Bori néni szép vendéglátós évei - Kevesen tudnak annyit a régi körmendi vendéglátóhelyekről, mint Mihály Emilné

A 87 éves Bori néni kék szemei még mindig ragyognak, és egy kis mosoly is van az arca szegletében. Ez különösen akkor tűnik fel, amikor az életéről és hajdani hivatásáról, a vendéglátásról kérdezem. 

– A szüleim gazdálkodó emberek voltak Kisrákoson, elég sok földdel. Az uram, Emil is odavalósi volt, ott ismerkedtünk meg. Ő előbb ment el a faluból, mert Körmenden, a főtéri nagyönkiben megpályázott egy üzletvezetői állást. Közben renoválták a Centrál étterem épületét, és átment oda, mivel igazából vendéglátós végzettsége volt. Hamarosan én is követtem, és egy munkahelyen dolgoztunk. 

Bori néni Pankaszon kezdett, majd Zalalövőn vállalt munkát. Aztán jött a körmendi Halászcsárda – amit egy időben úgy is hívtak, hogy Gangesz –, majd a régi Centrál, a „Pöttyös” Kávéház, az új Centrál és végül a helyi söröző. – Az Olcsai téren, a mostani háztartási bolt helyén volt a Pöttyös, ez a név azért ragadt rá, mert pöttyös blúzban kellett dolgoznunk. Rengeteg főiskolás törzsvendégünk volt. Reggeliztettünk, tea volt és tejeskávé, tojást süthettünk, virslit főzhettünk, erre volt engedély. Hányszor hallottam, hogy irtó lágy legyen a tojás, Bori néni, szárazon nem tudjuk megenni. Előfordult, hogy az évek múltán is megkerestek az egykori főiskolások, amikor évfolyam-találkozókra visszajöttek Körmendre. Pedig akkor már nem volt se főiskola, se kávéház. 

Bori néniék családi háza a Mátyás király utcában 1964-ben készült el, akkor lettek igazi körmendiek és elkötelezett vendéglátósok. Bori néni két tanfolyamon sajátította el a szakma alapjait, de azt mondja, az elmélet önmagában mit sem ér, a gyakorlatban kell tudni és bírni a munkát. A fagylaltkészítést Velemben tanulta, majd a Centrál étterem udvarában, kis épületben főzte a fagyit. A rumos dió fagylalt különlegesnek számított, igazi rum volt benne igazi dióval. A vendégek a klasszikus ízeket is megtalálták a háromtégelyes pultban, voltak tejfagylaltok, aztán jöttek a gyümölcsös ízek, ezek sem aromából, hanem igazi gyümölcsből készültek. – Minden második nap reggel hatra mentem dolgozni, az uram, Emil kilenc órakor nyitotta a presszót. Tíztől már én is ott dolgoztam, addigra kellett elvégeznem a fagylaltfőzéssel. Hajtani kellett, hiszen éjfélig volt nyitva a hely. Nem volt különösebb italválaszték, az emberek szerették a balatoni világost, emellett a kevertek fogytak, ezek elkészítését egy tanfolyamon lehetett megtanulni. A Centrál másodosztályú éttermében volt igény a whiskey-re is, itt többnyire tehetősebbek és külföldiek fordultak meg, főleg osztrákok. A harmadosztályú egységben söntés volt, ide munkásemberek jártak. Horváth Pika Tibor és zenekara muzsikált nálunk estéről estére. 

Bori néni majdnem 46 évet húzott le a vendéglátásban, utolsó munkahelye a körmendi söröző volt. A tulajdonos, Simon Csaba és családja, a munkatársakkal együtt családtagként kezelte. Hetvenhárom éves koráig dolgozott, akkor egy szerencsétlen baleset miatt abbahagyta a munkát. 2008 áprilisában leesett a bicikliről, combnyaktörést szenvedett. Még a mentőautóban is azon aggódott, hogy rendben lemenjen a menüztetés. A dátumra azért is emlékszik ilyen jól, mert ennek az évnek január­jában születtek meg dédunokái, Vanda és Márk. 

Azt meséli, a Pöttyösben amolyan kisfőnök volt, ő volt a legidősebb, ő csinálta a beosztást, máskülönben egyforma dolgozók voltak, mindenkinek ugyanúgy ki kellett vennie a részét a munkából. Fűzős egészségügyi cipőt hordtak, Bori néninek hófehér színű volt, hozzá térdig érő szoknya, blúz, mellény és kötény dukált. A kötény helyett idővel csak a fekete brifkó maradt, ebben összegyűrés nélkül tudták kezelni a papírpénzt. Elein­te szoknyát lehetett hordani, később tágabban értelmezték az egyenruha fogalmát, és már a nadrág viselése is belefért. De a férfi pincéreknél alap volt a fehér kabát, ezt Emil bácsi régi fotója is bizonyítja. – Én szerettem a szakmámat, erre születtem. Udvariasság, gyorsaság, megbízhatóság, ez a három fő elvárás a vendéglátásban. A többi csak igazodás és alkalmazkodás kérdése – összegez Bori néni, és a szeme még mindig ugyanúgy ragyog. 

Kiemelt képünkön: Mihály Emilné Bori néni szeme még mindig ugyanúgy ragyog, ha a munkájáról mesél