Rendezvények a megyéből

2022.06.24. 11:30

Ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni - Itt a nagy programajánló Vas megyéből

Szentivánéji Vigasságok, Múzeumok éjszakája, koncertek, kiállítások, fesztiválok és még sok-sok más!

Vas Népe

Forrás: VN-archív/JT

Szentpéterfa 800 éves, hat napon át ünnepel

A 800 éves Szentpéterfa június 24-étől 29-éig ünnepel: sok zenével, kiállítással, szentmisével. Június 24-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Zene és költészet című program a nagytemplomban Klapa Pinkovac, Kelemen Patrícia, Lakner-Bognár András, Szabó Bertalan, Szalai Julianna és Márton közreműködésével. 19.30-kor a kultúrházban kiállítást nyitnak, majd 21 órakor zenés est lesz a sátorban: a Chungam, a Pinkica, Skrapits Erik és a Žgano szerepel. Június 25-én, szombaton 10 órától szentségimádási nap, az egyik szentmise 10, a másik 17 órakor kezdődik a nagytemplomban. 19 órától folklórműsort láthatunk a sátorban, fellép a Baranja Néptáncegyüttes (Pécs), a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes (Körmend), a HKD Gradišće. 21 órától zenés est lesz ugyanitt, Miroslav Skoro és a Pinka Band játszik.

A körmendi Béri Balogh Ádám Táncegyüttes 25-én lép fel a programban
Forrás: VN-archív/JT

Június 26-án, vasárnap 10 órakor ünnepi szentmise lesz a nagytemplomban, főcelebráns: dr. Ägidiusz Zsifkovics kismartoni megyés püspök. 12 órakor közös ebéd a sátorban, zenél a Timár Trió. 13.30-tól köszöntők, 14 órától a 70 éves jubileumát ünneplő Gradišće Horvát Kulturális Egyesület és vendégei adnak műsort. 18 órától a „Stari” Pinka Band és a Koprive ad zenés műsort. Június 27-én, hétfőn 17 órától jótékonysági gyermekdélután lesz a sátorban, mellette zajlik az Összefogás Gréta gyógyulásáért jótékonysági akció, és a programban a Brandnyúl is szerepel. Június 28-án, kedden 18 órától Piknik és történeti est lesz a szőlőhegyen, 17.30- kor indulnak a résztvevők gyalog a faluból. Június 29-én, szerdán 10 órától ünnepi szentmise lesz a nagytemplomban, amit Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök celebrál. 12 órakor közös ebéd a sátorban, zenél a Percsák zenekar. A programot Szentpéterfa község, a helyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a helyi plébánia és a Szentpéterfáért Alapítvány szervezi.

 

Ölelkező Rába-völgye - Örömtánc, mesekoncert, helyi értékek Ikerváron

R Június 25-én, szombaton rendezik meg az Ölelkező Rába-völgye fesztivált a 31. Ikervári Napon. A Mesevár Óvodában 9.30- tól családi délelőtt lesz, ezen kívül főzőverseny zajlik, és műsort ad a Capito Gitárklub. Délután a Batthyány Lajos Művelődési Házban 13.30-kor Pásti József igazgató megnyitja a helyi alkotók kiállítását. 14 órakor gyermek- és ifjúsági színjátszók lépnek fel, 14.30- kor Panna-bál – mesekoncert óriás buborékokkal. 16 órakor Tutti buli – Jessyvel. 16.45-kor megünneplik az Ikervári ÖTE jubileumát. 17.20-kor szenior örömtánc lesz, 17.40-kor Hiphop Nikivel. 17.50-kor köszöntik Ikervár legfiatalabb polgárait. 18.30- kor Rocky Dilly, 19 órakor Orchideák címmel ad műsort Tóth Éva és Leblanc Győző, 20 órakor filmslágereket énekel Szilágyi Kriszti. 20.30-kor Cairo-, 21.45-től Fáraó-buli lesz. Kísérőprogramok gyerekeknek: légvár, arcfestés, pónifogat, pónilovaglás. Hogy mindenki jól érezze magát.

