Emlékezzünk 2021-re

2021.12.31. 20:00

M. Richárd börtönből kórházba került, drograzzia, az utolsó járat, Püspökmolnári ékessége - Ez történt decemberben

A 2021-re való visszatekintéseket az ősz harmadik hónapjával, novemberrel folytatjuk.

vaol.hu

Súlyos állapotban szállították kórházba a szombathelyi börtönből a Dózsa György úti gázolót

Súlyos állapotban kórházba került M. Richárd, akit a Dózsa György úti halálos baleset miatt ítélt három és fél év szabadságvesztésre a bíróság – tudta meg a PestiSrácok.hu.

A vád szerint M. Richárd a baleset során a megengedett 50 km/óra helyett 135–140 km/óra sebességgel haladt a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. A 47 éves N. József ekkor szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a nagy sebességgel érkező sofőr elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget.

 

Az írás ITT olvasható el.

 

Drograzzia egy vasi faluban - Amfetamint rendeltek, de a rendőrök mást is találtak

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztálya (a továbbiakban: KR NNI NBEFO) 2021 évben szoros műveleti együttműködésben dolgozott amerikai és német partnerszervekkel az online térben - a Darknetes piactereken - történő illegális kábítószer-kereskedelem visszaszorítása érdekében - tájékoztat az akció részleteiről a police.hu

A műveletsorozat részeként a KR NNI NBEFO Győri Osztálya 2021. december 11-én nyomozást rendelt el kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt ismeretlen tettes ellen, mert a partnerszervek információ alapján 3 kilogramm amfetamin érkezése várható Németországból ismeretlen magyarországi címre.

Az akcióról videó is készült, ami ITT nézhető meg.

 

Az utolsó járat – Papp Károly ötven évig buszozott Vas megye útjain

 

Szombaton délelőtt fél tizenegy magasságában nem volt túl nagy mozgás a körmendi autóbusz-állomáson. Egy-két ember álldogált a hidegben, csend volt, ugyanakkor valami nagy dolog is történt: utolsó körére indult Papp Károly buszsofőr, aki ötven év után abbahagyja a vezetést. Aki az elmúlt közel félszáz évben utazott a Bajánsenye és Szombathely között közlekedő járaton, egészen biztos, hogy találkozott Karcsi bácsival.

Az írás egésze ITT érhető el.

 

Terhes nő vezette azt az autót, ami felborult Kemenespálfánál

 

Vasárnap késő délután egy Audi személyautó haladt Boba felől Kemenespálfa irányába, amikor egy kanyarban a jármű áttért a szembejövő sávba, majd lesodródott az útról és egy beton oszlopot kidöntve felborult. Az autóban négyen utaztak, mindenki ki tudott szállni a járműből. Két embert a mentők kórházba szállítottak. A műszaki mentésben a jánosházi és a celldömölki tűzoltók is részt vettek.

A tudósítás ITT olvasható el.

 

Püspökmolnári ékessége a ritka fenyő - Sokan megcsodálják a Horváth család kertjében álló fát

 

– Nagyjából tizennyolc éves a fenyő – mondja Horváth Lászlóné Erzsébet, aki annak idején egy szombathelyi kertészetben vásárolta a fát. Akkor alig volt ötven centiméter magas. A püspökmolnári család egy hollandiai utazás során ismerte meg ezt a különleges fenyőfajtát, amelynek magyarországi életét – a kedvezőtlen időjárási körülmények és a fagyok miatt – a szakirodalom nem becsüli túl hosszúra. De hogy mire képes az emberi gondoskodás, azt jól bizonyítja a Kossuth Lajos utcai családi ház előtt álló – most már csaknem hét méter magas – chilei araukária vagy más néven pikkelyfenyő. 

 

A teljes írás 

ITT található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!