Több mint érték: közösségi hely - A molnaszecsődi malomról és a rábai vízitúrákról is mesélt Somogyi László

Molnaszecsődön nagy hangsúlyt fektetnek az értékek megőrzésére. Nemrégiben nyílt meg a település értékeit bemutató gyűjtemény, de a közelmúltban két ismeretterjesztő előadást is szerveztek Varga Gyula polgármester kezdeményezésére. Az egyik a 320 éves molnaszecsődi harangot hivatott bemutatni, a másik a helyi malom történetét tárta az érdeklődők elé. Utóbbi témában ki lehetne járatosabb, mint Somogyi László, a malom jelenlegi tulajdonosa, aki a rábai vízitúrázás bölcsőjévé tette Molnaszecsődöt. 

– 1956-os magyar disszidensek gyermekeként Ausztriában születtem, és ott is nevelkedtem. Apám felvidéki származású, amúgy tanárember, akit családjával együtt Szekszárd környékére telepítettek ki. Édesanyám családja molnaszecsődi gyökerű, de ő már Egyházashollóson született. Kisgyermekkoromtól fogva én is itt, egy paraszti gazdaságban töltöttem a nyarakat. Tőgymeleg tehéntejet ihattam, szalmaágyban aludtam, „mesztéláb” futkostam. A falu gyerekeivel a Mukucs-patakra mentünk fürödni, kosárral halásztunk, „tekenőben” eveztünk. Viszont a Rábára nem mehettünk, az szigorúan meg volt tiltva, bár néha a nagyok után lopózva a hidashollósi hídig azért lemerészkedtünk. A folyót csak akkor láttam, amikor döröskei birtokunkra mentünk dolgozni a szőlőbe, vagy szénát gyűjtöttünk. A Rábában fürödni a születésnapomon, az Anna-napi búcsúkor lehetett – idézte több mint fél évszázaddal ezelőtti emlékeit Somogyi László, aki kamaszkorára is kitért. 

Akkoriban világot akart látni, járt Dél-Amerikában, Indiában és az USA-ban. Hazatérve Bécsben élt, de szülei Dél-Burgenlandban laktak, így ott is gyakran megfordult. Közben egyre gyakoribbak lettek a magyarországi kitérők. Az első rábai vízitúra emléke ma is eleven, 1991-ben volt, valamikor augusztus elején. Szentgotthárdnál szállt vízre a csapat, Sárvár volt az úti cél. A kalandos túrán lett végérvényesen nagy szerelem Somogyi László számára a Rába, pedig előtte megjárta a nagy óriásokat, az Amazonast, a Mississippit és a Gangeszt.

 – Eldöntöttem, hogy a Rába mellett fogok élni, igen ám, de azonnal jött a kérdés is: hogyan? Az első ötletem az volt, hogy hordalékfa-bútort fogok gyártani, és kenutáborokat szervezek. Elkezdtem felderíteni a Rába-völgyet vízen és szárazföldön is. Felkerestem külföldi vízitelepeket, hogy megnézzem a működésüket. Akkoriban még nem volt mobiltelefon és internet, szóval az információk megszerzése sokkal nehezebb volt, mint napjainkban. Az első saját vízitúrámat 1993-ban indítottam zalaegerszegi és osztrák barátokkal, a bázis akkoriban még Iváncon volt. Nem sokkal később került a látókörömbe a molnaszecsődi malom, amely kihagyhatatlan lehetőségnek bizonyult. Szüleim segítségével vettem meg, és elkezdtem az építkezést – meséli Somó kapitány, aki úgy véli, hogy a helybeliek eleinte nem igazán értették a „gyüttment indián” szándékait. 

De az építkezés elkezdődött tárgyi és szellemi értelemben is, sőt ma is tart. Somó és barátai sokat eveztek, közben keresték a Rábára legmegfelelőbb hajótípust, ebben számíthattak a Franciaországból hazatérő Surányi József hajóépítő-mester segítségére is. Közben egyre többen kaptak kedvet a rábai vízitúrázáshoz, egyesületek alakultak, megállók és táborhelyek épültek ki. A Vadkacsákkal, a Csingacsguk Hajósclubbal és a Szabadcsapatokkal együttműködve lett egy nagy versenye is a Rábának. A maraton már majdnem harmincéves, idén szeptemberben már 27. alkalommal rendezik meg.

 – Az idősebbek közül páran kikoptak, de mindig jönnek fiatalok, így megy a generációváltás a berekben, mert a Rába örök. A gyerekek versenyszerűen is kenuzhatnak, erre Körmenden a Bereki Bárkás Egylet kínál lehetőséget, ez is sok fiatalt hoz nekünk szeretett folyónkra – mondja zárszóként Somogyi László, aki egyúttal hobbizenész is, így a molnaszecsődi malomba bevitte a kultúrát is. A Blues Camp táborban számos kiállítás, zenei program volt az elmúlt években, ezek szervezésében komoly részt vállalt Somó kapitány társa, Anita és fia, Pali is. A molnaszecsődi malom érték volt, és ma is az. Igazi közösségi hely lett, ahol természetes, hogy a törzsfőnöknek indián teepee-je is van a folyóparton, mert mindig ott születnek a legjobb gondolatok.