Így látják a politikusok

2022.02.25. 18:18

Szándéknyilatkozatról és költségvetésről - Értékelték a közgyűlési döntéseket a szombathelyi képviselők

Úgy tűnik, érvényben van a szándéknyilatkozat és a csütörtöki közgyűlési határozat is a régi városi strandra vonatkozóan – tudtuk meg a tegnapi városházi sajtótájékoztatón. Értékelték az elfogadott költségvetést is a képviselők pénteken.

Tömböly Ágnes

László Győző alpolgármester is értékelt

Forrás: Unger Tamás

A helyi közösségi közlekedésben az új szolgáltató jóvoltából modern autóbuszok járnak. A cég számára idén 1 milliárd 155 millió 474 ezer forintot fizetnek. Parkfenntartásra minden eddiginél több pénzt, 600 millió forintot fordít a város. Ezzel költségvetési szempontból két fontos korábbi vállalását teljesítette a városvezetés – erről is beszélt dr. Horváth Attila alpolgármester.

 

Hozzátette: az utak, járdák javításában van még sok feladatuk. Út-híd karbantartásra 350 millió forint jut.

Kérdésünkre: él-e még az a szándéknyilatkozat, amit február 23-án írt alá Nemény András polgármester, a Vasi Ingatlanfejlesztő Zrt. képviselője és Czeglédy Csaba országgyűlési képviselőjelölt a régi városi strandra vonatkozóan, és amiben az aláírók vállalták, hogy elkötelezettek amellett, hogy a területen parkolókat alakítsanak ki, László Győző alpolgármester kitérő választ adott. Úgy fogalmazott: azóta voltak további egyeztetések és ennek folyamányaként egy új konstrukció látszik megfogalmazódni.  

Ismeretes, a vállalkozó a március 31-ei határidőt jelölte meg arra vonatkozóan, hogy rendelkezésre álljon a szükséges kormányzati forrás, hogy a területet visszavehesse a város és azon árnyas parkoló épülhessen. Ha ez nem teljesül, a zrt. megkezdi a lakások, üzletek építésének előkészítését. Ehhez kapcsolódóan született közgyűlési határozat is.  

 

A szándéknyilatkozatban ugyanakkor egy hónappal későbbi dátum szerepelt: április 30. Kérdésünkre, hogy akkor ez a szándéknyilatkozat már érvényét vesztette-e, László Győző úgy válaszolt: - Ezt nem mondtam. Azóta egy új verzió van. Majd hozzátette: – Minden megoldásra nyitott a városvezetés, hogy ott megépülhessenek a parkolók.

Horváth Soma alpolgármester (ÉSZ) a kulturális rendezvényekről is beszélt. Savaria Történelmi Karnevál és Savaria Nemzetközi Táncverseny is lehet 2022-ben, előbbire 50 millió forintot különítettek el.

A költségvetés elfogadása kapcsán Czeglédy Csaba (független) kifejtette, szerinte 100-150 millió forint hiányzik még a szociális ágazat keretéből. Koczka Tibor (Pro Savaria) az idei költségvetés nyertesének a civil szervezteket tekinti, míg vesztesének a sportágazatot (817,5 millió forint jut ide). Tóth Kálmán  frakcióvezető (ÉSZ) később hangsúlyozta: az év során várhatóan csoportosítanak majd át forrásokat a sportágazatra. Putz Attila képviselő (ÉSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a választókörzetére sok pénz jut: nevesítette a Nádasdy utca felújítását, a zanati kerékpárutat és négy zanati utca rekonstrukciójára elkülönített 39 millió forintot.      

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!