Helyi értékeink címmel ikervári alkotók munkáiból nyílik kiállítás a művelődési házban
Forrás: VN/Pásti József

 

Gyöngyösfalutól Velemig - Közösségi szomszédolás zenével, sárkányvadászattal

Közösségi szomszédolás a Gyöngyösmentétől a Hegyaljáig címmel lesz több helyszínes rendezvénysorozat június 24-én a Kőszeg-hegyaljai identitás – megyei kohézió programban. Sárkányvadászat lesz 14 órától Gyöngyösfaluban a Sárkány tanösvényen (a Holdfényliget bekötő útján), 15.15-től kemencés finomságokat lehet kóstolni Lukácsházán a Csömötei kilátónál. 16.45-kor a Kaméleon Színjátszókör előadását láthatjuk a kőszegszerdahelyi közösségi házban, ahol gasztronómiai bemutató és kóstoló is lesz. 18 órától a velemi Stirling-villa udvarán lesznek programok: fellép a Kőszeg-hegyaljai gyermek néptánccsoport, majd táncház lesz élőzenével.

A Zaporozsec zenekar Velemben, a Stirling-villa udvarán ad koncertet
Forrás: VN/Kaiser Erika

19 órától a Rózsabors műhely koncertezik, 20 órától a szentgotthárdi származású Zaporozsec zenekar. (Az egykori osztálytársak azért választották a szombathelyi egyetemet, hogy egyben tartsák az együttest.) 2007-ben megnyerték a megyei Átjáró tehetségkutatót, neves együttesek előzenekaraként szereztek színpadi rutint. Sok szerencsét, Mr. Gorsky! című első nagylemezük 2015-ben jelent meg, majd 2018-ban jött ki a Pixelek. Valamennyi program ingyenes, és Bozsok, Cák, Velem, Kőszegszerdahely, Kőszegdoroszló, Lukácsháza, Gyöngyösfalu lakóinak közösségi közlekedés is lesz (regisztrációval). Jelentkezni az adott települések közművelődési munkatársainál vagy a kozosségfejleszto@vasmegye. hu e-mail-címen lehet.

 

Vép a világ közepe 25-én

Június 25-én, szombaton Világ Közepe Fesztivált rendeznek a sportpályán. A családi és sportprogramok után délután a főzőcsapatoké lesz a terep. 15 órakor Kovácsovics Fruzsina a gyermekeket szólítja meg, majd jön Frédi bácsi bábszínháza, fellépnek a Hatos-iskola táncosai, a Dalkommandó, a Jáde Hastánc Klub, a White Tiger RRC. 19.30-tól színpadon a Big Mouse Band, 20.30-kor Zámbó Krisztián, 21.30-kor Jolly, 23 órától a Rio zenekarral bulizhatunk.

 

KONCERT

Szombathely: Bohém (Thököly Imre u. 14.): június 24-én (péntek) 19 órakor egy fergeteges rockabilly party veszi kezdetét a Bohémban, a That’s Right Baby előadásában. Június 25-én, (szombat) 19 órakor Laura Palmerz és Doma Bence szórakoztatja a nagyérdeműt.

Sarlós Boldogasszony-székesegyház: június 28-án (kedd) 20 órakor jótékonysági hangverseny a gencsapáti Gólyafészek Gyermekotthon javára. „Exultate, jubilate” Haydn-Mozart est.

SZÍNHÁZ

Szombathely: Kámoni Arborétum: június 26-án, (vasárnap) 15 órakor Paprika Jancsi és a rejtélyes kastély című bábelőadás.

RENDEZVÉNY

Szombathely: 

Emlékmű és Csónakázótó környéke: június 24-25. (péntek–szombat) Szentivánéji vigasságok. Nagyszínpadi programok (Emlékmű alatt): Pénteken 18 órakor Blues Jam zenekar. 20 órakor Novell. 22 órakor Bon Bon együttes élőzenés koncertje. Szombaton 17 órakor Evilution Rock Band. 18 órakor Mokka Tribute Band. 20 órakor Inflagranti koncert. 22.30-kor Isis Big Band koncert. 24 órakor Tűzijáték.

