Túlmutat egy középfokú képzésen

2022.01.19. 07:00

Ősztől fogadják a diákokat a szombathelyi Boldog Salkaházi Sára Technikumban - interjú

Az országban is egyedülálló képzés indul ősszel Szombathelyen. Az iskolaalapítás jelentőségéről, az intézmény névadójáról és a megszerezhető képesítésekről dr. Székely János megyés püspökkel beszélgettünk.

Vas Népe

Dr. Székely János megyés püspök és Tálas József igazgató közösen jelentették be az intézmény megalapítását

Dr. Székely János megyés püspök és Tálas József igazgató közösen jelentették be az intézmény megalapítását

Miért fontos e téren az egyházi szerepvállalás?

 

 A Szombathelyi egyházmegye régi álma valósult meg 2021 őszén a Boldog Salkaházi Sára Technikum megalapításával. Már Veres András püspökatya tervezte a szakgimnázium létrehozását, ám az ő Győrbe kerülése megállította az iskolaalapítás folyamatát – mondta el kérdésünkre dr. Székely János. Majd így folytatta: – A technikum egy olyan területen erősíti a szolgáló szeretet, az önzetlenség, a becsületesség, a hazaszeretet, a hit értékeinek jelenlétét, amely területet az egyházunk néha kissé magára hagyott az elmúlt évtizedekben. Sokat foglalkozunk a gimnazista és egyetemista fiatalokkal, szervezünk bibliaórákat és egyetemista közösségeket, de sokszor megfeledkezünk a szakmát tanuló fiatalokról. Pedig a vallásos emberek egy igen jelentős részét pontosan ők alkotják – fogalmazott a megyés püspök. 

 

– A II. világháború előtt az egyház megtalálta az utat ezekhez a fiatalokhoz is, most újra szükség van arra, hogy megtaláljuk az utat minden fiatalhoz. Ami azonban még fontosabb: óriási szükség van a kórházakban, idősotthonokban, óvodákban és bölcsődékben arra a lelkületre, amely a keresztény hitből fakad: az idős ember iránti tiszteletre, az áldozatkész szolgálatra, az örök élet reményére, a türelemre és a jóságra. A kommunista diktatúra kitiltotta a kórházakból és az idősotthonokból az apácákat, óriási veszteséget okozva ezzel az egész magyar társadalomnak. Szeretnénk visszahozni, illetve megerősíteni az egészségügyben, a szociális intézményekben azt a lelkületet, amely az evangéliumból fakad – hangsúlyozta. 

 

Ki volt Boldog Salkaházi Sára?

 

 – Az új technikum névadója Boldog Salkaházi Sára. Azért esett rá a választásunk – mondta dr. Székely János –, mert női szent, és a technikumban óvónőnek, kisgyermekgondozónak, ápolónak tanuló fiatalok nagy része is lány és asszony lesz. Salkaházi Sára modern szent (1944 dec. 27-én adta életét az elrejtett zsidók és más üldözöttek védelmében), így életének üzenete könnyebben érthető a ma embere számára. Kassai, osztrák gyökerű, de nagyon is magyar szívű, hazáját szerető családból származott. Fiatal tanítónőként a legszegényebb diákoknak szinte pótédesanyjává lett, foltozta, javította a ruháikat, nagy szeretettel tanítgatta őket.

 

 Újságíróként a kisebbségi sors bátor vállalásáról és a kisemberek, a szegények nagy szívéről, emberi nagyságáról írt mindmáig szívbe markoló cikkeket, írásokat. Szerzetesként ingyenkonyhát működtetett, lányköröket szervezett, újságot szerkesztett, munkásotthont vezetett, majd a II. világháború borzalmas éveiben a zsi dómentés egyik vezéralakja volt. Rendje, a Szociális Testvérek Társasága nagyjából ezer zsidó honfitársunk elrejtését, megmentését szervezte meg. Salkaházi Sára élete hatalmas példa: mutatja a bátor, tettre kész, szeretetben eltöltött élet szépségét, a belőle fakadó belső örömet, a belőle születő számtalan gyümölcsöt. A rend, amelyhez Boldog Salkaházi Sára tartozott, a Szociális Testvérek Társasága, jelen van Szombathelyen – és mint azt a megyés püspök hangsúlyozta –, ők is közre fognak működni abban, hogy az iskola szellemiségét megtöltsék azzal a lelkülettel, amely Boldog Salkaházi Sára egész életét betöltötte. 

 

Akár óvónőként is elhelyezkedhetnek 

 

A Boldog Salkaházi Sára Technikum Szombathelyen, a Petőfi Sándor utca 6. szám alatt található egyházi épületben kezdi meg működését. Az épületet tavasszal felújítják, így egy minden szempontból modern és szép környezet várja majd a diákokat. Az iskolaépület kapcsolódik a Szent Márton-terv során megújuló Szent Márton-negyed létesítményeihez. Az induló technikum 2022 szeptemberétől három szakot hirdetett meg. A szociális ápoló és gondozó szak hároméves (érettségit nem adó) képzéssel olyan végzettséget nyújt, amellyel szociális otthonokban, idős otthonokban ápolóként lehet elhelyezkedni. A kisgyermekgondozó és -nevelő szak ötéves, érettségit is adó technikumi képzés, amellyel bölcsődékben lehet elhelyezkedni. 

 

Az oktatási szakaszszisztens szak ötéves, érettségit ugyancsak adó technikumi képzés, mellyel óvodákban, iskolákban, kollégiumokban pedagógiai asszisztensként lehet munkát vállalni. Bár a kormányzat a szakma képzési és kimeneti követelményein még dolgozik, információink szerint nagy újdonsága lehet ennek a szaknak az, hogy óvónőket képez középfokú intézményben, eddig ugyanis csak felsőfokú végzettséggel lehetett valaki óvónő – erről is beszélt dr. Székely János. 

 

– Az országban a szakaszszisztens szakmát nyújtó technikumok közül az egyik legelső lesz a Boldog Salkaházi Sára Technikum. A képzésekre érettségivel már rendelkező fiatalok, felnőttek is jelentkezhetnek, akik számára mindhárom szakon két év alatt szerezhető meg a kívánt végzettség. 

 

A képzés mellett kollégium is várja a diákokat 

 

A tanulók számára nyitott a Brenner János Kollégium, így a távolabbról érkezők megfelelő közösségben való elhelyezése is megoldott. A diákok gyakorlóhelyei az egyházmegye saját intézményei (a Boldog Brenner János Óvoda öt telephelye; a Szombathelyi egyházmegye szociális otthonai, iskolái), valamint a városban és a környéken működő több evangélikus és állami intézmény lesz. Dr. Székely János kiemelte, hogy a végzett diákjaik számára igyekeznek majd helyet is nyújtani az egyházmegye intézményeiben. 

 

– Egyre több idős ember marad egyedül, segítség nélkül, közülük sokan vágynak arra, hogy hittel, szeretettel átitatott, vallásos légkörű intézménybe kerülhessenek. Olyan helyre, ahol a lélekkel is törődnek, ahol felhangzik az imádság szava, ahol érezhető az örök életbe vetett hit ereje és fénye, ahol az ápolók igazi krisztusi lelkülettel igyekeznek végezni a szolgálatukat. Ebben szeretne segítséget adni a Szombathelyi egyházmegye a Boldog Salkaházi Sára Technikum megalapításával – zárta gondolatait a megyés püspök. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában