Magyar Falu Program

2021.12.06. 11:10

Falusi kisboltok: Egy szép álom kezd valóra válni éppen

A Magyar Falu Program egyik pályázata a falusi kisboltok megújítását célozta meg. Kétvölgy már előre jár, minőségi kisboltja és hozzá kapcsolt hangulatos, otthonos közösségi tere van.

VN

Fotó: Szendi Péter

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, kiemelkedő nemzeti értékek felügyletéért felelős miniszteri biztos a kétvölgyi bolt és a hozzá kapcsolt közösséi tér látogatása során elmondta, hogy az utak, középületek felújítása mellett fontos, hogy a vidéki településeken az ellátás színvonala és a kereskedelem is minőségi legyen. Ezért született meg az a pályázati kírás, amelynek segítségével a kétezer fő alatti településeken megújulhatnak a boltok nem csak az infrastruktúrát, hanem a szolgálatást illetően is. Ez egy ígéretes kezdeményezés, célja, hogy növelje a vidék megtartó erejét.

-A pályázat kiírásánál elvárás volt, hogy úgy működjenek ezek az üzletek, hogy az alapvető élelmiszerek árusításán kívül valami többletszolgáltatást is nyújtsanak. Például vény nélküli gyógyszerek vásárlására, újságolvasásra vagy postai szolgáltatás igénybevételére legyen lehetőség. De az egyik legjellemzőbb kérés, elvárás az volt, hogy a bolt közösségi térként is működjön – mondta a vidék fejlesztését célzó pályázatról V. Németh Zsolt.

Az országgyűlési képviselő azt is kiemelte, hogy választókörzetében két olyan település van, ahol eddig még nem volt bolt, de most lehetővé válik az elindítása. A tervek szerint hatvannyolc településen nyolcvan üzlet újulhat meg a közeljövőben. A pályázat összértéke – ha mindenkivel megkötik a támogatási szerződést – 840 millió forint körül lesz.

Kétvölgy, a Rába menti Vendvidéken található, nagyjából száz főt számláló település. Itt már tettek lépéseket a pályázat kapcsán. Megvan a főként helyi termékeket kínáló kisbolt, amelynek szomszédságában egy közösségi teret alakítottak ki, páratlan hangulattal. A bútorokat javarészt a falubeliek adták össze, a falakon százéves képek és régről ismerős vidéki dekorációk, a polcokon meg könyvek és bakelit lemezek. Egy álom kezd valóra válni – mondták az üzletvezetők, Varga Péter és Varga Oszlányi Kincső, akik négy éve Debrecenből költöztek a vasi kistelepülésre. Itt túráztak, és azonnal beleszerettek a környékbe. A kisbolt és a közösségi tér kapcsán további tervek is vannak. Az 1960-as években, a falubeliek összefogásával kialakított kis épületrészt is új tartalommal töltenék meg. Ez egyelőre üresen áll és felújításra szorul.

Doncsecz András, Kétvölgy polgármestere is örömmel veszi, hogy a településnek minőségi kisboltja és új közösségi helye van. Véleménye szerint ez turisztikai szempontból is nagyon jó kezdeményezés. A térségben egyre több a látogató, így az ő igényes kiszolgálásuk is lehetővé válik.

Kiemelt képünkön: Doncsecz András polgármester, Varga Oszlányi Kincső, Varga Péter és V. Németh Zsolt. A boltot vezető Vargáék Debrecenből költöztek Kétvölgyre: itt túráztak, és beleszerettek a településbe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!