Értékelés

2021.12.31. 20:00

Kezdi beérlelni a termését a sok-sok éve tartó munka Szentgotthárdon

Sok éve tartó, szinte kilátástalannak tűnő munka kezdi beérlelni a termését – fogalmazott Huszár Gábor polgármester a mögöttünk álló esztendőre visszatekintve.

TK

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere

Fotó: Szendi Péter

A sorból három nagyberuházás emelkedik ki, amelyek hosszú távra lényegesen javíthatják a határ menti város pozícióit. Az egyik az M80-as gyorsforgalmi út átadása, ami az ipari szereplők és a turisták számára egyaránt „közelebb hozza” Szentgotthárdot, és a kistérséget. Húsz éve húzódó történetre kerülhet pont a Kaszagyár ügyében is. Az önkormányzat 400 millió forintos kormányzati támogatásból megvásárolta a területet, már csak egy adminisztratív lépés hiányzik, hogy a város tulajdonába kerüljön az épületegyüttes, és megkezdődhessen az ipartelep újjászületése. A harmadik húzódó beruházás a tornacsarnok építése. Az épület a 150 millió forintos kiegészítő kormányzati támogatás igénybevételével végre elkészült, használható, és a tulajdonjogot a korábbi beruházó, vagyis a kézilabda­klub átadta a városnak. 

Huszár Gábor a „kisebb” fejlesztések között említi meg azt a Rábavölgyi vízügyi beruházást, melynek szentgotthárdi szakaszára másfél milliárd forintot költött a vízügyi igazgatóság. A Kaszagyár projekt aligha valósulhatna meg a teljes árvízi védelem nélkül. Amikor a gyár működött, még elégséges volt az akkori védmű. Aztán 2009-ben jött egy akkora árhullám, amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta a helyzetet. A Rába mértékadó árvízszintje a villámárvizek miatt több mint egy méterrel emelkedett az elmúlt 11 évben! 

Jelentős turisztikai fejlesztés zajlott az Alpokalja kempingnél: új vízre szálló hely, szállások, kiszolgálóegységek szolgálják a vízitúrázók kényelmét. A városközpont barokk épületegyüttesét számos fejlesztés tette értékesebbé. A hivataloknak helyet adó kolostoron befejeződött az ablakok cseréje, több ponton megújult a magtártemplomban működő színház, amely ettől az évtől a Weöres Sándor Színházzal együttműködve még rangosabb előadásoknak adhat helyet. Márciusra eltűnik az állványerdő a ciszterci templom monumentális épületéből, a teljes belső felújítás végeztével márciusra tervezik az újra­szentelést. A felújított egykori ciszter udvarház épületében pedig Magyarországon egyedülálló időutazó múzeum jött létre. 

Már csak dióhéjban szólunk a megkezdett csapadékvíz-­elvezető-rendszer felújításáról, a bölcsőde bővítéséről és az óvoda fűtéskorszerűsítéséről, a kiskerti fejlesztésekről, a helytörténeti könyvek kiadásáról vagy a ciszter tanösvény kialakításáról. Megújult a Hársas-tó környezete, bringapark épült a sporttelepen, megújították a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást kiszolgáló teljes műszaki infrastruktúrát is. Az is megnyugtató a város számára, hogy a legnagyobb ipari cégek dinamikusan működnek, az Opel bejelentette az új generációs motorok gyártását. Sokat köszönhet a város annak, hogy sikerül jó kapcsolatot fenntartani az eljáró hatóságokkal, a megyével és a parlamenti képviselővel, V. Németh Zsolttal így gördülékeny az ügyintézés. Nagy segítség a profi módon működő hivatali apparátus. A mindennapos adminisztráció mellett hónapok óta dolgoznak egy telefonokra ingyenesen letölthető Szentgotthárd-applikáción, amelynek segítségével pillanatok alatt elérhető lesz az aktuális programoktól, hírektől a szolgáltatásokig bezárólag minden fontosabb városi információ. Februárban pedig ötrészes tévéfilm felvétele kezdődik meg Brenner János életéről. 

– Pedagógusként a felsorolás végén említem iskoláink egy részének egyházi fenntartásba kerülését, ami oktatás­történeti mérföldkő – teszi hozzá a városvezető. Jóvoltából egészséges versenyhelyzet jött létre az iskolák között, amit mindenképpen a pozitív hozadékok között kell üdvözölnünk. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!