Írás

2022.01.25. 11:30

Dr. Székely János megyés püspök a genderideológia veszélyeiről írt

A szépnek hangzó elveknek mára olyan radikális megnyilvánulási formái jelentek meg a társadalmainkban, amelyek komoly aggodalomra adnak okot – olvasható Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnöke legutóbbi írásában. Nem ez az első alkalom, hogy a szombathelyi megyés püspök az azonos neműek házasságával, a nemváltoztatással és az abortusszal foglalkozik.

VN

Dr. Székely János megyés püspök

Forrás: VN-archív

Fotó: © Unger Tamás

Korábban lapunk is beszámolt Székely János Levél a másként gondolkodóknak című írásáról, amelynek egyik központi gondolata az volt: a gyermeknek joga van ahhoz, hogy édesanyja és édesapja legyen. Most újabb terjedelmes írásban fejtette ki gondolatait a megyés püspök: „A nyugati kultúrkört néhány évtized alatt elárasztotta egy új életszemlélet, amely a szexualitás szinte bármilyen formáját helyesnek tartja, annak kiélését emberi joggá emeli, az elől minden korlátot el akar tüntetni, és nagy erővel támadja mindazokat, akik ezzel az új életszemlélettel esetleg nem értenek egyet” – fogalmazott, majd később így folytatta:

 

 „Első hallásra mindez jónak és helyesnek tűnhet. Ezeknek a szépnek hangzó elveknek azonban mára olyan radikális megnyilvánulási formái jelentek meg a társadalmainkban, amelyek komoly aggodalomra adnak okot.” A Mi fán terem a genderideológia, és milyen gyümölcsök várhatók még erről a fáról? című írásban nemzetközi és magyarországi példákat sorol Székely János. 

 

Véleménye szerint a feminista, gender- és LMBTQ-mozgalmak képviselői sok olyan célért is küzdenek, amelyekkel keresztény emberként teljesen egyetértünk: „Nekünk, keresztényeknek is fontos elsajátítanunk, kialakítanunk magunkban az empátiát, a jóindulatot és a segítőkészséget minden emberrel szemben, a nemi vonzalmaiktól függetlenül.” Nagy különbség azonban, hogy „mi, keresztények úgy gondoljuk, hogy a világmindenségbe, az atomokba, a sejtjeinkbe, a lelkünkbe bele van teremtve, bele van ültetve egy gyönyörű harmónia, egy csodaszép isteni rend.” 

 

A püspök aláhúzza: „Ne essünk abba a bűnbe, hogy helyettesíteni akarjuk a Teremtőt.” 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!