Vásárlás az utolsó pillanatig

2022.04.16. 07:00

Utolsó pillanatos roham Vas megyében - Megnéztük, mit keresnek a vásárlók közvetlenül az ünnep előtt

A húsvéti készülődés egyik legfontosabb része ma már a bevásárlás. Előfordul azonban – de milyen sokszor! –, hogy az utolsó pillanatban még roham indul a boltokba, piacokra az ünnep előtt. Csütörtökön szétnéztünk egy kicsit.

Hartyányi Gabriella

Kiss Károly pék negyven évig tanított – sőt tanít most is, ha a vásárlók kérik

Forrás: Cseh Gábor

Kiss Károly pék negyven évig tanított – sőt tanít most is, ha a vásárlók kérik

Forrás: Cseh Gábor

A szombathelyi vásárcsarnok forgatagában az élelmiszerek – hátha nem lesz elég a sonka, egy kis csirkemell is kellene, ha találunk – és a friss zöldségek mellett mást is kerestek a vásárlók. Takács Imréné például az utolsó pillanatokban választotta ki a dísztojásokat. 

– Nagyjából már mindent megvásároltam előre, most az utolsó napon még megvettem ezt a pár kis tojást a barkára, itt a piacon találtam ezeket a szép kis tojásdíszeket. Az unokáimnak is találtam több szépséges dolgot, most új játékokkal lepem meg majd őket. A családi ünnep és a megemlékezés is fontos számomra, éppen ezért a szüleim sírjára is most vettem meg a gyertyákat, ezeket majd az ünnep alatt viszem ki a temetőbe, kis barkával, kis díszekkel. Bár Kiss Károly pék már nyugdíjas, a szakma fortélyait természetesen nem felejtette el. Csütörtökön bemutatót is tartott a szombathelyi piacon.

 Gyakorlott keze alatt pillanatok alatt alakultak a különböző kalácsformák: a kis nyuszitól kezdve a francia ötös fonással készült kalácsig. Sokan megálltak megnézni, mit csinál. 

– Ide gyűjtöttem az előttem lévő asztalra a kalácsmintákat, amiket éjjel megsütöttem, ezek a boltokban nem kaphatók. Ha valaki megkér, hogy tanítsam meg valamelyik elkészítését, igyekszem megmutatni, hogyan kell csinálni. Van itt pékrózsa is, ezt a gyerekek szívesen próbálgatták már az anyák napjára gondolva. Könnyen megy a formák kialakítása, hiszen negyven évig tanítottam a fiatalokat a pékszakmára.

 A piacon sokan jöttek, érdeklődtek, gyerekek, felnőttek kérték Kiss Károlyt, hogy magyarázza el például a hatos és a négyes kalácsfonás trükkjét. Mert bár az ünnep előtt különösen nagy a rohanás, sokan döntenek úgy, hogy nem a kész bolti kalácsot teszik az asztalra, inkább megpróbálkoznak a sütéssel: abban több a szeretet, nagyobb és bensőségesebb az élmény. A húspultnál is sokan álltak még sorban csütörtökön, de senkinek nem kellett félnie attól, hogy nem lesz mit hazavinnie. 

– Igaz, vannak, akik most rohannak sonkáért, de tapasztalatunk szerint az utolsó pillanatokban sokan a karajt viszik leginkább – tudtuk meg Németh Béla húsmívesmestertől. A vásárlás közben a szülőkkel tartó gyerekekre is gondoltak a vásárcsarnokban. Gueth Kristóf például kisállat-simogatóval várta őket: igazi nyuszikkal és kecskemamával meg a gidájával is találkozhattak itt az érdeklődők. A tulajdonos elmondta, hogy szakmája szerint informatikus, de tartanak otthon állatokat is. Közülük hoztak ki néhányat, hogy kedveskedjenek a gyerekeknek. Közvetlenül a piac mellett berendezett simogatónál a keresztlánya segített Gueth Kristófnak.

 – A kicsik nagyon örültek a kecskegidának is, amely április 1-jén született, és éppen ezért a Tréfa nevet kapta. Az anyukáknak, apukáknak nehéz volt elvinni a gyerekeket a szalmabálák tetején ugráló gidánktól. Az aranyos kis jószágok nagyon tetszettek az összes gyereknek. A harmatos-derűs csütörtök reggel ébren találta a celldömölki piacozókat is. A ruhaneműk, a tojás, a hús és a zöldségek mellett nagy keletje volt a friss vágott virágnak: a fehérlő, sárgálló nárciszcsokrokban mintha csillagok bújtak volna össze. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában