10 napirendi pont

2022.01.27. 15:38

Közgyűlés Szombathelyen: pénzügyi helyzet, kompenzáció és a genderideológia - frissítve, fotók

Az előző évet 2,3 milliárd forintos maradvánnyal zárta az önkormányzat – ez is téma volt a csütörtöki közgyűlésen. Hende Csaba országgyűlési képviselő munkájának megítélése, a kormányzati kompenzáció és a tömegközlekedéssel kapcsolatos lakossági panaszok is szóba kerültek.

vaol.hu

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Módosító javaslat nélkül fogadta el a kiküldött napirendet a közgyűlés baloldali többsége csütörtök délelőtt 9 óra után pár perccel. Tíz napirendi ponton kellett „átrágniuk” magukat a képviselőknek, ám a két közgyűlés között történtekről szóló beszámoló tárgyalása még délután fél 4-kor is tartott. (Közben ebédszünetet is elrendelt Nemény András polgármester.) Összességében elmondható: a maratoni vitát a szombathelyi közgyűlésben alapvetően már az április 3-ai országgyűlési választásokat megelőző kampányhangulat jellemezte. 

 

Nemény András arról beszélt: a Megyei Jogú Városok Szövetsége több témában egyeztetett a kormány képviselőivel, a többi között a megemelkedett bérek és a bérminimum kompenzálásáról is. Az ehhez kapott kormányzati forrás 83 millió forinttal kevesebb, mint amilyen költséggel jár – emelte ki a polgármester, hozzátéve, a támogatás az önkormányzati cégeknél dolgozókra nem vonatkozik, így a Szova NZrt.-nél jelentős többletkiadást jelent. Ennek ellenére a polgármester örül a kormányzati támogatásnak – ez amúgy mintegy félmilliárd forint. Megtudtuk azt is, hogy a közétkeztetés többletkiadásaira várhatnak még kormányzati forrást, de konkrét számokat még nem tudnak. Mint ahogy az energiaárak emelkedésénél a távhő- és vízszolgáltatóknál van esély arra, hogy kompenzációt kapjanak – tudtuk meg Nemény Andrástól, aki szólt arról is, hogy az iparűzésiadó-bevétel elvonását nem kompenzálja a kormány. 

 

Illés Károly frakcióvezető (Fidesz-KDNP) úgy reagált: a városvezetés megtéveszti a választókat, hamis állításokat fogalmaz meg. Nem vonta el a kormány az iparűzési adót, hanem azt a pénzt itt hagyta a vállalkozóknál. – Nem érkezett kompenzáció – ez a másik hamis állítás – folytatta Illés Károly. 

 

– Igenis érkezett kompenzáció, Hende Csaba közbenjárására. Tudjuk, hogy a Belügyminisztériumnak köszönte meg a polgármester ezt a pénzt, de valójában Hende Csaba kezdeményezte a kormánynál a támogatást, és a kormánydöntés után került az intézkedés a minisztériumokhoz. A fideszes frakcióvezető kiemelte azt is: – A baloldali frakció politikai okok miatt kezdeményezi ezt az aláírásgyűjtést. Annak nincsen más oka, csak az, hogy Czeglédy Csaba kampányát támogassák. 

 

Illés Károly hozzátette: – Tudjuk, hogy miért akar Czeglédy Csaba a parlamentbe jutni: a vád szerint 6,2 milliárd forintos költségvetési csalási ügyben első rendű vádlott, és akár 20 éves börtönbüntetés várhat rá. Czeglédy Csaba úgy válaszolt: ha bejut a parlamentbe, nem fog a mentelmi jog mögé bújni. A politikai adok-kapok többórásra nyújtotta a vitát: abban az új buszközlekedéstől, a tervezett kézilabdacsarnokon és a Homok úton tervezett lakásokon át a hódok által okozott károkig sok minden szóba került. Így merült fel a gyermekvédelmi népszavazás ügye is, amit először Tóth Kálmán frakcióvezető (ÉSZ) kritizált. Melega Miklós képviselő úgy reagált: a népszavazás témája nem ál-, hanem valós probléma. Majd egyebek mellett arról beszélt, Budapesten is volt már példa arra bizonyos iskolákban, hogy különböző nemi orientációkra vonatkozó nevelő tevékenységet folytattak a szülők beleegyezése és tudta nélkül. – Ez létező veszély, amivel kapcsolatosan már most véleményt kell mondani – hangsúlyozta. 

 

 

 

László Győző alpolgármester hozzászólásában visszautasította a feltevést, hogy ez valódi veszély lenne a szombathelyi óvodákban. Egyben hivatkozott a szombathelyi óvónők véleményére is. 