Savaria Múzeum: június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18 órakor Erzsébet királyné fogadása, cércle, közös fotózás. Erzsébetet Vas Viktória élő történelmi előadó személyesíti meg. Közreműködik a Szombathelyi 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület. 18.30-kor Amiről a múlt üzen a jelennek. Varga Péter (Cserga) tárlatvezetése az állandó kiállításban. 19 órakor Császár-morzsa. Halmos Mónika gasztronómiai előadása kóstolóval. 19.30-kor Sisi gardróbja. Czédly Mónika divattervező előadása. 19.30-kor Sisi Papírszínház. Schmidtné Vinczi Réka mesél a gyerekeknek. 20 órakor Erzsébet királyné pohara. Egy kalandosra sikerült szarvashajsza fejedelmi emléke. Dr. Keppel Csilla történész előadása. 20 órakor Hercegi hétköznapok. Vas Viktória interaktív foglalkozása gyerekeknek. 20.45-kor Fedezzük fel! Játék gyerekeknek a Sisi-kiállításban Vas Viktóriával. 21.15-kor Egy ismeretlen ismerős: a valódi Sisi. Kollár Csilla kurátor tárlatvezetése a Sisi – Királyné feketén-fehéren című kiállításban. 22.30-kor Múzeumi totósorsolás.

Szombathelyi Képtár: június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18 órakor Újdonságok a Szombathelyi Képtár gyűjteményében. Az elmúlt 5 év gyarapodását bemutatja Cebula Anna igazgató. 19 órakor Miért kötődünk a tárgyainkhoz? Börcsök Anna és Berecz Vanda iparművészekkel Tanai Ibolya beszélget. 20 órakor Milyen érzés növénynek lenni? Tóth Norbert képzőművész előadása a Slow animals című időszaki kiállításban. 20.30-kor Bőr workshop Berecz Vandával. 21.30-kor Merüljünk el a nyárban! Mácsadi Orsolya művészettörténész tárlatvezetése az állandó kiállításban. 22 órakor Kellene Kis Kert koncert. Kézműves foglalkozások. 18–23 óráig Gipsz dombormű készítése növényi lenyomatokkal – Bodorkós Orsolya foglalkozása. 20–22 óráig Ex libris készítése növényi motívumokkal – Bihari-Bakodi Szilvia foglalkozása.

Smidt Múzeum: június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. Mágikus éjszaka Harry Potter világában. 18 órakor Improvizációs varázslatok filmzenékre. 19 órakor Gyűjtőszenvedély és gyűjtemények J. K. Rowling világában. Dr. Holler Péter előadása. 19.30-kor Állatok a Harry Potter-univerzumban. 20 órakor Gyógyfüvek, receptek és alkímia - a Harry Potter varázslatai a régi könyvekben. 21 órakor „Múzeumi Tekergők Térképe”. Rendhagyó túra a kiállításban dr. Hollerné Mecséri Annamária történész, intézményvezetővel. 22 órakor Improvizációs varázslatok filmzenékre.

Iseum Savariense: június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18 órakor „Kövekkel kirakott padlók". Mozaikkészítés az ókorban. Előadó: Bíró Szilvia régész. 19 órakor Mozaikok Savariában. Előadó: Sosztarits Ottó régész. 20 órakor Mozaik a tepsiből. Kőfalvi Vidor restaurátor és Sosztarits Ottó régész közreműködésével. 21.30-kor Tárlatvezetés az Isis savariai otthona című kiállításban. 22 órakor Tárlatvezetés a Savaria underground című kiállításban. Kézműves foglalkozások és kézműves vásár az Iseum udvarán.

