Összegzés

2022.01.18. 15:00

Fejlesztések és lelki béke - Tóth Balázs, Vasvár polgármestere értékelte a mögöttünk hagyott évet

A 2021-es esztendő kiegyensúlyozottabb, stabilabb év volt az azt megelőzőnél. A város gazdaságilag jól kezelte a járvány okozta helyzetet tavaly. Tóth Balázs polgármester értékelt.

Pogács Mónika

Tóth Balázs polgármester úgy véli: összefogással lehet túljutni a nehézségeken

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

– Szorgalmas és eredményes munkával telt a múlt év, a sok részfeladat mellett a fő célkitűzéseket sikerült teljesíteni – értékelte a 2021-es esztendőt először egy mondatban Tóth Balázs polgármester. Hozzátette: a fő célok egyike a fürdő megvásárlása, a másik a termálkút felújítása, újra működőképessé tétele volt. A fürdő tavaly sikeresen városi tulajdonba került egy állami támogatásnak köszönhetően. A termálkút felújítása sem jöhetett volna létre állami segítség nélkül. A kút újra működik, és tíz százalékkal nagyobb a hozama is a korábbinál. 

 

– A kormányzati támogatásoknak köszönhetően mindkettőben eredményes volt a város, köszönhetően V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő közbenjárásának – folytatta a polgármester. Az adóbevételekről szólva elhangzott: tavaly óvatosan tervezett a város, 300 millió forintos adóbevétellel kalkulált az önkormányzat, ami teljesült is. Az ipari park tavalyi fejlesztése ugyancsak jó iránynak bizonyult. – Az iparterület fejlesztésének első ütemével szintet lépett a város. Ám itt nem állunk meg. Lépésről lépésre, stabil és biztonságos előrehaladással szeretnénk megalapozni a város további gazdasági fejlesztését. A városvezető további eredményeket is sorolt. A csapadékvíz elvezetésének megoldása már többéves folyamat. Tavaly a második ütemben a Hunyadi és a Derkovits utcák, valamint a Góré-domb problémáit oldották meg. Megtörtént a Pásztor utca felújítása és a temetői utak egy újabb részének aszfaltozása is. A dajkák munkáját múlt év végétől étellift könnyíti meg a Kossuth utcai óvodában az önkormányzat jóvoltából. Több településsel összefogva egy térségi projektet is jegyzett a város. Az Ezredesház felújításával az épület turisztikai funkciót kapott. 

 

Kerékpáros-megállóhelyet, pihenőt, irodákat és kávézót alakítottak ki itt. Szintén pályázati forrás segítségével vásárolhatott vissza a város egy ipartörténeti értéket, a Tóth György által 1928- ban készített motorekét. Az idei év feladata lesz az eszköz bemutatóhelyének kialakítása. A járványhelyzet sok nehézséget okozott a közösségi színtéren is tavaly. Az önkormányzat tíz civil szervezet működését támogatta eszközbeszerzéssel, 50 és 100 ezer forint értékben.

 

 Tóth Balázs a 2022-es városfejlesztési tervek közül is elárult néhányat. Idén készül a fürdő felújításának terve, így ha lesz forrás, pályázhat Vasvár erre a célra. A tanuszoda program is a tervezés szakaszában tart, a népfőiskolai komplexum tervei ugyancsak elkészülhetnek idén. A csapadékvíz-elvezetési program a hármas ütemmel folytatódhat. A Mártírok utca, az Egres-árok, a Táncsics utca egy része és a Góré utca problémája oldódhat meg ezzel. Már elnyert pályázatai is vannak az önkormányzatnak. A polgármesteri hivatal tetőszerkezetének, a Hegybíró dűlő és a Hármashegy III. utcának a felújítása szerepel ezek között. Idén pályázik a város a TOP Plusz programban Az élhető város kiírásra. A forrásból a Petőfi utcai tömbbelső járda- és útfelújítása, a zöldfelület, a játszótér és az idősek otthona felé vezető lépcső megújítása történhet meg. Járda készülhet a Petőfi, Hunyadi és Vérmező utcákban. Ha a fürdő fejlesztése elindul, a teniszpályának új helyet kell kialakítani, ebben is a TOP Plusz program kiírása segíthet. A csomagban szerepel a sportöltöző felújítása, bővítése is. 

 

– Bízom benne, hogy bővül a népfőiskolai program, ezzel egy többmilliárdos beruházás valósulhat meg. Kiemelt cél az iparterület további fejlesztése – mondta Tóth Balázs. Ami pedig az idei évet illeti: – Soha rosszabb évet gazdaságilag, mint volt a 2021-es. Jó lenne, ha a járványhelyzet mérséklődésével az emberek megtalálnák újra a lelki békéjüket. Azt is kívánom 2022-re, hogy találjuk meg egymásban a jót, feltételezzük a másikban a jó szándékot. Összefogva, közösen biztosan úrrá leszünk a nehézségeken. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!