Komoly károk

2022.05.26. 07:00

Megrendítő erejű jég - Elverte a gyümölcsöt, ágakat tört, fákat döntött ki a vihar - fotók

Mozgalmas a hét első napjainak időjárása. Jelentős károkat okozott a megyében a kedd esti vihar, a lezúduló eső, jégeső és jéggel kísért erősebb zivatarok érkeztek tegnap délután is.

Cseh-Egyed Bernadett

Kárelhárítás szerdán Kőszegen villámárvíz után. Jobbra: Kovács István és Básthy Béla

Forrás: Cseh Gábor

Kedden és szerdán is érintett volt a Kőszegi-hegység környéke, a Szombathelyi kistérség, szerda délután már az Őrségben élők is aggódva figyelték a légköri eseményeket. Kőszegre zivatarlánc érkezett, Szentgotthárdon nagy méretű jég esett tegnap 16 óra körül és erős szupercellás zivatar vonult el. Pétervári Tibor, az OMSZ szuperészlelője tegnap kora este elmondta, a radarképek tanúsága szerint a felhők Zalaegerszeg felé haladtak, a nyomukban újabbak jelentek meg délnyugat felől, amelyek további záporok, zivatarok kialakulásának esélyét mutatták. Az Adria felől a nedves levegő utánpótlása nem szűnt meg. A csapadékadatok majd a ma reggeli mérések alapján látszanak. Mára átmenetileg megnyugszik a légkör. 

A kőszegi időjárás-előrejelző portál beszámolója szerint kedden 18–21 óra között mintegy 52,1 milliméternyi eső esett a városban, este hét óra tájékán 24,5mm/h-s intenzitással. Utóbbi sok helyen villámárvizet okozott, pincéket, garázsokat öntött el a víz. Olvasóink beszámolói alapján főként a megye nyugati és északi részében volt jég, néhol cseresznye, dió nagyságú is esett. Több helyről megörökítették a megyén átvonuló szupercellát is, amely a heves időjárást okozta. Szombathelyen a Pázmány Péter körúton egy játszótéri hintára dőlt egy nagy fa ága, szerencsére nem tartózkodott ott senki. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársait kilenc helyre riasztották éjszaka: többségében pincében felgyülemlett esővíz szivattyúzásához, kidőlt fák, leszakadt faágak eltávolításához vonultak a Kőszeg környéki tűzoltók.

© Cseh Gábor
Villámárvíz utáni munkálatok Kőszegen
Forrás: Cseh Gábor

A kőszegi Kálvária utcában 25 centiméter magasan állt a víz egy harminc négyzetméteres pincében, a Gyöngyös utcában egy lakóház belső udvarán felgyülemlett csapadék veszélyeztette a lakóházat. A kőszegi önkormányzati tűzoltók homokzsákokat helyeztek el, megakadályozva, hogy a csapadék elárassza az ingatlant. A Várkörön az egyik iskola pincéjét is elárasztotta a víz, a tűzoltók kiszivattyúzták. Peresznyén két tölgyfa dőlt az útra, akadályozva a forgalmat. Az egységek a fákat motoros láncfűrésszel feldarabolták, a közútról eltávolították. A kőszegi önkormányzati tűzoltók munkáját a horvátzsidányi, velemi, peresznyei önkéntes tűzoltók és a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport is segítette.

– Kőszegen két kisteherautó, egy rakodógép és öt kolléga egész nap dolgozott a károk helyreállításán tegnap – mondta Kovács István, a városüzemeltetési kft. igazgatója, hozzátéve: több olyan kritikus pontja van Kőszegnek, ahova ilyenkor gyorsan, nagy mennyiségű csapadék zúdul, ráadásul a nem szilárd burkolatú utakról magával hozza a zúzalékot is. Ez duplán balesetveszélyes: ahonnan kimosta, gödrös, ahova lerakódik, csúszós lesz az út. Szólt arról is, sok helyen építettek már be víznyelőket, iszapfogó rácsokat; ahhoz, hogy ezek megfelelően működjenek, folyamatosan tisztán kell tartani őket. Básthy Béla polgármester kifejtette, már több csapadékvédelmi beruházást megvalósított az önkormányzat, és jelenleg is zajlik egy, mintegy 300 millió forintból. 

A fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak a csapadékot lehet elvezetni, a hordalékot megtartani, hanem szükség esetén a csapadék egy részét vissza is tudják fogni, hogy ne egyszerre zúduljon a városra. A polgármester munkatársaival egész este és éjszaka terepen volt, a vízelnyelőkből lapátolták ki a leveleket, hordalékot. Básthy Béla megjegyezte: ez ügyben a jövőben nagyban számít a lakosság együttműködésére. Sok gyümölcsösben kárt okozott a jég. A felsőcsatári dr. Árva Pál – aki néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy biztató az idei termés – tegnap már úgy nyilatkozott: háromnegyed órán át verte a jég a térséget, egy szem cseresznyéje nem maradt, ami ne sérült volna, és a szőlőfürtöket is megtizedelte a jég. Több mint húsz éve gazdálkodik, az első másfél évtizedben egyszer sem volt jég, az utóbbi hétben ötször is – többször megrendítő erejű. Lassan feladja, ha ez így folytatódik.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!