Schrammel-gyűjtemény: június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18 órakor Tárlatvezetés az Ulysses-inspirációk című kiállításban. Közreműködnek az ELTE SEK diákjai. 18.30-kor A porcelán légiessége. Bihari-Bakodi Szilvia restaurátor előadása. 19.30-kor A szoborkészítés folyamata. Kékesi Gábor szobrászművész tárlatvezetése. 20 órakor Ki vagy te, Minotaurosz? Czenki Zsuzsanna esztéta tárlatvezetése. 21 órakor Bor és művészet. Kerekasztal-beszélgetés. Kézműves foglalkozás: 18–22 óráig Formázz szabadon! - agyagozás Udvardi Balázzsal.

Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (Hefele M. u. 1.): június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18–23 óráig A „Vas megyei településképek egykor és napjainkban” című kiállítás egyéni megtekintése. 18.30–22.30 óráig A „Vas megyei településképek egykor és napjainkban” című kiállításhoz kapcsolódó tematikus előadások. 18.30-kor Vasvár. 20 órakor Vép. 21.30-kor Gencsapáti. Előadók: dr. Zágorhidi Czigány Balázs, Kovács Eszter Katalin, Bajzik Zsolt. 18–23 óráig „A börtöncellák sötétje.” Az egykori vármegyei börtön – a Levéltár régi épülete – pincéjének egyéni megtekintése, kínzóeszközök „kipróbálása”. 18–23 óráig „Szabadulj Betyár, ha tudsz!” A vármegyei börtönbe zárt rabok rejtvények megoldása útján juthatnak el ahhoz a titkos jelszóhoz, amelynek elhangzása után a porkoláb kinyitja cellájuk ajtaját. 18.30-kor „Barangolás a levéltárban” Raktárak és iratok megtekintése. Vezető: Kovács Eszter Katalin.

Új Írókéz Galéria (Rákóczi F. u. 12.): június 25-én (szombat) Múzeumok éjszakája. 18–23 óráig Erményi Mátyás „Mit tehetnék? Megnövök!” című kiállítása látogatható. A kiállítás címe Csukás István és Dargay Attila Sün Balázs mesekönyvére utal. 20.30-kor Tárlatvezetés Erményi Mátyás kiállításában Salamon Júlia kulturális munkatárssal.

Bartók-Terem: június 25-én (szombat) 18 órától Hangszerbemutató a Savaria Szimfonikus Zenekar tagjaival. Rézfúvósok minikoncertje. Séta az egykori zsinagógában, az épület bejárása és kupolalátogatás.

MÁV-START Zrt. (Sas utca 1.): június 25-én (szombat) 18 órától Járműbemutató Szombathely állomás „A-B” vágányán. Az IC+ kocsiban pályaorientációs kísérőtevékenység, vasúti szakmák népszerűsítése (munkaköri kisfilmek vetítése, gyerek kvíz sarok stb.). A felújított Körzeti javítócsarnok bejárása.

MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság (Széll K. u. 2.): június 25-én (szombat) 18 órától Vasúti múzeum, légópince, keskenynyomközű mozdony és kocsi, római kori leletek megtekintése. Vasúti filmek: 125 éves a vasútigazgatás Szombathelyen (emlékműsor).

Huszárlaktanya (11-es Huszár út 40.) felújított épület: június 25-én (szombat) 19–23 óráig "Minden, ami a csatához kell". A huszárság fegyverei az I. világháborúban - Kelemen Csaba Tamás bemutatója. 20.30-kor 11-es huszárok képekben - Drenovácz István, 11-es huszár hagyományőrző zászlós előadása.

Agora – Művelődési és Sportház: június 26-án (vasárnap) 19 órakor Jimmy musical.

Agora – Művelődési és Sportház előtti tér: június 28-án (kedd) 18 órakor Camerata Art’issima kamaraegyüttes koncertje.

Bük

Büki MSK – Atrium: június 25-én (szombat) VII. Büki roma gasztronómiai fesztivál. 14 órakor légvárak. 15.45-kor megnyitó. 16 órakor Darvas Vili zenél. 17 órakor Kale Lulugyi. 18 órakor Domby Emánuel. 19 órakor Kis Pere. 20 órakor Standi Pityu. Napközben jótékonysági főzés Együtt Ábel Egészségéért Alapítvány javára.

