Az önkifejezés legelemibb módja

2022.05.31. 14:00

Színekkel játszik, az érzéseit festi - Szalai Lilian festőművésszel beszélgettünk

Szalai Lilian különlegesen vonzódik a színekhez, a festés számára az önkifejezés legelemibb módja. Nemrég egy kelet-közép-európai kortárs festményeket felvonultató rotterdami galéria online gyűjteményébe válogatták be három alkotását. Műteremlakásában találkoztunk, ahol – mi más – a festményei veszik körül.

Tóth Kata

Szalai Lilian a festményeivel. Egész lényével, minden porcikájával fest

Forrás: Cseh Gábor

– Ha megkérdezik, mivel foglalkozom, azt mondom: festek. Van, aki már gyermekkorában tudja, mit csinál majd felnőttként, mi a szenvedélye, én sokáig útkeresésben voltam. Most vagyok teljesen önazonos, most érzem, hogy hazataláltam – mondja a 33 éves Lilian. Csak néhány éve annak, hogy vászon került elé és ecset a kezébe – egy balatoni workshop hozta az áttörést –, előtte a számokba mélyedt, könyvelőként dolgozott, és kikacsintott a divat világába. Ám ahogy „egy festményhez mindig meg kell érkezni, sem előbb, sem utóbb nem készülhet el, mint hogy ideje lett volna”, ő most érkezett meg. – A versek, a zene – édesapám révén, aki lírai alkat volt, az operettek – mindig jelen voltak az életemben. 

Megkaptam már a szentimentális jelzőt, ami talán ellentmond annak, hogy Csepregen, a VMSZC Nádasdy Tamás Technikumban végeztem pénzügyi, számviteli ügyintézőként. Könyvelőirodában és titkárnőként dolgoztam évekig, igaz, a divat, az öltözködés is mindig nagyon érdekelt. 2014-ben beiratkoztam a budapesti Werk Akadémia divatszakértői és stylistképzésére. Rengeteget tanultam a gyakorlatokon. 2016-ban egy televíziós produkcióban, az X-faktorban kaptam stylistasszisztensi lehetőséget – több száz jelentkező közül választottak ki. Akkoriban divatblogot írtam, fotózásokon, zenekarok klipforgatásain kaptam lehetőséget, és stílustanácsadónak is felkértek. Bár nagyon élveztem, hogy kreatív lehetek, mégsem tudtam kiteljesedni. Épphogy bejutottam az említett nyári balatoni workshopra. Emlékszem, egy badacsonyi tájat vittünk a vászonra. Utólag tudom, az volt a nap, amikor végérvényesen megváltozott az életem. Elkezdődött a legcsodálatosabb belső utazás, ami megtörténhetett velem önmagam megismerése felé. Azóta festek, ha öröm ér, ha valami felzaklat. Intenzíven élem meg a fájdalmat, az örömöt. Alapvetően mindig az érzelmek, élethelyzetek, pillanatnyi fellángolások késztetnek arra, hogy ecsetet fogjak. 

Olyankor megadom magam a vászonnak, a színeknek, az ecseteknek, a festőkésnek. Sokat törődöm a lelkivilágommal, szeretem tudni, hogy bizonyos dolgok miért történnek velem. Ebből adódóan nem sajnálom az időt arra, hogy a dolgok mélyére nézzek, és egy-egy ilyen belső utazás gyakran megihlet. Emellett feltölt a természet, az erdő és a csend, ami ott körülvesz. Liliannak különleges viszonya van a színekkel: kísérletezik kölcsönhatásukkal, és szereti megtalálni a harmóniát az összkép érdekében. A címek – Mélyben, Végtelen, A béke szigete, Titok ez a hely, Együtt egymáséi, Napnyugtától hajnalig – utólag születnek. Ahogy a versek, szös - szenetek is, amelyek kísérik a képeket. Az Újrakezdés címűhöz a következőt írta: „A két festmény egymásnak is teret engedve mutatja meg a lendületet, az erőt. Béklyóinktól szabadulva, friss, tiszta forrásként árad szét bennünk az érzés, hogy minden kezdettel magunk mögött hagyhatjuk a hozzánk már nem tartozó fejezeteket.” – Meghatározó a zene, más alkotók szerzeményei, dalszövegek.

© Cseh Gábor
Forrás: Cseh Gábor

Már több mint egy évtizede kíséri a mindennapjaimat például a 30y zenekar és frontemberük, a kissé elvontnak tűnő, de annál tartalmasabb szövegeket író Beck Zoli. A mai napig látogatom a koncertjeiket, előadásaikat, volt lehetőségem személyesen is szót váltani vele. Ő is látta már néhány alkotásom, nagy örömmel tölt el, hogy lát fantáziát a munkáimban. Lilian festményei egy székesfehérvári galériatulajdonosnak is feltűntek, volt kiállítása Badacsonyban, Bécsben és a határhoz közeli Szenteleken (Stegersbach). A Victory Art rotterdami galéria tavaly ősszel talált rá, először az oldalukra kerültek fel a festményei, most beválogatták őket a kiállításukra is, amely nyár végéig virtuális túrán barangolva megtekinthető. Lilianban a bezárkózás és az exhibicionizmus együtt van jelen. – Festeni intim dolog, ugyanakkor szeretek adni a képeimmel, megosztani a világgal életem egyik legfontosabb történetét: a festést. Ilyen értelemben jó megmutatni magam. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!