Az iskolát ismét a hit járja át

2022.01.26. 14:00

A bajánsenyei iskola pedagógusai bizakodóbban tekintenek a jövőbe, mint korábban

A bajánsenyei általános iskola tavaly szeptemberben a Halásztelki Református Egyházközség fenntartásában kezdte meg a tanévet mint a Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye. A vezetőt, Ferincz Gyulánét kérdeztük.

Tóth Judit

Ferincz Gyuláné hangsúlyozta, hogy az egyházi átvétel nagyon nagy kincs

Forrás: Szendi Péter

Ferincz Gyuláné tagintézmény-vezető maga is rendkívül elkötelezett az iskola iránt, hiszen amióta megszületett, Bajánsenyén él, ebbe az intézménybe járt, majd a főiskola után is ide jött vissza tanítani. – Településünknek már 1803-ban református népiskolája volt, ami egészen az államosításig, 1948-ig működött. Sokáig nyolcosztályos iskolaként működtünk, de 2007-ben jött egy nagy a változás: már nem feleltünk meg a törvényi előírásoknak, így az Őriszentpéteri Általános Iskola Tagintézménye lettünk – mondta el Ferincz Gyuláné. 

 

– Nagy törés volt, hogy elvitték a felső tagozatunkat, és csak alsó tagozatos iskolaként működhettünk tovább, 2016-tól pedig összevont osztályokkal kellett folytatnunk a tanítást, az 1–2. osztály és a 3–4. osztály tanult együtt. Örömteli, hogy egy tanulónkat sem vitték el az iskolából emiatt. 2017-től telephellyé váltunk, tehát már a tagintézményi státuszunk is megszűnt. Az az igazság, hogy a szülők és mi, pedagógusok is egyértelműen láttuk a negatív irányú folyamatot. A vezető hozzátette, hogy az egyházi átvétel nagyon nagy kincs. A folyamat 2020 novemberében indult el, akkor Szakál Anikó református lelkészasszony levélben kereste meg a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodáját a bajánsenyei általános iskola problémájával kapcsolatban. A lelkészaszszony az egyházi átvételben látta az egyetlen esélyt az iskola megmaradására. 

 

– Szakál Anikó kezdeményezéséről akkor mi itt, az iskolában semmit nem tudtunk. Nagy szerencsénk volt, mert ügyünk olyan ember elé került, akinek van kötődése a falunkhoz – hangsúlyozta a vezető. – Az oktatási iroda vezetője, dr. Papp Kornél, akinek édesapja Bajánsenyén szolgált református lelkészként, és máig jó szívvel emlékeznek rá az itt élők. Az ő legkisebb fia, dr. Papp Kornél, a Halásztelki Református Oktatási Központ főigazgatója, aki azonnal felkarolt bennünket – hangsúlyozta Ferincz Gyuláné.

 

 – Megkaptuk a lehetőséget, hogy tagintézményként csatlakozhattunk a halásztelki központhoz, ami egyúttal iskolánk megmaradását is jelentette. A bajánsenyei iskolában az elmúlt tanévet 31 fővel zárták, szeptemberben pedig már 48 diákkal tudtak kezdeni. Elindíthatták az ötödik osztályt, sőt, a fenntartó támogatja, hogy felmenő rendszerben visszaálljon a nyolc évfolyam. 

 

– Körzetesített általános iskola vagyunk, Bajánsenyén kívül Magyarszombatfa, Velemér, Kercaszomor és Kerkáskápolna tartozik hozzánk. Kevés a gyerek, de a főigazgató úrnak nincsenek irreális elképzelései, hiszen ismeri a környéket. Ha meg tudjuk tartani a körülbelül tízfős osztályokat, akkor biztosítják az anyagi lehetőségeket. Tizennégy évig egyetlenegy szakkör sem működhetett az iskolában, most van angol, fazekasfoglalkozás, tömegsport- és madárbarátszakkör is. 

 

A református hittant Szakál Anikó tartja, az evangélikus gyerekekhez Kollerné Loós Zsuzsanna jár Szentgotthárdról, a katolikusoknak pedig szentpéterfai hitoktatója van Teklits Tamás személyében, aki informatikát is tanít, és ő a rendszergazda is. Az alapfokú művészetoktatás is elindult, ez egyelőre zeneművészetet jelent, négy hangszer – zongora, furulya, citera és gitár – közül választhatnak a tanulók helyben. Hét állandó és öt óraadó pedagógus végzi a munkát, mindannyian sokkal bizakodóbban tekintenek a jövőbe, mint korábban, ez a mindennapok hangulatában is megmutatkozik. Bajánsenye az őrségi reformátusok egyik bástyája, így különösen nagy öröm, hogy régi iskoláját ismét a hit járja át. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!