Répcelak

Radó tér: június 25-én (szombat) Répcelaki Szentivánéj. 18 órától Ciao, ciao Bambina olasz slágerek a Maya trió előadásában. 19 órától Four Side koncert.

Körmend

Batthyány kastély udvara: június 24-én (péntek) Szent Iván éj. 16.30-kor Gyógynövényes kreatívkodás Bernivel. 18.30-kor Mesék a börtönből. Berni és Ervin zenés gyermekműsora. 19.30-kor Joni Bohóc lufit hajtogat. 20.30-kor Bujtás Ervin retro. 21.30-kor Szent Iván éji tűzgyújtás és tűzugrás a Béri Balogh Ádám Táncegyüttessel. 21.50-kor Nagy Jonathan bűvész. 22.30-kor Kvarc duó.

Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, a Parádés istálló és a Várkert: június 24-én (péntek) Múzeumok éjszakája. 15–19 óráig Találkozó a hagyományos mesterségek művelőivel: kádár, kovács, takácsmesterség, mézeskalács díszítés. A mesterségekhez kapcsolódó szerszámok, eszközök és egyes munkafolyamatok bemutatása. 16.30-kor „Műhelyélmények” új néprajzi állandó kiállítás megnyitója. 18 órakor Séta a Várkertben Pintér György vezetésével. 19.30-kor „Nyár esti klasszikusok” a Díszteremben. 20.30-kor „Körmend és a Batthyányak évszázadai” állandó kiállítás. Tárlatvezető: Pintér György. 21.45-kor „Műhelyélmények” – néprajzi állandó kiállítás. Tárlatvezető: Bebes Árpád. 22.30-kor „A szovjet hadsereg pusztításai Körmenden 1945-1957” időszaki kiállítás. Tárlatvezető: Móricz Péter.

Vaskeresztes

Alpesi Fogadó és Borház: június 25-én (szombat) 17 órakor Hagyományőrző és jubileumi ünnepség. Kulturális programok, népviseletes bál, táncház. Zene: Bergländer Buam zenekar Pilisvörösvárról.

Lócs

június 25-én (szombat) II. Rózsafesztivál. 9–12 óráig Rózsák útján 2 keréken rózsatúra, nyitott templomok és Tűzoltó Múzeum, lovas kocsikázás, pónilovaglás. 15.15-kor Megnyitó, Horváth Ildikó polgármester köszöntője. 15.30-kor Ablánc Gyermek Néptánccsoport Bük. 16 órakor Boglárka – „Millió rózsaszál” című műsora. 16.30-kor Kekeri Citerazenekar. 17 órakor Joni Magic – színpadi bűvészet. 17.30-kor Répce Party Country koncert. 18.30-kor Tábortűz, szalonnasütés. Kísérő programok egész délután: kalóz ugrálóvár, népi játékok, „Rózsás pompa” fotókiállítás, vetítések a Kultúrházban.

KIÁLLÍTÁS

Szombathely 

Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Állandó kiállítások: Változó kultúrák a változó tájban. Savaria – római város a Borostyánkő úton (Kr. u. 1-4. sz.). SISI – királyné feketén-fehéren. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum nagysikerű szegedi kiállítása után most a Savaria Múzeum vállalkozik arra, hogy Sisi alakját közelebb hozza a látogatókhoz és tovább árnyalja a történelmi tanulmányok és a popkultúra nyomán megismert képet. A kiállítás eredeti műtárgyak és a halála napján viselt ruhaderék hiteles másolata segítségével igyekszik Sisi eseménydús életének és öntörvényű személyiségének változatos jellemzőit bemutatni. A tárlat újraalkotásakor a Vas megyei múzeumok gazdag anyagából is válogathattak a kurátorok. Fontos szempont volt, hogy a társasági életben, Erzsébet emlékének őrzésében és a jótékonykodásban is nagy szerepet vállaló helyi arisztokrácia hölgyeit is közelebb hozza a kiállítás a látogatókhoz. A fekete-fehér ellentétpár nemcsak Sisi ruhatárának kedvelt színeit hangsúlyozza, hanem a mindannyiunk életét kísérő érzelmekre is reflektál. Élet és halál, öröm és bánat, szépség és elmúlás, diadal és kudarc együtt jelenik meg a kiállításban. A kiállítás augusztus 28-áig látogatható.

