Szigorú szabályok

2022.01.21. 11:30

Közeleg a központi felvételi – Vasban hét középiskolában tartanak saját vizsgát

Szombaton írják központi felvételi vizsgájukat matematikából és magyarból a 9. osztályba, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba és az Emmi által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. Vasban hét középiskola tart saját felvételi vizsgát.

Tóth Kata

Gaál Júlia, Gaál Eszter és Mogyoróssy Csongor a celldömölki katolikus iskolában

Fotó: © Unger Tamás

Hogyan és mióta készülnek életük első nagy megmérettetésére? Van-e bennük izgalom, és mi számukra a felvételi tétje? – erről is kérdeztünk nyolcadikosokat a Celldömölki Szent Benedek Katolikus Általános Iskolában. Előtte osztályfőnökük, egyben magyartanáruk, Czuporné Hetényi Rita beszélt a felkészülésükről. 

 

– Szerteágazó tudást vár el a diákoktól a felvételi: az általános műveltségükre, a nyelvtani és matematikai ismereteikre is kíváncsi. Bizonyos feladattípusokra persze tudunk készülni, de komoly szűrő a teszt: az olvasottság, tájékozottság sokat nyom a latban – mondta. Iskolájukban van felvételi előkészítő: a gyerekekkel 7. osztályban szintfelmérőt íratnak. Matematikából 7. osztály 2. félévétől a 8. osztály 2. félévéig tudnak készülni heti egy órában szakköri keretben, magyarból pedig fél évig tanári irányítással.

 

Négy évfolyam témáját veszik végig először. A tematikus ismétléssel párhuzamosan gyakorlati feladatokat oldanak meg. (Könyvben és az Oktatási Hivatal honlapján is fent van minden eddigi feladatsor.) A családok pedig nagyon tudatosak: a harmincfős osztályból 18-20 gyerek járt az előkészítőre, és komolyan vették ezeket az alkalmakat. A kétszer 45 perces felvételin a matek még mindig a mumus, de a magyar sem lesz könnyű. 

 

Az osztályfőnökkel fejben is készültek a gyerekek és tippeket kaptak: először fussák végig a feladatokat. Az utolsóra, a fogalmazásra – ami évek óta egy érvelés – kapják majd az összpontszám 20 százalékát, így célszerű arra 10-15 percet hagyni. A szövegnél figyeljenek a tagolásra, helyesírásra, külalakra, stílusra is – mindezt sokszor átbeszélték. Gaál Júlia, Gaál Eszter és Mogyoróssy Csongor életében is a mostani lesz az első nagy próbatétel. Csongor Sárváron, a Tinódi-gimnáziumban, a lányok a celli Berzsenyi-gimnáziumban írják a felvételit. 

A négy év anyagát egyben kell látnia a felvételin Mogyoróssy Csongornak, Gaál Eszternek és Gaál Júliának. Tehetségesek, szorgalmasak és céltudatosak – mondja róluk osztályfőnökük, Czuporné Hetényi Rita

Forrás: © Unger Tamás

 

Mind a hárman több iskolát is megjelöltek, gimnáziumba készülnek, kettejüknek konkrét elképzelésük is van a jövőről: Julcsi pszichológus vagy állatorvos szeretne lenni. Csongor jogi pályára készül, pedig a tanárnő szerint informatikus is lehetne. A fiú azt sem zárja ki, hogy a kettőt majd kombinálja. Eszter (is) kitűnő tanuló – az, hogy mindenből jól teljesít, nem könnyíti meg a választást. Hármuk közül Csongor magabiztosan készül, Eszter izgul, de reménykedik. A hajrában a lányok délutánonként még oldanak meg feladatsorokat, Csongor a magyart ismétli, pedig annak a sikerében biztosabb. 

 

Ha nem sikerül fényesen a felvételi, az sem a világvége – a tanárnő így nyugtatja őket. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, korosztályszinten kissé gyengébbek az eredmények. Másrészt, így is felveszik őket valahová, ha nem is az áhított suliba, de onnan ugyanúgy lesz lehetőségük továbbtanulni. Ahogy a saját felvételi vizsgát tartó többi középiskolában, úgy a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban is szombaton 10 órakor kezdődik a magyar, 11-kor a matematika írásbeli. Mindkettő megoldására 45 perc áll rendelkezésre, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet tartanak. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez semmilyen segédeszköz nem engedélyezett. A matematika-feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközöket (vonalzót, körzőt, szögmérőt) igen, zsebszámológépet nem használhatnak – sorolja Merklin Ferenc intézményvezető. 

 

Az idén 83-an, nagyságrendileg ugyanannyian felvételiznek a KDG-ben, mint az előző években. Diákigazolványt vagy személyi igazolványt vinniük kell magukkal, védettségi igazolvány a felvételizőknek nem kell. A maszkhasználat a közösségi terekben kötelező, a vizsga írása közben nem. A szülők az idén is csak a bejáratig kísérhetik gyermekeiket. Akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudnak részt venni, a január 27-i pótló írásbelin vizsgázhatnak. A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel még egy pótidőpont is rendelkezésre áll február 4-én. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!