Tanácskozás

2022.04.20. 14:00

A Rábavidék és a Muravidék fejlesztéséről tárgyaltak - A közös pénzügyi alap új lehetőségeket nyújt - fotók

A Rábavidék és a Muravidék nemzetiségi közösségeinek vezetői találkoztak tegnap Felsőszölnökön. A tanácskozás elsődleges célja a jövőbeni feladatok áttekintése volt.

Tóth Judit

A Rábavidék és a Muravidék nemzetiségi közösségeinek vezetői Felsőszölnökön találkoztak

Forrás: Szendi Péter

Az Országos Szlovén Önkormányzat székhelyén, Felsőszölnökön tárgyaltak a rábavidéki szlovén nemzetiség és a muravidéki magyar nemzetiség vezetői tegnap délelőtt. Holecz Károly, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket. – Ezt a találkozót már 2019-ben is terveztük, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy lesz a magyar és a szlovén állam által támogatott közös alap, ami rendkívüli jelentőségű és sokat segíthet a térség gazdaságfejlesztésében. Ekkora támogatás még soha nem érkezett közösségünkhöz – mondta. 

Orbán Viktor magyar és Janez Jansa szlovén kormányfő ugyanis a közelmúltban írta alá a Mura- és a Rábavidék fejlesztését célzó közös alapról szóló megállapodást, amely ettől az évtől 2026-ig évente 5-5 millió eurót biztosít a két, nemzetiségileg vegyesen lakott térség számára. – A jövő az, hogy együtt dolgozzunk, hogy összefogjunk és közös irányokat határozzunk meg, hiszen ez létünk megmaradásának záloga. Elődleges feladatunk a nyelv és a kultúra megőrzése, valamint a helyben boldogulás elősegítése, hiszen látjuk, hogy ha valaki elmegy innen, akkor identitása is gyengül – tette hozzá Holecz Károly.

 

Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke arról beszélt, hogy optimistán tekint a jövőbe, hiszen Magyarországon és Szlovéniában is sikerült még a választások előtt elfogadtatni a közös programot. – Most már csak az adminisztratív teendők vannak hátra, ami nem kis feladat lesz, de állunk elébe, hiszen számunkra a legfontosabb a két őshonos közösség támogatása. A cél az, hogy évek múltán is legyen olyan a Muravidéken, aki magyarul beszél, a Rábavidéken pedig olyan, aki szlovénül. A jövőnk szempontjából meghatározó, hogy a településeinken legyen élet, legyen szó a vallás, a kultúra, a sport területéről vagy a gazdaság hatékonyságáról. 

A tanácskozáson részt vett Bacsi Zsuzsanna és Orbán Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség két alelnöke, Kissné Köles Erika, a magyarországi szlovének parlamenti szószólója, Kovács Andrea, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke és Metka Lajnšček szentgotthárdi szlovén főkonzul is. Szó esett az oktatás, a kultúra, a sport és a turizmus területén való együttműködés erősítéséről, emellett a nemzetiségi közösségek képviselői elégedettségüket fejezték ki az elfogadott fejlesztési programokkal kapcsolatban. A tanácskozás résztvevői az úgynevezett közös alap forrásainak minél hamarabbi lehívása mellett kötelezték el magukat. 

Megállapodtak abban, hogy megújítják a 2012-ben, az akkori rábavidéki és muravidéki nemzetiségi vezetők által aláírt együttműködési megállapodást. Az aktualizált megállapodás ismételt aláírását a két állam által 1992-ben kötött kisebbségi egyezmény – a Magyar Köztársaságban élő szlovén nemzeti kisebbség és a Szlovén Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség különjogainak biztosításáról szóló egyezmény – aláírásának 30. évfordulójára tervezik. A két nemzetiségi közösség továbbra is szilárd hidat képezne Magyarország és Szlovénia között, ezért a jószomszédi kapcsolatok továbbfejlesztése és elmélyítése mindkét fél érdeke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!