A lehetőségekről tanulmány is készült

2022.02.14. 17:30

Több időskorút foglalkoztatnának Lendva és Szentgotthárd térségében

A Muraba Európai Területi Társulás keretében megvalósuló Motivage projekt az idősbarát régió kialakítását tűzte ki célul a határtérségben. A biztonságos és aktív időskort elősegítő programokban Magyarország részéről szentgotthárdi, Szlovéniából lendvai partnerek vesznek részt.

Tóth Judit

Papp Bálint igazgató egy korábbi konferencián, most is elmondta, hogy elöregedőben van a lakosság a határtérségben

Forrás: VN-archív

Fotó: Szendi Péter

A projekt során elkészült Az időskorúak foglalkoztatási lehetőségei Lendva és Szentgotthárd térségében című tanulmány, amely rámutat a nyugdíjaskorúak foglalkoztatás iránti igényeire, lehetőségeire, előnyeire és hátrányaira. A kutatások eredményeit online konferencia keretében összegezték a szakemberek. Papp Bálint, a Muraba Európai Területi Társulás igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a Motivage projekt egy valós problémára próbál meg reagálni, hiszen a lakosság a határtérségben elöregedőben van.

 

 – Nagyon fontos, hogy az adott országban egy önkormányzat hogyan bánik idős polgáraival. Azt gondolom, hogy kutatásaink, felméréseink is bizonyítják, hogy ebből a szempontból az általunk vizsgált Szentgotthárd és Lendva is jelesre vizsgázott, illetve vizsgázik, hiszen mindkét önkormányzat a lehető legtöbbet teszi az idős polgárokért, néha erőn felül is – fogalmazott Papp Bálint. Elhangzott az is, hogy az időskori izoláltság nagymértékben hozzájárul a szellemi és fizikai állapot megromlásához. – A koronavírus-járvány ezt még jobban felerősítette, hiszen azt tapasztalhattuk, hogy nagyon sok idős ember él mindenféle segítség és társas kapcsolat nélkül – emelte ki az igazgató. A Motivage projekt célja, hogy a Szentgotthárd és Lendva térségében működő önkormányzatokon és intézményeken keresztül megteremtse az idősbarát régió alapjait. Ehhez elengedhetetlen a társadalmi és gazdasági aktivitás ösztönzése, valamint az, hogy támogassák az időseket abban, hogy egészséges és aktív nyugdíjas éveket tudjanak megélni. Az aktív idősödés azonban nemcsak az egészségvédelemről és a különböző programokról szól, hanem arról is, hogy a megváltozott a társadalmi berendezkedéshez alkalmazkodni kell. Hogy ez miként lehetséges, arról Ferencz Gábor szociológus tartott tartalmas előadást. Az idősek foglalkoztatásáról szóló, közelmúltban elkészült tanulmány a nyugdíj melletti munkavégzés vizsgálatát tűzte ki célul. A tanulmány szakirodalmi alapokra támaszkodik, de számos kérdőív és interjú is készült, így a valós életről is képet mutat.

 

 – A határtérségben a népesség elöregedése sokkal jobban megfigyelhető, mint egy nagyobb városban – kezdte Ferencz Gábor. Erre az idősbarát koncepció jelenthet választ, amely az önkormányzatok, az egészségügyi, a szociális és a civil szervezetek együttműködését feltételezi. A tanulmány négy alappillérre közül az egyik a demográfiai és munkaerőpiaci adatok áttekintése, a másik a nyugdíj melletti munkavégzés jogszabályi kereteinek összefoglalása. A kutatás kitér a társadalmi vállalkozásokra és a szociális gazdaságra is, amely rugalmassága révén kimondottan illeszkedik a nyugdíj melletti foglalkoztatás sikerességéhez. A szociológus elmondta azt is, Európa egésze a népesség elöregedésével küzd, ennek egyik oka a magasabb várható élettartam. Nő az időskori eltartási ráta, vagyis egyre kevesebb aktív korú munkavállalóra egyre több nyugdíjas jut. Növekszik az egyszemélyes háztartások száma is, ez a válásoknak és az elhalálozás miatt egyedül maradó házastársaknak tudható be. 

 

A szociális ellátórendszer törekvése az, hogy ezeknek az embereknek minél tovább a saját háztartásukban biztosítsák az önálló életvitelt, hiszen a gondozási szükséglet rendkívül nagy terhet ró a szociális intézményekre. Szlovéniában a nyugdíjreform eredményeként az látható, hogy egy többpilléres rendszert alakítottak ki. A kötelező állami biztosítás mellett ott van még a magánnyugdíjpénztári, illetve az önkéntes magánnyugdíjpénztári tagság is. Magyarországon a 2010-es nagyszabású változtatás után a nyugdíjrendszer visszaállt a tb-alapú rendszerre. 2017- től megalakultak a közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek, amelyek a munkaerőpiac és a nyugdíjasok között közvetítenek. Az online konferencia végén Sárközy Erika, a CédrusNet-Erasmus Intézet programvezetője tartott előadást. 

 

Elmondta, hogy a 2016-ban alapított CédrusNet célja, hogy az időseknél meglévő, ám alulhasznosított tudást és tapasztalatot ötvözzék a korszerű ismeretekkel, és ezt használják a működő munkaerőpiacon. Az egyesület 2018 és 2020 között Kecskeméten valósította meg innovatív mintaprojektjét, amely rendkívül sikeres volt, így a pilot időszak leteltét követően az önkormányzat saját intézményein belül megtartotta a programot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!