 

Melega Miklós úgy válaszolt: nem a szombathelyi óvónők hozzáállását kérdőjelezte meg, ám ha erre lehetőséget adna a jogszabály, és civil szervezeteket engedhetnének be ezekbe az intézményekbe, akkor az óvónők ezt a tevékenységet kénytelenek lennének eltűrni. Ezért kell jogszabályban megtiltani ennek lehetőségét – fogalmazott. Megszavazták Koczka Tibor javaslatát, így felkerülhetnek a város honlapjára a képviselők önéletrajzai és a tanulmányi végzettségüket igazoló dokumentumok, ám erre egy politikus sem kötelezhető. Egyhangúlag döntöttek arról is, hogy Wagner Andrásról utcát neveznének el, de azt már csak a baloldali képviselők támogatták (13 igen), hogy Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről is nevezzenek el egy utcát. Amennyiben a csarnoképítésre vonatkozóan támogatói szerződéssel rendelkezik a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia, az önkormányzat ingyenesen ad a beruházáshoz területet – ezt is egyhangúlag támogatta a közgyűlés. 

 

A költségvetés módosításánál elhangzott: az előző évet 2,3 milliárd forint maradvánnyal zárta az önkormányzat. Ebből mintegy 1,6 milliárd forintot tartalékként áthozott az idei évre, 700 millió forintot pedig tartalékolt a Volánbusz Zrt.-vel való elszámolásra. Egységesen húsz százalékkal emelték a kulturális intézmények és gazdasági társaságok igazgatóinak bérét. Egyben javasolták, hogy a februári közgyűlésre vizsgálják felül a többi intézményvezető és ügyvezető igazgató bérét. Megkapja a fizetési haladékot a mozi kávézójának bérlője: egyhangúlag támogatta a javaslatot a közgyűlés. Az Őrség utca felújítására pedig pályázatot nyújtanak be – amennyiben támogatást nyer, 50 millió forint önkormányzati önerő is kell a beruházáshoz. A kétszáz bérlakás építésére vonatkozó program is vitát váltott ki. Az előterjesztésből kiderült: jelenleg mintegy 150- 170 olyan szombathelyi család van, akik megalapozott és indokolt kérelemmel fordultak az önkormányzathoz bérlakás miatt. Építési helyszínként a Jászai Mari utca és a Homok út is szóba került. 

 

Végül úgy támogatták egyhangúlag a határozati javaslatot a képviselők, hogy a közgyűlés egyetért azzal, hogy 200 darab új bérlakás bevonása szükséges az önkormányzat bérlakás-gazdálkodási rendszerébe – azzal kapcsolatosan minden esetben lakossági tájékoztatók is lesznek. Jóváhagyták a város önkéntes koncepcióját és stratégiáját is, a jegyzői beszámolót, majd egyhangúlag megválasztották az országgyűlési egyéni választókerületi bizottság tagjait. 

 

Előzmény:

 

Kormányhatározat indokolta, hogy a közgyűlés csütörtökön tárgyalta a szombathelyi kulturális intézmények igazgatóinak béremelését. A Savaria Múzeum vezetője a döntés jóvoltából havonta csaknem 1 millió forintot keres.

Január 1-jétől 20 százalékos növekedést határozott meg a kulturális intézmények vezetői számára a decemberi kormányhatározat, amelyhez a kiegészítő forrást március 1-jéig megkapják az önkormányzatok. Ez a kompenzáció azonban nem vonatkozik a kulturális területen működő gazdasági társaságokra, így Szombathelyen például a Weöres Sándor Színházra és az Agorára sem. (Utóbbit január 1-jével olvasztotta össze a médiaközponttal a baloldali városvezetés.) 

 

 

 

 

A közgyűlés úgy döntött, egységesen emelik az igazgatói béreket: a Berzsenyi Dániel Megyei Hatókörű Városi Könyvtárnál bruttó 752 ezer 880 forintra, a Savaria-múzeumnál 989 ezer 280 forintra, a Mesebolt Bábszínháznál 752 ezer 640 forintra, a Savaria Szimfonikus Zenekarnál 754 ezer 800 forintra, az Agora és a Weöres Sándor Színháznál 720 ezer forintra változik.    

Egyben  közgyűlés  felkérte a polgármestert arra, hogy a többi önkormányzati gazdasági társaság és intézmény vezetőjének bérét is vizsgálják felül a februári ülésen. 

A baloldali politikus szerint a rezsicsökkentés lépéshátrány a gazdaságunknak

- A rezsicsökkentés kis lépés egy embernek, de nagy lépéshátrány a gazdaságunknak – mondta Kopcsándi József baloldali önkormányzati képviselő a csütörtöki közgyűlésen a két ülés között történtekhez kapcsolódó előterjesztés vitájában. A politikus elhozta a távhő számláját, amelyen - muttott rá, - a tájékoztatásból látszik, hogy évente több mint 30 ezer forintot takarított meg 2013 óta a rezsicsökkentés intézkedésének köszönhetően. A politikus hozzátette, több mint 100 ezer fogyasztó kapcsolódik a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.-hez, így összességében több százmillió forint bevételkiesést jelent a rezsicsökkentés az önkormányzati társaságnak. Utalt arra is, hogy nem a kormányzati intézkedés ellen kíván szólni. 

A képviselő korábban arról beszélt, hogy jelentős távhővezeték-rekonstrukciókat tervez a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft., azok összköltsége meghaladhatja a 800 millió forintot. Ehhez pályázati úton próbálnak forrást szerezni.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!