Versenyben a vírusok

2022.03.18. 07:00

Gyerekek közt terjed az influenza, vesztésre áll az omikron - Vasi gyermekorvost kérdeztünk

Sok az influenzás a gyerekek között, és a következő egy-két hétben sem várható javulás. Az omikron visszaszorulása miatt erősödött meg az influenzavírus.

Budai Dávid

Dr. Pölöskey Péter az esetszámok emelkedésére számít

Forrás: Unger Tamás

Egyre több az influenzás, ráadásul döntő többségük gyerek. Értesüléseinket dr. Pölöskey Péter csecsemő- és gyermekgyógyász is megerősítette. Mint elmondta, versenyeznek egymással a vírusok, a koronavírus-járvány csúcsán egyetlen más vírus sem juthatott szerephez, amikor azonban februárban az omikron elkezdett visszaszorulni, az influenza vírusa erőre kapott. Ez aztán sajátos helyzetet teremtett, a koronavírus-járvány alaposan kitolta az influenzaszezont, hiszen a koronavírus megjelenése előtti években ekkorra már lecsengőben volt az influenzajárvány, miközben most még csak erősödik. 

 

Nem véletlen az sem, hogy a vírus most elsősorban a gyerekek körében van jelen, az influenza mindig a fiatalabb korosztályban kezd, aztán terjed tovább az idősebbek között. A gyerekek oltása ezért is különösen fontos – hangsúlyozza az orvos. Az elkövetkező két hétben számítani kell arra, hogy egyre többen lesznek majd influenzások, ennek kedvez a szokásosnál hűvösebb időjárás is. Az, hogy a felnőtteknél is erősödik-e majd a terjedés, egyelőre kérdés, mindenesetre a gyermekorvosi rendelőkben érzékelhetően több lett a beteg. 

 

Teszt nélkül is viszonylag könnyen el lehet dönteni, hogy valaki koronás lett-e vagy influenzás, az influenza tünetei ugyanis sokkal súlyosabbak. A több napig tartó 39-40 fokos lázas állapot, a száraz köhögés és a végtagfájdalom szinte biztosan az influenza jele. A szakember hangsúlyozza, csakis most, az ötödik hullámban súlyosabbak az influenzások tünetei, a korábbi hullámok koronás eseteivel szemben nem feltétlenül ez volt a helyzet. A szakember tapasztalatait az országos adatok is alátámasztják. 

 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint február 28. és március 6. között az előző hetinél 8,8 százalékkal több, mintegy 18 ezer 900 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz fordult betegek száma Zala megyében volt a legmagasabb (492), és Komárom-Esztergom megyében a legalacsonyabb (65). Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket tizenhárom területen, köztük a fővárosban diagnosztizáltak. A betegek 45,5 százaléka 14 éven aluli. A kilencedik naptári héten 80 betegtől érkezett légúti minta, az elvégzett vizsgálatok 39 esetben influenza A(H3), két esetben influenza A(NT) vírus jelenlétét mutatták ki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!