Olvasói panasz

2022.02.25. 14:00

Szomorú, de tanulságos történet: négymillió forintjába került olvasónknak a bank késlekedése

Egy olvasónk nem kaphatta meg a jelzáloghitelt, mivel rajta volt a KHR-listán, utóbb kiderült, tévedés történt, mire azonban megoldódott volna a helyzet, elkéstek, elestek a támogatástól.

Budai Dávid

Súlyos árat fizetett olvasónk azért, mert abban a hitben volt, hogy minden rendben van

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Szomorú, de tanulságos történetet osztott meg velünk egyik olvasónk pár hete, aki a késedelmes ügyintézés áldozata lett. Olvasónk (nevezzük Gábornak) és felesége szeretett volna venni egy ingatlant, amihez jelzáloghitelre volt szükségük. Gyorsan nyélbe akarták ütni az üzletet, mivel már úton volt a harmadik gyermekük, és tudták, hogy a négymillió forintos jelzáloghitel-elengedés csak addig él, amíg a baba meg nem születik, utána már nem. 

 

Az első hideg zuhany akkor érte őket, amikor a pénzintézet, ahol a hitelt szerették volna felvenni, közölte velük, hogy egyelőre csak ideiglenes szerződést tudnak kötni, mivel rajta vannak a KHR-listán. Ennél a pontnál tegyünk egy kis kitérőt, és lássuk, mi az a KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) lista. Ez egy adatbázis, amelyet azért hoztak létre közösen a bankok és más hitelintézetek, hogy a hitelbírálat során megoszthassák egymással az ügyfelekről szóló információkat, ezzel csökkentve a kockázatát annak, hogy az adott bank esetleg nem látja viszont a pénzét, a hiteligénylők pedig túlzottan eladósodjanak – elődje a BAR-lista (Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer) volt. 

 

A rendszer nemcsak a pillanatnyi állás lekérdezésére jó, a bankok ügyintézői előtt a hitelfelvevő múltja is szépen kirajzolódik. Aki eddig jó adós volt, hiteleit mindig időben visszafizette, az könynyebben juthat kölcsönhöz, fordított esetben viszont úgy ítélhetik meg, hogy az igénylőnek kockázatos hitelezni. Összességében tehát a KHR az ügyfél és a hitelintézet érdekeit is védi, illetve kiszűri azokat, akik korábban viszszaélést vagy bűncselekményt követtek el valamelyik pénzintézettel szemben. A rossz adósok listájára felkerülni nagyon könnyű, lekerülni viszont csak azzal lehet, ha valaki rendezi tartozását. Amikor ez megtörténik, aktív státuszból passzív státuszba kerül az adós, majd nevét egy év után törlik a listáról.

 

 És most kanyarodjunk viszsza Gáborékhoz. Valóban volt korábban az egyik banknál egy áruhitele, ami miatt felkerült a KHR-listára, csakhogy a tartozását már a hiteligénylés előtt két hónappal teljes egészében visszafizette, az átállításnak pedig jogszabály szerint öt munkanapon belül meg kellett volna történnie. Nagy baj nincs, a baba még nem született meg, van még idő. A státuszt átállítani csak egy gombnyomás – gondolták –, Gábor fel is hívta hát az áruhiteles bankot, hogy lesznek szívesek átállítani a státuszát aktívról passzívra. És innentől fogva kezdtek értelmezhetetlen mederbe kerülni a dolgok, a bank ugyanis valamiért ennek ellenére sem állította át a státuszt. 

 

Gábor ekkor már kicsit izgult, jelezte, miért nincs ideje várni, négymillió forinttól esnek el, ha nem lépnek sürgősen. Semmi. Gábor ezután megkereste a bankszövetséget, a nemzeti bankot, érvelt, könyörgött, de státusza továbbra sem változott. Aztán elérkezett a nagy nap, január 30-án a család egy kisfiúval bővült, nagy volt a boldogság, de volt okuk szomorúságra is, hiszen Gábor státusza a KHR-listán még mindig aktív volt. 

 

Négymillió forintot bukott a család, igaz, végül megkapták a hitelt és meg tudták venni a házat, egy ideig ugyanis még benne volt a pakliban, hogy mindennek tetejébe az ingatlant és vele együtt a foglalót is elveszítik. Gábor elhatározta, nem hagyja annyiban, ha kell, perre megy. Egyelőre a késlekedő pénzintézettel próbál megegyezni, ahol azt javasolták, nyújtson be kártérítési indítványt, kivizsgálják a panaszt. Arra, hogy miért nem sikerült hónapokig átállítani a listát, nincs magyarázat, a bank rendszerhibára hivatkozik, de hogy az két hónapig tartson, nehezen hihető. 

 

Most már talán mindegy is, mi volt az ok, az azonban nem, hogy tanulunk-e Gábor esetéből. Aki valaha csúszott a törlesztőrészlettel, és újabb hitelt szeretne, annak célszerű ellenőrizni, rendben van-e a státusza, aktív státusszal ugyanis mindenhol elutasítják. A Saját Hiteljelentés (hivatalosan így nevezik) bármelyik bankban ingyenesen lekérdezhető, akkor is, ha az ügyfél nem ott vezet számlát. Akinek kétségei vannak, és főleg, akit szorít az idő, az ne hagyja ki ezt a lépést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!