vasszécseny, Kőszegszerdahely, Szentgotthárd, Salköveskút – ezeken a településeken 391–432 ezer forintért kínálták a lakóingatlanok négyzetméterét. 

 

A megye legolcsóbb települése 22 ezer forintos átlagos négyzetméterárral Halastó, emellett még Telekes, valamint Kemeneskápolna sorolható a legalacsonyabb árú települések közé 25 és 40 ezer forinttal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!