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–csütörtök 9–16, péntek 9–14 óráig. A Látványtár előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Járdányi Paulovics István Romkert: A Romkert csak vezetéssel látogatható, az alábbi időpontokban: csütörtök–szombat: 10.30; 14.30; 16.00 órakor. Június 25-én (szombat) 16 órakor Híres rómaiak Savariában I.: Marcus Aurelius, a filozófus-császár. Ingyenes vezetés. A sétát vezeti: Simon Gábor tárlatvezető.

Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem: A kis herceggel a Föld körül kiállítás június 25-éig megtekinthető.

Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterem: Képzeletbeli barátaim címmel, kiállítás Pernyész Dóra grafikus munkáiból. A tárlat megtekinthető július 9-éig.

Berzsenyi Dániel Könyvtár, II. emeleti olvasóterem: Szombathely eltűnt köztéri alkotásai címmel kamarakiállítás. Dokumentumválogatás (fotók, aprónyomtatványok, cikkek) a könyvtár helyismereti gyűjteményéből a városban már nem látható (elbontott, megsemmisült) köztéri alkotásokról (szobrok, emléktáblák).

Smidt Múzeum: kedd–szombat 10–17 óráig. Állandó kiállítás: A Smidt Múzeumot 1968-ban alapította Dr. Smidt Lajos, nyugalmazott kórházigazgató, sebész főorvos, aki Szombathely városának és Vas megye közönségének ajándékozta értékes magángyűjteményét. Számos történelmi személyiséghez és művészhez kötődő emlék: bútorok, festmények, üvegek, porcelánok, ötvösművek, hangszerek, kéziratok, viselettörténeti anyag és óragyűjtemény várja a múzeumlátogatókat.

Szombathelyi Képtár: Állandó kiállítás: Korszakok, stílusok, mesterek. Kedd–vasárnap: 10–17 óráig. Szövött, hurkolt és nyomott anyagok. Válogatás a Szombathelyi Képtár iparitextil-gyűjteményéből (1973-1988) kiállítás. A Szombathelyi Képtár textilgyűjteményében lévő szövetekből rendezett retrospektív kiállítás emléket állít a Vas megyében egykor igen jelentős textiliparnak, amely mára szinte teljesen eltűnt, és elhivatott, tehetséges tervezői a magánszférába kényszerültek távozni. A válogatásban lakástextilek, valamint a ruhaiparban használt kelmék láthatók, bepillantást engedve a 70-es és 80-as évek mintatrendjébe, jellemző szálhasználatába, érzékeltetve egyúttal a mesterséges és természetes alapanyagok arányának változását is. A falra függesztett és térbe belógatott mintadarabok most először láthatók kiállításon, vagyis a fal- és tértextilek, valamint a miniatűrtextilek után végre gyűjteményünk iparitextiljeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Slow Animals Bloomsday PLUGIN kiállítás. A tárlat szeptember 4-éig várja az érdeklődőket.

Iseum Savariense: kedd–vasárnap: 10–17 óráig. A templom egykori oszlopcsarnokai helyén kialakított, a 21. század igényeinek megfelelő tágas terekben látható az Isis savariai otthona című izgalmas kiállítás, amely az Iseumban talált leletek mellett az antik ember mindennapjait átszövő magán- és hivatalos vallásosság emlékeit interaktív formában tárja a látogatók elé.

Sé 

Faluház: Szendiszücs István, Új képek című kiállítása megtekinthető június 26-áig, 14–18 óráig.

