Az anyaméh emléke és az élő anyag titkai: húsvéti sétát tettünk a szombathelyi Schrammel-gyűjteményben - fotók

Tárlatvezetésére Czenki Zsuzsannát, a Savaria Múzeum általános igazgatóhelyettesét kísértük el, aki a Kossuth-díjas keramikusművész Szombathelyen 2021-ben elhelyezett gyűjteményét mutatta be, a Krisztus-motívumokat állítva középpontba. Az élet-halál kérdésében az állatos szobrok szolgáltak kiindulópontul, egyfelől teljes elevenségükben, másfelől holtukban ábrázolva. A halálhoz itt nem az elmúlás, hanem a maradandóság társul, amit megőrzött az iszap: a madár kontúrjait és a csontozatot.

 A Madárlenyomatok sorozat története az, hogy a kecskeméti alkotótáborból a művészek kirándulni mentek egy tóhoz, ahol épp vízapadás volt. Egy járványos madárbetegség nyomait mutatta a part: sok elhullott madár süppedt az iszapba. Schrammel Imre felvett egy ilyen iszapdarabot madártetemmel együtt, bevitte a műhelyébe, kiszárította, kiégette, olyan jól sikerült, hogy sorozat lett belőle. Miközben készült, naplójában leírta, hogy „a csontok a negatív lenyomat üregében szürreális életet kaptak. Repülő csontok. Az anyagi test és a lélek örök kérdése előtt álltam. 

Végső soron mi távozik el, és mi marad meg, amikor a minőségi változás beáll, a halál pillanatában. A művészetben mindig az élőlény halál utáni feltámadása volt a téma. Nekem az jutott eszembe, hogy magát a mulandó testet ágyazom abba a közegbe, amibe amúgy is kerül, és meggyorsítom azt a materiális folyamatot, mely szintén végbemegy. Az eredmény meglepő. Új metafizikus dimenzió, ahol a lenyomat emlék-árnyék és a tartósabb csontváz felesel egymással. Az így nyert állapot tartósít egy emléket, ütközteti a múlékony árnyékemléket a belső szerkezettel, az anyagi létet az anyagon túlinak látszóval.”

 Czenki Zsuzsanna elmesélte, Schrammel Imrét mennyire foglalkoztatta, hogy Krisztus hús-vér figura-e vagy szellemi szférából érkezett kivételes lény, és mindig nyitva hagyta ezt a problematikát. Legenda vagy egy hajdanvolt ember története? A mintázás során a test és a karakter is érdekelte. Az alkotó sok időt töltött a Rába-parton, figyelte a visszavonuló víz hordalékait, finom homokréteg borult rájuk, úgy látta, ennél csodálatosabbat nem is lehetne alkotni. 

Kivágott egy részletet, gipsszel leöntötte, ez lett a negatív forma, amit agyaggal kitöltött, megszárította, kiégette, ebből lett a Hordalékok sorozat. Egyik jellegzetes műve azt mutatja, mintha Krisztust is kivetette volna a víz a partra egy hallal. Erős keresztény szimbólum, ami talán ki is veszett a modern ember gondolataiból, nincs éltető közege. Az Elmúlás sorozatot is kiemelte a tárlatvezető, amely az 1956-os forradalom emlékére készült.

 Schrammel Imre így idézi fel azokat a napokat: „Látom még a feldúlt Üllői úton a földön fekvő halottakat, emlékük beleivódott a környező utcák köveibe, a házak falaiba, emlékeimből soha nem tudom kitörölni a forradalom képeit.” Ott volt a közelben a keramikus műterme, teljesen elpusztult egy gránáttalálattól. A sorozat 17 reliefből áll, Corpus az első: egy jól kivehető, alig roncsolt test homogén közegben. Az utolsó művön pedig már alig látható az ember, oszlásnak indult, eggyé válik a földdel. 

Ahogyan bármely szerettünk halála után az emlékek egyre inkább elhalványodnak. Ezt ő az agyagban tudja kifejezni, amely „élő”, és erózió során keletkezik: ahogy a víz elviszi, szerves anyagokkal találkozik, amelyek lebomlanak benne. „Ebben még a nagyapám is benne lehet – szokta mondani Schrammel Imre, hozzátéve: remélem, egyszer én is agyaggá válok.” 

A Corpust nézve egy olyan Krisztus-ábrázolást látunk, ami egyedi a művészettörténetben, hiszen test bomlását nem ábrázolják, mint szokásosan a levételt a keresztről vagy a feltámadást. Schrammel művének szép sima, egyenletes felülete azt érzékelteti, hogy ez vékony, finom és törékeny, ami extra óvatosságra int, de Czenki Zsuzsától megtudtuk: kőcserépből van, ami a legmasszívabb kerámiafajta, nagyon magas tűzön égetik. Pontosan azt a pillanatot tudja megfogni, amikor azt érezzük, hogy a teljességből, az egészből éppen összeroppan – beesik az arc, a has –, és a földbe fog süllyedni. 

A sorozatnak az Ószövetséghez is köze van, ahhoz, ami a Teremtés könyvében áll: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” A tárlatvezető a Pieta örök emberi motívumával zárta a húsvéti sétát, Schrammel Imre gondolatait idézve: „Minden élőlény emlékszik az anyaméh védett világára, és az ölbe bújó kicsi oda menekül vissza. Ez az ősi, minden vallásnál régebbi motívum rejtezik a Pieták mélyén. Midőn a vallások intézményesültek, elnyomták ezt az ősit, én ide szeretnék visszatérni.”