A police.hu szégyenfala

2022.01.15. 07:00

Körözési „TOP 50” - Vasban is tucatjával keresik a szökevényeket

Nemcsak nehézfiúkat köröznek, a rendőrség ötvenfős körözési toplistájának legfiatalabb tagja egy lopásokkal vádolt, 22 éves celldömölki fiatalember.

Budai Dávid

Sokan bujkálnak az igazságszolgáltatás elől. Magyarországon pillanatnyilag körülbelül 13 ezer személyt köröznek

Fotó: Shutterstock

 Sokan vannak, akik nagyon nem szeretnék, ha elfognák őket, ezért aztán folyamatosan bujkálni kényszerülnek. Magyarországon 12 804 elfogatóparancs alapján indított körözés volt érvényben pénteken délután. Azért csak volt, mivel a körözésszám egy kimondottan dinamikus adat, ami az elfogások és az időközben elrendelt újabb körözések miatt folyamatosan változik. Fontos tudni azt is, hogy mindez nem azt jelenti, hogy pillanatnyilag csaknem 13 ezer veszélyes alak járkál közöttünk, mivel vannak, akik ellen több – esetenként tucatnyi – körözés is érvényben van különböző bűncselekmények miatt, ráadásul körözhet valakit ugyanazért a bűncselekményért például a rendőrség és a bíróság is.

 

Ami pedig a veszélyt illeti, nem kell igazán nagy bűncselekményt elkövetni ahhoz, hogy valaki ellen körözést adjanak ki, hiszen például bélyeghamisításért, áru hamis megjelöléséért vagy versenytárs utánzásáért is simán a police.hu szégyenfalára lehet kerülni, de még azzal is, ha valaki nem jelenik meg a bíróságon. Mindezzel együtt persze van jó néhány igazi nehézfiú, őket a honlap is kiemelten kezeli (felkiáltójel és fegyver ikonnal utalnak veszélyességükre).

 

 A körözési lista negatív előjelű „elitklubja” az ötvenfős körözési toplista, amelynek pillanatnyilag csak 49 tagja van, miután a közelmúltban egyikükön Angliában rajtaütöttek, egy hely tehát jelenleg kiadó. Ide sem kizárólag rablással vagy emberöléssel lehet bekerülni, legfiatalabb tagját, a celldömölki 22 éves V. Zs. Krisztiánt például fogolyszökés, lopás és egyedi azonosító jellel történő visszaélés miatt körözik. 

 

Rajta kívül még egy vasit találtunk az ötvenes listán, a szintén celli 53 éves K. Antalt, aki ellen a Szombathelyi Törvényszék lassan tíz éve adta ki első – amit aztán 2017-ben további kettő követett – körözését, mivel nem kezdte meg lopás és csalás miatt kiszabott szabadságvesztését. A Szombathelyi Járásbíróságon pillanatnyilag 14 ember ellen van érvényben körözés: csalás, rablás, lopás, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt, a Szombathelyi Rendőrkapitányság 11 ember nyomára szeretne rábukkanni, köztük van a szombathelyi 43 éves J. András, aki ellen éppen ma három éve, hogy kiadták a körözést garázdaság miatt. 

 

A sárvári rendőrök öt, a celldömölkiek 11, a körmendiek 12 rosszfiút keresnek pillanatnyilag és ott vannak még a bírósági, ügyészségi listák. Ha a rendőrség honlapján található körözési listán szereplők közül felismer bárkit vagy információval rendelkezik hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. 

 

A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!