Emlékezzünk 2021-re

2021.12.22. 20:00

Kutyák öltek bárányokat, Szombathelyre került a Pa-dö-dő ikonikus autója, kínai vakcina - Ez történt márciusban

Mutatjuk, hogy mi érdekelte leginkább a Vas megyeieket márciusban.

vaol.hu

Nagy élménnyel, és egy Volkswagen Bogárral lett gazdagabb Horváth László, mindezt pedig egy közös kép Falusi Mariannal koronázta meg

Fotó: VN/Horváth László

Múltidéző sorozatunknak a célja, hogy egy kicsit segítsünk feleleveníteni a 2021-es évet, ezért összegyűjtöttük a tizenkét hónap legolvasottabb anyagait. Január és február után, most márciussal folytatjuk az éves összegzésünk. Lássuk az év harmadik hónapját:

 

Helyi közélet

 

Kutyák ölték meg a háziorvos bárányait

 

Amikor a molnaszecsődi doktor az egyik márciusi este hazaért, még láthatta, amint az egyik kedvenc báránya a haláltusáját vívta. A másik két rackát akkorra már kivégezték a kutyák. Korábban egyszer már tanúja lehetett annak, amint az utcából ismert, amúgy barátságos ebek kíméletlen gyilkosokká válnak. Akkor a tíz fiatal rackából hetet öltek meg. Világos és fekete színű is akadt a kis nyájban, azonban már nem maradt egy sem. Pedig Dr. Abdel Hameed, a Szudánból származó gyermekorvos nagy állatbarát.

A gyermekorvos kertjében három racka esett áldozatul a kutyatámadásnak

Forrás: VN-archív

– Mindenfelé véres szőrcsomók hevertek, amikor vasárnap este megjöttem – meséli Abdel Hameed. – A gyilkos kutya még ott szaladgált a tetemek között. Sikerült bezárni, készítettem fotókat is. Ugyanaz az állat volt, mint amelyik a nyári vérfürdőt rendezte – mondta el. Majd így folytatta: – Engem nem az anyagi veszteség bánt. Éjszaka aludni sem tudtam, annyira felkavart az élmény. Ezeket a szépséges állatokat én neveltem, a négy óvodáskorú unokámnak a kedvencei voltak. Megkerestük a kutyák tulajdonosát és Molnaszecsőd jegyzőjét is. A teljes cikket ITT olvashatja!

 

Személyesen Falusi Marianntól vette meg a Pa-Dö-Dő ikonikus autóját a szombathelyi autószerelő

 

Egy nem hétköznapi autóvásárlás történetére is sokan voltak kíváncsiak. A népszerű magyar együttes, a Pa-Dö-Dő Szép dal című szerzeményéhez készült videóklipben kulcsszerepet játszott egy bizonyos kabrió Volkswagen Bogár. A kultikus jármű márciustól immáron egy szombathelyi autószerelő tulajdonában van, aki a vásárlás elején még nem tudta, milyen különleges autót vásárol, azt pedig pláne nem, hogy személyesen Falusi Marianntól, az együttes egyik frontemberétől. Horváth Lászlót megkereste lapunk, hogy meséljen a transzfer körülményeiről.

Horváth Lászlónak nagy tervei vannak az autóval, ami hamarosan eredeti állapotában tündököl majd

Forrás: © Cseh Gábor

 

– Láttam egy hirdetést a közösségi oldalon és felvettem a kapcsolatot a csoport vezetőjével, aki az eladó félhez irányított, és akkor derült ki, hogy ő nem más, mint a Pa-Dö-Dő együttesből ismert Falusi Mariann, az autó pedig a videóklipekben használt ikonikus jármű. Csak egyetlen feltétele volt a vásárlásnak, hogy ne legyen szétbontva az autó, hanem legyen újjáépítve, és majd használva. Erről biztosítottam, hogy nekem pontosan ez a tervem vele – mesélte László. A teljes cikket ITT olvashatja!

 

Helyi életstílus

 

Népszerű volt a cikkünk, amelyben arról írtunk, hogy mit tapasztaltunk, amikor Nagyné Farkas Ritáéknál jártunk a Lélekfarmon. Rita másfél évvel ezelőtt vágott bele a farm megvalósításába. 

 

– A biztos állásomat hagytam ott, hogy ezt megcsináljam. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Hársfa-házának vezetője voltam - meséli. - A Lélekfarmon hasonló terápiák zajlanak, egyéni és csoportos formában. Hiánypótló szolgáltatás ez, a korábbi munkáim tapasztalatai alapján hoztam létre az álmomat, miután tudom, hogy az embereknek mi hiányzik: a természetközelség, az állatok szeretete, a figyelem, hogy meghallgassák őket és a közösségépítés. Az egyik fő elvem a diszkréció, hozzám be lehet jelentkezni csak egy keresztnévvel. Az ország másik feléből is megkeresnek - mondta lapunknak Rita, akinek a lánya is besegít a farmon. A teljes cikket ITT olvashatja!

Nagyné Farkas Rita és a 18 éves lánya, Tünde gondozzák a farmot

Forrás: Unger Tamás

 

Jótékonyság

 

Elvállalták a férfimunkát és főztek is a koronavírusban elhunyt Tóth Tamás családjánál a mentők

 

Három vasi mentőállomásról jöttek dolgozók március  az egyházashollósi házhoz, hogy a koronavírus miatt fiatalon elhunyt Tóth Tamás mentőápoló családjának felaprítsák az ajándékba kapott kétszer nyolc köbméter tűzifát. A részleteket ITT olvashatja!

Fejszével, fűrészgéppel aprították a tüzelőt

Forrás: VN-archív

 

Koronavírus

 

Az allergia kifog a Covidon? – Tüdőgyógyász szakorvost kérdeztünk

 

Dr. Petz Zsuzsanna tüdőgyógyász szakorvos elárulta lapunk érdeklődésére: az asztmásoknak és az allergiásoknak gyakorlatilag teljes mértékben igénybe veszi alapbetegségük a tüdő azon ACE-receptorait, amelyekre a koronavírus rá tudna kapcsolódni, ezért enyhébb náluk a koronavírus-fertőzés lefolyása. Sőt, a doktornő állítja: a tüdőtranszplantáltakat még a fentieknél is kevésbé viseli meg a betegség. A teljes cikket ITT olvashatja!

 

Van-e okunk félni a kínai védőoltástól?

 

Márciusban ez egy kardinális kérdés volt, hiszen ebben az időszakban kezdtél el beadni a védőoltásokat. Dr. Legli Veronika háziorvos érdeklődésünkre elmondta: amint megérkezett a kínai oltás és meglátták a kiszerelését, óriási lett felé bennük a bizalom.

 

 – A nagyszámú beadását megkönnyíti, hogy egyedi kiszerelésű és könnyen felhasználható. Munkánkat segíti, hogy szavatossági ideje hosszú, tárolására pedig elegendő egy normál gyógyszerhűtőszekrény – magyarázta. Majd így folytatta: a mellékelt leírást alaposan átnézték, de lényeges új információt nem vártak tőle, mert ugyanezen alapú influenzaoltásokat alkalmaznak évek óta. Ezért bíznak hatásosságában az egészségügyi dolgozók is. A részletekről ITT olvashat! 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!