Nyitott szemmel jártak a diákok

2022.03.23. 07:00

Országismeretből kitűnő - A Kajla Sulibajnokság fődíját nyerték a Boldog Brenner-iskola diákjai

Az ország legügyesebb harmadikos-negyedikes osztályait kereste Kajla, a Magyar Turisztikai Ügynökség kölyökvizsla-kabalája, és a Boldog Brenner-iskola 4.c osztályában meg is találta. A Kajla Sulibajnokságra több mint 500 iskola nevezett az idén: a brenneres kisdiákok hétvégén egy Győr-Moson-Sopron megyei osztállyal játszottak a fődíjért, és nyertek.

Tóth Kata

Simon Márton Péter, Keszte Hanna, Takács Zente Gábor, Menyhárt Júlia Anna, Mohácsi Hanga és Rácz Botond. Simon Emma Kinga a hetedik csapattag – ő betegség miatt nem ment kedden iskolába

Forrás: Szendi Péter

A Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére 2019 nyarán országos kampány indult azzal a céllal, hogy a gyerekek játszva ismerjék meg Magyarországot és nevezetességeit a kötelező tanórai kereteken kívül. Az aktivitások kerettörténetének főszereplője Kajla, aki idegenvezetőként mutatja be a környéket és annak nevezetességeit. 

 

Másodszor rendeztek Országos Kajla Sulibajnokságot osztályoknak, amelyek először megyei selejtezőkön mérkőztek meg. Megyénként a három legügyesebb osztály indulhatott a húsz, egyenként 1 millió forint értékű osztálykirándulásért az online elődöntőben. A két továbbjutó – a Boldog Brenner-iskola Cések, a szerencsések csapata és a mosonmagyaróvári Móra-iskola negyedikesei – pedig a tévés döntőn játszhattak a fődíjért, a 2 millió forint értékű, háromnapos, kétéjszakás szuper osztálykirándulásért Budapesten, különleges szállással és egy csomó emlékezetes programmal. A bajnokság kérdéseire videókból és egy országismertető albumból készültek fel a gyerekek, akiket a tévés felvételről és a felkészülésükről is kérdeztünk kedden.

 

 – Sokat kajláztunk a családdal, rengeteget kirándulunk az országban – árulta el Takács Zente. – Amikor megyünk valahová, én szeretek előre készülni, hogy a többieknek mesélhessek – tudtuk meg Keszte Hannától. – Előfordult, hogy máshol lyukadtunk ki ahhoz képest, ahová terveztük: például Balatonvilágos helyett a szigligeti fagyizóban. De mindenhol nyitott szemmel járok – ezt Mohácsi Hangától hallottuk. 

 

Boldogkő várát mondta emlékezetes helyszínként Simon Marci, a sümegi várat Rácz Botond, a balatonboglári gömbkilátót Menyhárt Júlia Anna. Szóba került a túristvándi vízimalom, a kiskundorozsmai szélmalom és a gödöllői kastély is – ezek a helyszínek is előkerültek a szombati kvízkérdések között, ahol tanösvényekről, várakról, kastélyokról, túraútvonalakról is kaptak villámkérdéseket, kakukktojás- és képfelismerős feladatot, valamint activity feladványt is Szente Vajk műsorvezetőtől. 

 

Heten játszottak elöl és az egész osztály lelkesen szurkolt nekik, mondták a gyerekek, akik összetartanak, nagyon küzdöttek egymásért, összpontosítottak, pontosak és gyorsak voltak. 

 

Dr. Paganoné Joó Gréta osztályfőnök úgy látja, a négy év alatt az iskolában tanultak, a családi kirándulásokon szerzett tudás és a célzott felkészülés is hozzájárult a sikerükhöz. A 4.c-sek jövőre már nem indulhatnak, de más osztályoknak meghozták a kedvét a jelentkezéshez az iskolában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!