A legkorszerűbb eszközök szolgálják a tanulást

2022.02.25. 07:00

Laptopok érkeztek a sárvári tankerületbe - Minden kilencedikesnek alanyi jogon jár egy gép

Minden kilencedikes kap egy laptopot a sárvári tankerületben. Az első gépeket a Berzsenyi diákjai csütörtökön már át is vették.

Budai Dávid

A legkorszerűbb eszközök szolgálják a tanulást

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Március végéig mintegy 120 ezer notebook érkezik a köznevelési intézményekbe, jelentette be a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára. Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: ezzel elkezdődött az oktatás digitalizációjának „zászlóshajó” projektje. Hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára pedig azt közölte: már több mint 12 ezer 500, oktatásra optimalizált, jó minőségű, tanulást segítő laptopot osztottak ki iskolákban, 2025-ig pedig 600 ezer digitális eszközt kapnak az 5–12. évfolyamos tanulók és a pedagógusok. 

 

A hatalmas laptopcsomagból érkezett tegnap egy szállítmány a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnáziumba is, ahol a gépeket mindjárt át is adták a diákoknak. Sipos Tibor igazgató felidézte az online oktatás nehézségeit, és bízik abban, hogy a járványhelyzet soha többé nem indokolja az iskolabezárásokat, azonban ha ez mégis megtörténne, akkor ezek a laptopok nagyon jó szolgálatot fognak tenni. 

 

Az online oktatást így-vagy úgy, de eddig is meg tudták oldani, de jó néhány sokgyerekes család volt, ahol bizony elkelt volna még néhány gép – idézte fel az intézményvezető. – Márpedig ezek a laptopok nem akármilyen gépek, kategóriájukban a legjobbak közül valók – mondta Rozmán László, a Sárvári Tankerület igazgatója, aki a Berzsenyibe gyakorlatilag hazaérkezett, hiszen 1985-ben itt kezdett tanítani. A tankerület igazgatója elmondta, a 37 év alatt rengeteget fejlődött a közoktatás technikailag. 1985-ben jó, ha egy számítógép volt az egész iskolában, az is az igazgatói irodában. Most már más a helyzet, csak amióta létezik a tankerületi rendszer, az iskola már kapott egyszer egy asztali gépparkot, amit néhány évvel később egy tanári laptopprogram követett, aztán jöttek az általános iskolások, akiknek pedig tableteket adtak.

 

 Ezúttal 88 kilencedik osztályos vehette tartós használatba a jogtiszta operációs rendszerrel és szoftverekkel ellátott laptopját, amihez természetesen táska és egér is járt. A tartós használat a gyakorlatban azt jelenti, hogy sajátjukként bánhatnak az eszközökkel, haza is vihetik azokat, bármire használhatják, nem csak a tanuláshoz. Maga a tankerületi igazgató is arra kérte a diákokat, hogy a tanulás mellett ne felejtsenek el a gépeken közösségi médiát használni, filmeket nézni és játszani, amellett persze, hogy vigyáznak rájuk. Ha pedig ennek ellenére bármi baj lenne a laptopokkal – tette hozzá – akkor sem kell megijedni, mindegyik garanciális eszköz, a tankerületen keresztül intézhető minden. 

A Berzsenyi-gimnáziumban Rozmán László, Bakonyi Boldizsár, Busa Dorka és Sipos Tibor

Forrás: Unger Tamás

Főleg úgy, hogy mint kiderült, a most kiosztott 88 gép mellett 25 gépet tartalékban hagytak, ha véletlenül érkezne egy új diák, vagy valakinek használhatatlanná válik az eszköze, ne legyen gond, egyből cserélhessék. A sárvári tankerülethez tartozó 23 iskola diákjainak pillanatnyilag 284 eszközön kell osztozni (366 gép érkezett, de a fennmaradó 82 eszköz egyelőre tartalékban marad), így most csak a kilencedikesek kapnak gépet, aztán ha a jövőben érkeznek újabb szállítmányok, sorban jönnek a további évfolyamok is. A laptop alanyi jogon jár, tehát sem a tanulmányi eredmény, sem a szociális helyzet nem számít. Mindezeken túl 92 pedagógus – akik a három évvel ezelőtti tanári gépakcióból kimaradtak – is kap egy-egy notebookot. 

 

Rozmán László elárulta, a tankerülethez most érkezett gépek összértéke meghaladja a 127 millió forintot, a szám azonban csalóka, ezek a számítógépek közel félmilliós eszközök, de a nagyszámú megrendeléssel kedvező árat sikerült kialkudni. A laptopokat a diákok hazavihetik, de az eszközök elsősorban az oktatást hivatottak szolgálni. Jól jönnek például helyettesítéseknél, a tanárok könnyen nyomon követhetik, hol tart kollégájuk az anyagban, de a rövidesen esedékes – az idén először digitális platformon lebonyolítandó – kompetenciafelmérésnél is jó szolgálatot tesznek. És miután ma már az összes tankönyv elérhető digitális formában is, akkor sem kell zavarba jönnie a tanulónak, ha otthon hagyta az iskolatáskáját. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!