A Vas Népe teljesítette

2022.05.29. 11:33

Gyereknapi kívánság: Ukrajnából érkezett menekült fiatalok a csillagvizsgálóban - fotók

Az annunciáta zárdában lakó ukrajnai menekültek gyermekeiből állt az a csoport, amelynek kívánságára látogatást szerveztünk az ELTE Gothard Jenő Obszervatóriumba. A kiránduláshoz a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász adott buszt.

Merklin Tímea

Szigeti László PhD-hallgató mutatta be az obszervatóriumban a távcsövet és a kiállítást az Ukrajnából érkezett gyerekeknek

Forrás: Unger Tamás

 Szigeti László PhD-hallgató mutatta be a látogatható kupolát és benne a teleszkópot, amelybe épp nem volt érdemes belenézni, mert felhős volt az ég, és egyébként is főleg éjszaka tudják használni; az egyik gyermeket kísérő nagyapa megjegyezte, hogy nem probléma, itt tudnak maradni akár reggelig is. Ezen mindenki jót nevetett, aztán megbeszélték, hogy eljönnek majd a havonta egyszer pénteken este szokásos alkalomra, amikor díjmentesen bejöhet bárki csillagokat nézni. 

 

Muszáj is lesz máskor is eljönni, mert a naptávcsőbe sem tudtak belenézni, mert épp nem sütött a nap. Szigeti László elmagyarázta a nagy tükrös távcső működését. Motorral tudja követni az égbolt mozgását. Ha kikapcsoljuk a motort, egy perc múlva már nem lesz látható a célpont, mert a Föld elfordul. Ezzel az eszközzel tudományos munkát nem végeznek, azokat szolgálja ki, akik kíváncsiak a csillagokra, ebbe nézhetnek bele, ha látogatóba jönnek. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az elmondottakat, melyeket tolmács fordított a nyelvükre. 

Az obszervatórium udvarán van egy másik kupola, abban van egy nyolcvan centiméter átmérőjű, tudományos munkát végző távcső, szabad szemmel nem lehet belenézni, csak számítógépen keresztül irányítani, és látni, amit látni. A tudományos távcsövek általában nem alkalmaznak szabad szemes észlelést, csak kamerával használhatók. Szigeti László azt is elmesélte a gyerekeknek, hogy az obszervatórium munkatársai sokféle témával foglalkoznak, van, aki a Naprendszerrel, van, aki a kettős csillagokkal. 

Egy csillagász munkája nem abból áll, hogy kémleli az eget, hanem adatokat gyűjt, feldolgozza őket, és megpróbál összefüggéseket találni, összehasonlítja modellekkel, mennyire működnek a valóságban. A gyerekek végül megnézhették az obszervatórium pincéjében berendezett múzeumot, ahol főleg Gothard Jenő műszerei láthatók. Az elsők között volt Magyarországon, aki felhasználta a fotótechnikát az égbolt fényképezésére. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!