Régóta gazdátlanok

2022.04.05. 07:00

Olvasói panasz: utánajártunk a büki temetőben lévő sírkövekre rajzolt piros ikszeknek

A temetőben mintegy száz elbontandó sírt jelöltek meg piros x-szel, a jelölésről és az elbontás okáról a temető fenntartásával megbízott cég ügyvezetőjét kérdeztük.

Budai Dávid

A határozott jelölés Muladi-Holpert Mónika szerint azért szükséges, hogy semmiképpen se bontsanak el tévedésből másik sírt

Forrás: Szendi Péter

Többen értetlenül fogadták egy hete, hogy az önkormányzat fenntartásában lévő temetőben piros x-ekkel jelölték meg a bontásra váró sírokat. Sokak szerint ez a fajta jelölés tiszteletlen, megint mások úgy vélik, ha már el is kell bontani az elhagyatott sírokat, azokat illő volna legalább áthelyezni egy külön parcellába. A temető üzemeltetésével megbízott cég, a Parkom Kft. ügyvezetője, Muladi-Holpert Mónika elmondta, hozzá is eljutottak a kritikus hangok, de mint hangsúlyozta, ők mindenben a törvényi előírásoknak megfelelően járnak el. 

 

A szóban forgó sírokat valóban azért jelölték meg, mert azokat várhatóan idén nyáron el fogják bontani. A sokak által kifogásolt piros x-ekre pedig azért volt szükség, mert a munkát egy külsős vállalkozó végzi, azt pedig el szerették volna kerülni, hogy tévedésből olyan sírt számoljon fel, amit még gondoznak. A helyzetet bonyolítja, hogy új temetőgondnok van, valamint, hogy a temető nyilvántartását nemrégiben digitalizálták, aminek következtében a sírok számozása többször is megváltozott, a tévedés lehetősége emiatt különösen nagy volna, ha nem lenne egyértelmű a jelölés. Az ügyvezető elmondta, a jogszabály szerint azokat a sírokat, amelyeket 25 év elteltével nem váltanak meg, újra fel lehet használni, márpedig ők éveken keresztül, számos fórumon – hirdetésekben, országos lapokban közzétett felhívásokban – próbálták elérni az elhunytak hozzátartozóit. 

 

A meg nem váltott sírokra mindenszentek környékén és tavasszal öntapadós matricákat is ragasztottak, hogy tudassák, letelt a 25 év, de nem jártak sikerrel. Fontos kiemelni azt is, hogy az elbontandó síroknak mindegyike legalább tíz éve megváltatlan, vagyis a legfiatalabb sír is 35 éves, a többségük azonban ennél sokkal régebbi. Többségükben az utolsó temetés már 80 évvel ezelőtt volt, vagyis nagyon régóta gazdátlan, és sok esetben nagyon rossz állapotú sírokról beszélünk. Miután az elbontott sírhelyeket nem értékesítik, nem pénzkérdésről van szó – a 25 évre szóló díj amúgy is csak egy jelképes összeg: 1500 forint – a felszabadult helyeket a temető rendezési tervének megfelelően parkosítani fogják. Azokat a különleges és jó állapotú síremlékeket pedig, amelyek a temetőbizottság döntése értelmében kulturális értéket hordoznak, a temető kőtárában őrzik meg az utókor számára. Nagyságrendileg egyébként mintegy száz sírról van szó, több közülük már balesetveszélyes, ezért elbontásuk minden szempontból szükségszerűvé vált. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!