Répcelak 

Répce Galéria: Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Páros képek című kiállítása. Az Előtérben Németh Anna Rita 5. osztályos művészeti tagozatos tanuló munkái láthatók. Felkészítő tanár: Jagadics Mónika. A kiállítás június 30-áig látogatható.

Kőszeg 

Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja.

Jurisics-vár, Lovagterem: Oroszy Csaba „Y” című kiállítása július 6-áig, keddtől vasárnapig 10–17 óráig várja az érdeklődőket.

Jurisics-vár, Lovagterem: Festői Szentendre - válogatás a Szentendrei Régi Művésztelep alkotóitól. Az alkotók: Aknay János, Baksai József, Bereznai Péter, Buhály József, Bánföldi Zoltán, Csáki Róbert, Knyihár Amarilla, Martin Henrik, Horváth Lóczi Judit. A tárlat július 31-éig látogatható.

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: Lenergy – Az év természetfotósa 2021. kiállítás, Kártyás Gergő ifjú természetfotós képeiből. A tárlat megtekinthetők július 30-áig nyitvatartási időben.

Sárvár

Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva. Mi vagyunk a huszárok! címmel állandó kiállítás. Magyarország egyetlen huszár kiállítása a leghosszabb ideig fennálló Nádasdy huszárezred emlékanyagára építve mutatja be a legmagyarabb fegyvernem évszázadait, egyenruháit, fegyvereit, hétköznapjait. A társezredek, mind a Hadik huszárok, Radetzky huszárok tárgyi emlékei is segítik elképzelni, milyen is volt egy huszár élete a békés vagy háborús hétköznapokon. Ezredtörténetek, személyes sorsok elevenednek meg a huszármúzeum állandó kiállításán.

Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Bánkuti András Balogh Rudolf-díjas fotóművész Győri Balett és Változás, 1989 Berlin, Budapest, Bukarest, Prága című kiállítása megtekinthető június 28-áig, hétköznapokon 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.

Körmend

Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítás, kastély főépület: „Körmend és a Batthyányak évszázadai”; Cipőtörténeti Gyűjtemény; Szalon és ebédlő a Batthyány-kastélyban. Nyitvatartás: kedd–vasárnap 10–18 óráig.

Batthyány kastély – Városi Kiállítóterem: „A szovjet hadsereg katonáinak pusztításai Körmenden 1945-1957” című időszaki kiállítás. A tárlat június 30-áig, hétfő kivételével naponta 10–18 óráig látogatható.

Batthyány kastély, Parádés Istálló: június 24-én (péntek) 16.30-kor Műhelyélmények. Körmendi iparos emlékek című állandó kiállítás megnyitója. Köszöntőt mond: Bebes István polgármester, Dr. Vitályos Eszter a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese. A kiállítást megnyitja: Dr. Horváth Sándor néprajzkutató.

Egyházashetye

Vital Art Galéria (Berzsenyi utca 41.): Tisza-Kalmár Ágota és György festőművész, Virágzás című kiállítása megtekinthető június 30-áig, előzetes időpont egyeztetéssel +3630/234-6663.

Vasvár

Helytörténeti Múzeum: Vasváron az 1920-as években kezdődött a régi tárgyak és dokumentumok gyűjtése. Az anyagot a községházán helyezték el, a II. világháború alatt azonban megsemmisült. A gyűjtést Németh Antal indította meg újra 1948-ban. Az ő magángyűjteményéből és a helyi régészeti leletekből 1951-ben járási múzeumot alapítottak. Állandó kiállítások: Domonkos rendház épülete, rendtörténeti kiállítás, Vas vármegye középkori története. Nyitvatartás: kedd–péntek 10–18 óráig, szombat–vasárnap 14–18 óráig.

Felsőcsatár

Vashegy. Vasfüggöny Múzeum: naponta 10–19 óráig várja az érdeklődőket. Szombatonként és vasárnaponként, 11.00 és 15.00 órakor, tárlatvezetés az alapító-tulajdonos vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!