Temetés futószalagon?

2022.06.25. 11:30

Édesapja temetése előtt olvasónk maga takarított a szombathelyi ravatalozóban - videó

Maga takarított a ravatalozóban, hogy édesapja végső búcsúztatására méltóbb körülményeket teremtsen Kiss Bernadett, aki azért osztja meg történetét, hogy hasonló mással ne fordulhasson elő.

Vas Népe

Kiss Bernadett édesapja sírját rendezi a herényi temetőben

Forrás: Cseh Gábor

Fotó: © Cseh Gábor

– Azt gondolom, senkivel nem lehet megtenni, hogy a szerette elvesztését követő első, legnehezebb időszakban ne kapjon erőt arra, hogy szembesüljön azzal, ami visszavonhatatlan – kezdi történetét Bernadett, aki szerint ezt vette el tőle az a tortúra, amivel édesapja temetésének megszervezése járt. – Az édesapám kivételes és jó ember volt, ezért szerettem volna, ha egy hozzá méltó temetést szervezünk – folytatja. 

Szolgáltató céggel szerződtek, megtudták: a Vas Megyei Temetkezési Kft.-t nem lehet kihagyni, csak az önkormányzati cégnek van jogosultsága eltemetni az elhunytat a herényi temetőben. Bernadett a vállalkozói szférában dolgozik, ezért is teljesen megdöbbentette, hogy egy szolgáltatást nyújtó cégnél – vagyis a Vas Megyei Temetkezési Kft.-nél – a számlát fizető fél kéréseit tapasztalata szerint egyszerűen félresöprik. 

Hosszan sorolta: milyen zenét, milyen ceremóniát tervezett szülője végső búcsúztatására, ám ezeket az elképzeléseit hamar félre kellett tennie, mert a temetkezési vállalatnál folyamatosan azt a választ kapta: azt nem lehet, mert nem úgy szokták… Bernadett esetében, mint ahogy feltételezhetően másoknál sem, azonban egy hozzátartozó eltemetése nem „szokás” kérdése. Utolsó útjára kívánta elkísérni édesapját: először és utoljára, és akkor megadni számára azt a végső tiszteletet, ami egész életéhez, tetteihez, kivételes személyiségéhez méltó. Nem várt részvétet, nem várt ölelést a temetkezés ügyintézése során, ám azt nem gondolta, hogy ennyi erejét felemészti majd az, hogy kéréseit valamennyire „átvigye” a szolgáltatón. Nem kell nagy dologra gondolni: szabadon választott zenei aláfestés és Sinkovits Imre előadásában a Szózat elhangzása, miközben a sírhoz sétálnak.

Beszélt arról is: a sírhelyről, amit először lefoglalt és megváltott, pár nappal később kiderült, hogy egy nyilvántartási hiba miatt kettes helyett csak egyes, így máshova temetik édesapját. De nem kapott sem szerződést, sem írásbeli tájékoztatást arról, mit vállal a Vas Megyei Temetkezési Kft. a szolgáltatásnyújtáskor, illetve a számlán kívül egy igazolást sem arról, hogy megváltotta a sírhelyeket. A temetés előtt pár órával ment ki a ravatalozóhoz, hogy megnézze, ott minden rendben van-e. Megdöbbentette, hogy azt nem takarították ki, így inkább maga fogott egy seprűt, hogy a koszt felsöpörje. Csaknem 190 ezer forintot fizetett az önkormányzati cégnek, később, a számla tanulmányozásakor vette észre: az elhunyt szállítása a ravatalozótól a sírhelyig (mintegy két-háromszáz méter) a Mercedes típusú gépkocsival 22 ezer 470 forintjába került. 

Hetven forint híján ugyanennyibe került, hogy a vivőket és az elhunytat Szombathely közigazgatási területén belül szállították. Ez utóbbit egy másik szolgáltató végezte, édesapja holttestét Szombathelyen belül nem vitte a városi cég. Hol van itt az ár-érték arány? – teszi fel a kérdést.

 Az eset szóba került a gazdasági bizottság hétfői ülésén is. Horváth Gábor önkormányzati képviselő megkeresésünkre elmondja: – A temetkezési kft. szolgáltatásainak díjemelése szerepel a közgyűlési előterjesztések között, ezért is kértem tájékoztatást a történtekről. Az ügyvezető akkor úgy nyilatkozott, hogy az ügyfél korán ment ki a ravatalozóba, azért nem volt még kitakarítva. Bernadett kérésünkre megmutatja a videófelvételt, ami a takarításkor készült: a temetés előtt két órával, a gyászmise előtt egy órával söpört össze. 

A temetkezési kft. ügyvezetőjéhez, Jancsóné Sárdi Katalinhoz is fordulunk, aki arról tájékoztat: a társaságnál bejelentett esetleges fogyasztói panaszok kivizsgálására minden esetben sor kerül az arra vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint. „Természetesen joga van bárkinek a sajtóhoz fordulni, de ebben az esetben nagy nyilvánosság előtt tett állításaiért az érintettnek a felelősséget is vállalnia kell. A megkeresésben foglalt, cégünkre vonatkozó egyes általánosító megjegyzéseket, amelyek alkalmasak lehetnek a társaság jó hírnevének megsértésére, valamennyi munkatársunk nevében ezúton visszautasítom” – olvasható Jancsóné Sárdi Katalin első válaszában. 

Újabb kérdéseinkre még egy válaszlevelet kapunk az ügyvezetőtől, abban az áll: „A Vas Megyei Temetkezési Kft.- nél, ahogy minden temetkezési társaságnál, a panaszkezelésnek megfelelő eljárásrendje van. Tájékoztatom, hogy az ön és Horváth Gábor képviselő úr által említett temetés körülményeivel kapcsolatban társaságunkhoz nem érkezett hivatalos panasz. Mindezek mellett felháborítónak tartom, hogy Horváth Gábor képviselő úr úgy tálalt a gazdasági és jogi bizottság nyilvános ülésén egy hozzátartozó által valótlanságokat tartalmazó módon sérelmezett esetet, hogy mindezekről a Vas Megyei Temetkezési Kft.-vel az érintett és a képviselő sem kért tájékoztatást, az érintett panasszal nem is élt” – olvasható Jancsóné Sárdi Katalin válaszlevelében. 

Itt tesszük hozzá, a panaszos azt állítja kért személyes találkozóra időpontot az ügyvezetőtől, hogy a vitás helyzetet megbeszéljék, ám nem kapott lehetőséget a találkozóra. A herényi temetőben állunk Bernadett édesapjának sírjánál. A hölgy arról beszél: az ügyintézéssel járó számos nehézség miatt bizony az is megfordult a fejében, hogy máshol temetteti el édesapját. Utólag azonban hálás a sorsnak, hogy volt elég ereje ezt végigvinni, mert már tudja, végső akaratában miért ragaszkodott ehhez a sírkerthez egykor tűzoltóként szolgáló édesapja. Pár méterre tőle nyugszik egykori parancsnoka, és Herényben temették el számos korábbi bajtársát is. 

– Mindig azt mondták egymásnak: Együtt a tűzben, együtt a sárban, és ha nem úgy alakul, ahogy akarták, akkor együtt a sírban is. Ezért azt mondom, megérte – mondja Bernadett, a könnyei pedig megállíthatatlanul folynak. Most, ezekben a napokban szembesül a visszafordíthatatlannal, hiszen az első két hétben „ügyet” intézett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!